eur:
393.83
usd:
365.5
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Nyitókép: pixabay

Kiderültek a különadók részletei

Megjelent a két különadóról szóló rendelet a Magyar Közlönyben, mindkét jogszabály május 1-jén lép hatályba. A különadókkal a bankok, illetve a nagybevételű kereskedelmi láncok 91 milliárd forinttal járulnak hozzá az államkassza bevételéhez, és ezáltal a koronavírus-járvány elleni védekezéshez.

A Pénzügyminisztérium ismertette: a Járvány elleni védekezési alapba befolyó közterhet a pénzintézeteknek, és a félmilliárdnál nagyobb bevételű kiskereskedelmi cégeknek kell megfizetniük.

A koronavírussal szembeni védekezés akkor lehet eredményes, ha a terhek viselését megosztja az ország. A kormány ebben a küzdelemben számít a jelentős piaci erőfölényre szert tevő, nagy kereskedelmi láncokra; arra, hogy az érintettek nagyobb szerepet vállalnak a közteherviselésben, és hozzájárulnak a védekezési kiadásokhoz - írták.

A különadó a kiskereskedelmi tevékenységet végző cégeket érinti, független az értékesítés módjától, így a netes kereskedőkre is vonatkozik, de csak a nagyvállalatokra. A Magyar Közlönyben megjelent rendelet tevékenységek szerint határozza meg, mely kiskereskedelmi cégek mely tevékenységei után kell az adót megfizetni. Ide tartozik a gépjármű-kiskereskedelem, a gépjárműalkatrész-kiskereskedelem, a motorkerékpár és -alkatrész kiskereskedelme, valamint az összes kiskereskedelmi tevékenység (az üzemanyagokat, telekommunikációs eszközöket is beleértve).

A veszélyhelyzetben bevezetett magyar különadó a bevétel nagyságától függő sávos adó. A szabályozás figyelembe veszi az Európai Unió Bírósága március 3-ai ítéletét, amelyben a luxemburgi testület Magyarország javára döntött, és egyértelműen rögzítette, hogy nem minősül a külföldi tulajdonban álló vállalkozásokkal szembeni hátrányos megkülönböztetésnek, valamint nem sérti a letelepedés szabadságát az, ha a különadók progresszív módon terhelik a vállalkozás teherbíró képességét jól jelző árbevételt.

A különadó mértéke, amelyet az éves nettó árbevétel alapján kell kiszámítani,

  • félmilliárd és harmincmilliárd forint között 0,1 százalék,
  • harminc- és százmilliárd forint között 0,4 százalék,
  • százmilliárd forint felett 2,5 százalék.

Ez a gyakorlatban azt is jelenti, hogy a kkv-knak amellett, hogy nem kell adót fizetniük, bevallást sem kell kitölteniük.

Az érintetteknek havonta adóelőleget kell fizetniük, először május 31-én. Eddig az időpontig az egy hónapra jutó, havi összeget egy erre a célra szolgáló nyomtatványon jelezni is kell az adóhivatalnak. Ám tekintettel arra, hogy az adóelőleg összegét a korábbi üzleti év nettó árbevétele alapján kell kiszámítani, egy speciális, adóelőleg-mérséklési rendelkezés segíti azokat a cégeket, amelyeknek az adott hónapban a kereskedelmi forgalmuk az előző év azonos időszakához képest legalább 40 százalékkal esett vissza. Emellett előzetesen, még az előleg fizetésének határideje előtt,

az általános adómérséklési kérelem is benyújtható, ha a koronavírus-járvány olyannyira csökkentette a bevételt, hogy a különadó nem éri el az adóévben fizetendő adóelőleg összegét

- írta a minisztérium.

A PM emlékeztet: a kiskereskedelmi ágazatot évek óta folyamatosan segítik a kormány intézkedései, így például jelentős megtakarítást hozott az elmúlt időszak befektetésbarát adórendszere, illetve az EU legalacsonyabb társasági adója. Az ágazat támogatása a veszélyhelyzet idején is folytatódik, hiszen az adóskönnyítő és munkahelymegtartó intézkedések továbbra is biztosítják a fogyasztás bővülését. A tárca számításai szerint - most, a veszélyhelyzet idején - a kiskereskedelmi ágazat a különadó révén 36 milliárd forinttal járul hozzá a Járvány Elleni Védekezési Alap bevételi oldalához.

A koronavírus elleni küzdelemből a magyar bankok is kiveszik a részüket. A kilenc hónapos hitelmoratórium mellett 55 milliárd forintnyi különadót fizetnek be idén - hangsúlyozták.

A pénzintézeti szektor által fizetendő

adó mértéke az adóalap - vagyis a módosított mérlegfőösszeg - 50 milliárd forint feletti részének 0,19 százaléka.

A bankok járványügyi különadóját egy erre a célra kialakított nyomtatványon elektronikusan kell bevallani 2020. június 10-ig. A bankok ezt az összeget - a következő öt évben egyenlő mértékben levonva a bankadóból - visszakapják. Az adót három egyenlő részletben kell megfizetni,

  • az elsőt 2020. június 10-ig,
  • a másodikat 2020. szeptember 10-ig,
  • a harmadik részletet pedig 2020. december 10-ig.

Azt már korábban bejelentette Varga Mihály miniszter, hogy a banki különadót később visszafizeti az állam.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×