Infostart.hu
eur:
378.38
usd:
322
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Nyitókép: Pixabay

Figyelmesen a számlanyitásnál, nagyot lehet koppanni

Fiataloknak és diákoknak szinte minden bank készít megfelelő számlacsomagot, ám a szépkorúak esetében ugyanez már nem jellemző – mondta az InfoRádiónak nyilatkozva a Bank360.hu pénzügyi szakértője. Veres Patrik szerint az új digitális megoldásokat használók akár 10 ezer forint alá is szoríthatják számlájuk éves fenntartási költségét.

Bár a pénzintézetek nem korosztály szerint árazzák a bankszámlákat, de szinte valamennyi kínál ma már főiskolásoknak, egyetemistáknak folyószámlát, ráadásul nagyon kedvező, szinte ingyenes díjazás mellett.

A kedvező feltételek ellenére azonban javasolt a költségek összehasonlítása, ugyanis a bankszámla használatától függően eltérhetnek az árak,

hívta fel a figyelmet Veres Patrik.

A diákszámlák feltételei nagyjából abban szoktak kimerülni, hogy az ügyfélnek legyen felsőoktatási jogviszonya, és tartozzon a bank által meghatározott, jellemzően a 18–26 év közötti korosztályba. Jövedelemérkeztetés sem feltétlenül szükséges, vagyis esetükben nincsenek komoly kritériumok, jegyezte meg a Bank360.hu pénzügyi szakértője.

A felnőtteknél a használat még jobban számít

A diákéveken túl hatványozottan ajánlott alaposan összehasonlítani az árakat, miután a kedvezőnek hitt folyószámlaköltséget nagyban felülírhatja, hogy hogyan használjuk a számlát. Például, hogy mekkora pénzfelvételt tervezünk havonta, vagy mennyi bankon kívüli és belüli átutalásunk van, sorolta Veres Patrik.

Létezik, de nem az a jellemző, hogy az idősebbeket külön ajánlatokkal célozzák a pénzintézetek, ismételte meg a szakértő. Általában azt nézik csak egy számla árának és költségeinek meghatározásánál, hogy

hogyan használjuk, mennyi tranzakció van és milyen jövedelem érkezik rá.

Azok, akik nyitottak az újfajta technológiákra és digitálisan bankolnak, éves szinten akár tízezer forint alá is szoríthatják a számlafenntartást, míg a hagyományos utat választók, vagy akik esetleg egy drágább presztízskártyát is igényelnek a bankszámla mellé, több tízezer forinttal is számolhatnak évente, tette hozzá Veres Patrik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Vasárnap este újra erős robbanások rázták meg Teheránt. Miközben Donald Trump szerint Irán már tárgyalna, az amerikai–izraeli légicsapások ereje fokozódik. Bár katonai vezetőinek többségét megölték, Ali Hamenei ajatollah is halott, Irán vasárnap mégis több száz rakétával és drónnal támadott meg egy sor országot. Lezárták a Hormuzi-szorost, a világ kőolaj-ütőerét, a világpiac reszket, és olajár-robbanástól tartanak. Az egész Közel-Keleten leállt a légi közlekedés – 4200 magyar rekedt például az Emirátusokban, amelyet súlyos iráni rakétacsapások értek. Ilyen volt az iráni háború második napja.

Orbán Viktor: letörjük Zelenszkij olajblokádját!

Nem engedjük, hogy ezer forintra emeljék a benzin árát, letörjük Zelenszkij olajblokádját – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Facebook-oldalán a százhalombattai olajfinomítónál tartott „terepszemléről” készült videóhoz. Majd azt is kiposztolta: hétfőn bemutatják a bizonyítékokat a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának állapotával kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×