Az elmúlt hónapokban egy-két információfoszlány a médiában megjelent a kormány nyugdíjstratégiájáról, azonban a Portfolio.hu birtokába került anyag szerint egy totálisan új rendszer képe sejlik fel. A gazdasági portál bemutatja, mi mozoghat a felszín alatt. Ami már az elején kijelenthető: nem lesz túl bíztató a jövő.

Még a választási kampány idején lehetett hallani, hogy a nyugdíjrendszerbe a jövőben be fognak avatkozni a politikusok. A most kormányzó párt részéről olyan információk is elhangzottak, hogy egy svéd rendszerhez hasonló rendszer épülne ki. Ezek a hangok elhalkultak egy időre, azonban a Széll Kálmán-terv bemutatásakor már lehetett látni, hogy nemcsak egyszerű szerkezeti átalakításra készül a kormány a nyugdíjrendszerben, hanem magát az egész rendszer logikáját is meg akarják változtatni. A napokban kiszivárgott anyag pedig ezt erősítette meg, hiszen ebben már kendőzetlenül le van írva a változtatás iránya.

Korhatár előtt nincs nyugdíj, csak szociális ellátás

A kormány teljes nagytakarítást végez a rendszerben, kevés olyan rész lesz, amihez ne nyúlnának hozzá. Két fő irány látszik. Egyrészt kettévágják a nyugdíjakat és nyugdíjszerű ellátásokat, lesz egy olyan réteg, amelynek tagjai már betöltötték a nyugdíjkorhatárt és lesz egy olyan réteg, amelynek a tagjai nem.

Másrészt az egész rendszer logikáját átalakítják, a hosszú távú finanszírozási problémák megoldására. A korhatár alatti csoport ellátásait - a rokkantnyugdíjak kivételével - nyugdíjról jövedelempótló ellátásra fogják megváltoztatni, ennek minden hátrányával.

Ezeket az ellátásokat nem fogják automatikusan emelni évente, megszűnhetnek a nyugdíjas kedvezmények, hiszen szociális ellátásról van szó, valamint nem lehet majd keresőtevékenységet a szociális ellátás mellett folytatni, hiszen akkor szünetel az ellátás. Ezt meghaladóan az ellátások többsége meg fog szűnni a jövőben, míg a mostani járandóságok át fognak alakulni, nagyon kemény feltételek mellett.

A rokkantnyugdíjak esetében még nincs végleges döntés, azt egy másik tervezet tartalmazza. Az ellátásokat azoknál fogják felülvizsgálni, akik munkaképesek lehetnek, és visszaterelhetők a munkaerőpiacra, míg azoknak az ellátása megmarad, akik nem tudnak itt megjelenni. A felülvizsgálat körülbelül 220 ezer embert érinthet, a többségük az ellátását továbbra is meg fogja kapni.

A kérdés, hogy azokkal mi lesz, akik még munkaképesek. A rendszert a jövőben szigorítani fogják, viszont erre a területre jóval nagyobb figyelmet kell fordítani, hiszen az emberek többsége nem azért került rokkantnyugdíjas státuszba, mert ki akarta játszani a szabályokat. A rehabilitációra sem képes mindenki, ez is egy nagyon kényes téma.

A cél teljesen egyértelmű: a kormány a nyugdíjazási korcentrumot kívánja emelni, a korábbi kedvezmények megtartása vagy szigorítása ugyanis megfelelő javulást nem tudott hozni (a korhatáremelés és indexálás lehetőségét már kihasználtuk, ezek hatása részben még a következő években fog jelentkezni). A jelenlegi finanszírozási helyzetben nem kívánja a kormány fenntartani a kedvezményeket, a már kiadott szolgáltatásokat úgy alakítják, hogy azok minél kisebb kiadással járjanak az államnak, míg a jövőben a korai nyugdíjazási formák szinte teljes egészében eltűnnek a rendszerből.

A tervezetben megjelenő kezdeményezés normaszövege megvan, azt vélhetően hamarosan be is nyújtják a parlamentnek. Egyelőre még csak a rokkantnyugdíjas változtatások, illetve a szolgálati nyugdíjak körüli tervek váltottak ki nagyobb társadalmi ellenállást, azonban ezek a változtatások jóval szélesebb kört fognak érinteni: a jövőben nem nagyon lehet majd mást tenni, a korhatárig dolgozni kell, vagy el kell fogadni, hogy csak jóval alacsonyabb összegű szociális ellátás jár.

A félelmek beigazolódtak

A legmeglepőbb újítás az egész rendszer logikájának a felülvizsgálata. A kormány tervei szeptemberben válhatnak nyilvánossá, a kiszivárgott anyag szerint néhány éven belül (három-ötéves időtávon) egy teljesen új rendszer fog felállni, ami a fenekestül felforgatja az életünket.

A Széll Kálmán-tervben az alapvető vezérlő elv az volt, hogy a nyugdíjrendszer hiányát minél kisebbre csökkentsék, sőt a nyugdíj jellegű kiadásokat csak a járulékbevételekből lehet fedezni. Azt mindenki tudhatja, hogy már most is súlyosan deficites a rendszer (az alacsony foglalkoztatás és a demográfiai problémák miatt), a jövőben pedig a trendek egyértelműen abba az irányba mutatnak, hogy a helyzet csak rosszabb lesz, főleg a 2030-as évektől.

Amennyiben ezt a két tényezőt (a deficites rendszert és az egyensúlyra való törekvést) összetesszük, arra a következtetésre juthatunk, hogy hozzá kell nyúlni az állam által adott juttatásokhoz, és ezzel összefüggésben elkerülhetetlennek látszik a nyugdíjszámítás megreformálása is. A kormány számára készített minisztériumi tervezetből az derül ki, hogy nem volt hiábavaló az egyéni számlák kialakítása, azok nem csak egy nyilvántartási számlát fognak jelenteni.

A tervben egyértelműen kiderül, hogy a svéd rendszerre akarunk átállni. Az egyéni számlákon egyrészt rajta lesz a nyugdíjpénztárakból visszatérő tagok számlájának egyenlege, viszont ezen felül a jövőben bizonyos járulékok is ezen a számlán fognak virtuálisan jóváíródni (sőt a már megszerzett jogosultságokat is valahogyan át kell majd számítani az új rendszerbe).

Minden pénz csak virtuálisan jelenik meg a számlán, befektetésre alkalmas tőke nem képződik, hiszen a befolyó járulékokat azonnal ki kell fizetni azoknak, akik éppen nyugdíjban vannak. A számlákon megjelenített összegek nyugdíjfizetési ígéreteket jelenítenek meg nagyon jól átlátható formában. Mindenkinek lesz egy számlaegyenlege, ami a múltbeli járulékfizetéseket tartalmazza, egy megfelelően megválasztott hozammal kamatoztatva.

A nyugdíjba vonulónál az állam meg fogja nézni a számlaegyenleget, és ezt darabolja fel az éppen aktuális várható élettartamnak megfelelően, mintha csak egy életjáradékot kapnánk. Mindez azért fontos, mert így mindenki arányosan csak annyit vehet ki a rendszerből, amennyit beletett.

A jelenlegi rendszer többet ad, mint amennyi a befizetés, ez természetesen azt jelenti, hogy drasztikusan csökkenni fog a jövőben a kezdőnyugdíj értéke az utolsó év nettó jövedelméhez képest. Az államnak két dologra kell odafigyelnie, egyrészt adott évben a bevételeknek és kiadásoknak is meg kell egyezniük, másrészt egy adott ember esetében a hosszú távú egyensúlyt is fenn kell tartani, tehát csak annyit kaphat a nyugdíjban, ami a számláján van, többet nem.A javaslat szerint a járulékok jelenlegi rendszerét is megváltoztatnák. Most 24 százalékos hozzájárulást fizet a munkáltató, míg a munkavállaló 10 százalékos nyugdíjjárulékot. Ezt úgy módosítanák, hogy körülbelül 20 százalék lenne a munkavállaló kötelezettsége. Az egyéni számlán ezt a 20 százalékot írnák jóvá, és ennek hozamai alapján kaphatnánk nyugdíjat öregkorunkban. Az egyelőre talány, hogy ha ez a váltás megtörténik, akkor mi lesz a nyugdíjpénztárakban maradó 100 ezer taggal, ugyanis ott is az egyéni nyugdíjjárulék a rendszer alapja.

Elsőre két megoldás tűnik lehetségesnek. Vagy a teljes 20 százalékot megkapja a nyugdíjpénztár, jelentősen javítva a pénztagok jelenleg siralmas nyugdíjkilátásait, vagy a járulékok másik fele az államkasszába menne, ezzel viszont a pénztártagok visszanyernék az állami nyugdíjra való jogosultságukat. Ezzel kapcsolatban azonban korai tovább találgatni, mert még sok részlet bizonytalan. Mindenesetre, ha minden így maradna, akkor akár azt is kiolvashatnánk, hogy semmivel sem járt jobban egy állami tb-rendszerbe visszalépő tag.

Az egyensúlyt egy automatizmus teremti meg, ami a feltételek romlása esetén azt a kamatlábat változtatja meg, amivel az állami virtuális számlánkon a befizetéseink névlegesen kamatoznak. Míg a pénztárak esetében ezt a piaci folyamatok alakították ki, addig az államnál ezt más gazdasági és demográfiai folyamatok fogják befolyásolni.

Összességében tehát beigazolódott a kétely, hogy az állami ígérvények jelenlegi formájukban nem tarthatók be, azokat felül kell vizsgálni, és csökkenteni kell. A tervek alapján azt lehet tudni, hogy a nyugdíjkorhatár lesz a fő szabályozó eszköz, tehát egy adott szint eléréséig nem mehetünk majd nyugdíjba, az egyéni számlán pedig látni fogjuk, hogy adott jövedelmünk mellett mekkora nyugdíjra számíthatunk.

Nézzük a számokat!

Mivel egészen pontos és megbízható számítások csak a Nyugdíj és Időskor Kerekasztal (Nyika) korábbi munkája során születtek, érdemes az ő következtetéseikre visszautalni.

A Nyika komoly technikai háttér mellett azt modellezte, mi lehet a hatása egy ilyen NDC rendszer bevezetésének. Fő következtetésük az volt, hogy ez az alternatíva jelenti az összes közül a legalacsonyabb kezdőnyugdíjat, átlagosan 10-20 százalékkal kisebb nyugdíjra számíthatunk, mint egyébként.

Nehezíti azonban a helyzet megítélését, hogy a szakértők még egy gálánsabb nyugdíjrendszerhez viszonyítottak, hiszen munkájuk alatt/után jelentősen változtak a nyugdíjrendszer paraméterei. (Főként itt a korhatáremelésre, a nyugdíjemelés megváltoztatására és a magán-nyugdíjpénztári rendszerben történt átalakításokra gondolunk.)

Egyszerű számolással is hasonló következtetésre jutunk. Egy átlagos polgár életét néztük meg, aki mindig átlagkeresetnek megfelelő jövedelemmel rendelkezik. Konzervatív bérnövekedést feltételezve nettó 133 ezer forintról indulva 35 év múlva 360 ezret fog keresni. Ha azt a hüvelykujj szabályt tételezzük fel, hogy minden ledolgozott év 1,65 százalékot jelent a nyugdíjban, akkor a kezdőnyugdíj 57,75 százaléka lesz a valorizált átlagjövedelemnek (nagyjából az utolsó néhány év jövedelmének az átlaga).

Mindez 200 ezer forintos kezdőnyugdíjat jelent. Viszont, ha megnézzük a változtatásokkal a rendszert, akkor a számlánkon 20 százalékos járulékkal és minimális, néhány százalékos hozammal számolva 30 millió forint fog állni, amit 19 évre leosztva (várható élettartam körülbelül) 170 ezer forintot kapunk.

Ez a számítás azonban borzasztó érzékeny arra, hogy pontosan mekkora névleges kamattal számolunk. Ha feltételezzük, hogy az új rendszer nem enged tartós deficitet az állami nyugdíjkasszában, akkor vélhetően a kamat a gyenge demográfiai kilátásokhoz fog igazodni. Valójában azonban annál merészebbet nem mondhatunk, mint, hogy a nyugdíj annyival lesz kisebb, amennyi hiánya a jelenlegi helyzet fennmaradása mellett keletkezne a jövőben, a nyugdíjkasszában.

A legfőbb gond azzal van, hogy már a mostani rendszer szerint megállapított, becsült nyugdíjak is elmaradnak jócskán attól az értéktől, amit az emberek elvárnak. Általában azt lehet mondani, hogy az utolsó jövedelmünk 75 százalékát szeretnénk a nyugdíjban viszontlátni, azonban ez az arány már a mostani szabályok mellett is rövid időn belül 55 százalékra csökkenne.

Ehhez jön hozzá, hogy a NDC rendszerben feltehetően még ennél is rosszabb feltételekkel kell számolni, tehát előfordulhat az a helyzet is, hogy az utolsó bérünk 40-45 százalékát kapjuk csak kézhez, ha a "kötelező korhatár" környékén akarunk nyugdíjba menni.

Nem lehet azonnal a házba rontani

Kétségtelen, ez a megoldás ideálisnak tűnik a nyugdíjrendszer egyensúlya számpontjából, hiszen amikor a rendszer feláll, akkor az onnantól fogva egyensúlyban tud majd működni, külső hozzájárulásra nem nagyon lesz szükség. Persze a szociális ellátórendszeren keresztül komoly kiadásokkal számolhat a kormány, azonban a nyugdíjrendszerben egyszer és mindenkorra egyensúlyt lehet teremteni.

A kockázatokat eddig is láttuk, gondolhattuk, hogy állami oldalon nem lehet túl sok jóra számítani, azonban ha tényleg ezen az úton indulunk el, akkor az állam a kockázatainak többségét azonnal az emberekre hárítja át (aktívakra és nyugdíjasokra egyaránt), nem tudja azt eladósodással elodázni, generációk között átcsoportosítani.

Mindenki a saját szerencséjének a kovácsa, a nyugdíjban csak arra számíthat, amit járulékokon keresztül befizetett, illetve annak kamatára. Az öngondoskodás az utóbbi időben egyértelműen központi témává lépett elő, azonban ha a kormány tényleg a tervezetnek megfelelő útra akar lépni, akkor ténylegesen nagyobb szerepet kell szánni a nyugdíjcélú megtakarításoknak.

Az egészen biztos, hogy egy ilyen horderejű változtatásnak nem lehet egyik napról a másikra nekifutni, elvileg több év kellene arra, hogy megbízható tanulmányok, elemzések szülessenek egy ilyen rendszer bevezetésének társadalmi hatásairól.

Mivel egyértelmű, hogy egy ilyen rendszerben kisebb nyugdíjakkal kell számolni, újra kellene az öngondoskodás rendszerét is gondolni, és olyan ösztönzőket kellene a rendszerbe tenni, amik az állami pilléren kívüli oszlopokat segítik. Az embereknek pedig el kell mondani, mivel állnak szemben, egyszerűen azért, hogy fel tudjanak rá készülni. Minél hamarabb tesszük ezt meg, annál kisebb áldozatokat kell felvállalni. Remélhetőleg a kormány a paradigmatikus reformnál megáll egy lélegzetvételnyi időre, és hagyja, hogy a társadalmi párbeszéd beinduljon, és a szakma meg tudja emészteni az eseményeket. Ugyanis mindenkinek ez az érdeke.