Infostart.hu
eur:
364.94
usd:
324.84
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

A forint gyengül, a tőzsde zuhan

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 111,68 pontos emelkedéssel, 14.855,02 ponton nyitott szerdán, de szinte azonnal mínuszba fordult, és a csökkenés elérte fél háromkor a 4,5 százalékot. Alacsony forgalom mellett gyengült a forint a szerdai kereskedés kezdetén.

A keddi záró értékéhez képest 0,76 százalékkal erősödött, de szinte azonnal mínuszba fordult a BUX. A veszteség délután fél háromra elérte a 4,5 százalékot.

Akkorra mind az öt nagy cég részvényének értéke csökkent. A MOL 5,1 százalékos csökkenés után 12.320 forinton állt, a Magyar Telekom 5,9 százalékot zuhant, egy részvény ára 625 forint, az OTP-papír 7,9 százalékos esés után 3.375 forintba került, az EGIS 1,3 százalékos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni, a részvények ára 11.000 forint. A Richter is negatívba ment át, 28.900 forintba kerül egy papír, 0,3 százalékkal kevesebbe, mint kedden, a záráskor.

A forint szinte egész nap gyengült az euróhoz képest, jelenleg 259,23 forintba kerül az európai deviza, míg egy dollár 202,12 forint.

Csökkenés Nyugat-Európában

Eséssel nyitottak a nyugat-európai tőzsdék, amelyek a jelek szerint az előző, hatnapos tőzsdei emelkedéskor már beárazták az amerikai elnökválasztás eredményét.

A bankok vezették a vesztesek listáját szerdán, az előző hat üzleti nap emelkedése után. A részvénypiacokon a figyelem Barack Obama győzelme után újból a gazdasági tényezők felé fordult.

A BNP Paribas 2,6 százalékkal esett a bejelentésre, hogy adózott eredménye a harmadik negyedévben a felére csökkent. A HSBC 2,9, a BBVA 1,3 százalékkal esett.

A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 1,3 százalékos gyengüléssel az első fél óra vége felé 961,32 pontnál tartott. Az index az előző napon 4,3 százalékos javulássdal 974,15 ponton zárt, ami egy havi csúcsot jelent.

A londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 mintegy 0,41 százalékos eséssel kezdett, fél óra múlva 1,9 százalékos veszteségben volt.

A frankfurti értéktőzsde fő mutatója, a DAX-30 0,38 százalékkal csökkent, fél óra múlva 1,1 százalékos veszteségnél járt.

Párizsban a CAC-40 0,57 százalékos csökkenéssel kezdett, fél óra múlva 1,9 százalékos esésben volt.

Lefelé tart New York

Az amerikai határidős indexek szerdán lefelé indultak, ami a Wall Street árfolyamainak csökkenését vetíti előre, mert a befektetők figyelmének középpontjában immár az áll, milyen nehéz azonnali feladatok előtt áll a frissen elnökké választott Barack Obama.

1,4-1,8 százalék közötti veszteséget szenvedtek el a meghatározó határidős indexek, a S&P 500, a Dow és a Nasdaq 100.

Ami az egyes ágazatok esélyeit illeti, a választások előtt úgy tartották, hogy Obama győzelme az alternatív (nap-, szél-) energetikai cégeknek tenne jót, míg a nagy vesztesek az amerikai haderő iraki ellátói lehetnek.

A szerdai New York-i adásvétel jelentősen befolyásolhatják a Cisco, az MBIA, a Time Warner, a Sara Lee és a Molson Coors Brewing Co eredményei. A makroadatok közül az Institute for Supply Management októberi szolgáltatási beszerzői menedzserindexe ad majd iránymutatást; a Reuters által megkérdezett elemzők a szeptemberi 50,2 pont után 47,5 pontra számítanak.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Amerikai választás 2026: mutatjuk az eredményeket – Fájdalmas gyomros körvonalazódik Trump számára

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×