Infostart.hu
eur:
363.33
usd:
326.11
bux:
143453.78
2026. november 6. péntek Lénárd
Nyitókép: Facebook / PET Kupa

Veszélyes hulladékokat is találtak a Tiszában

Több mint 10 tonna hulladékot gyűjtöttek a PET-kalózok, a PET Kupán, a Tisza ártereiben. Az összegyűjtött hulladék felét újra lehet hasznosítani.

A hatodik PET Kupán, a Szatmárcseke és Tiszamogyorós közötti 74 kilométeren több mint 400 résztvevő, közel 50 önkéntes takarította a tiszai ártereket. A résztvevők 50 kenuval és 22 darab, hulladékból készült hajóval utaztak a Tiszán.

Egy hét alatt több mint 10 tonna hulladékot gyűjtöttek össze.

Ennek mintegy fele újrahasznosítható, amiről az önkéntesek gondoskodnak, hiszen a versenyzők által gyűjtött ártéri hulladékot ők válogatják át, tömörítik, rendezik külön zsákokba, így előkészítve a hulladékkezelő cégeknek - mondta Hankó Gergely környezetmérnök, az esemény főszervezője.

PET-bányák a Tiszán

"Évek óta használjuk a TrashOut (mindenki számára elérhető) telefonos alkalmazást, amelyben előzetes monitoringok során jelöljük a legsúlyosabban szennyezett helyszíneket, ezeket hívjuk PET-bányának. A PET Kupára érkező versenyzők és önkéntesek ezt használva célzottan indulhatnak a hulladékgyűjtésre" - mondta Hankó Gergely.

A PET Kupa során több vizsgálattal elemzik a víz minőségét is, ezt a WaterScope International végzi, az eredmények még nincsenek meg. Idén a Szent István Egyetem egyik professzora is mintákat vett. "Kifejezetten olyan hulladékokat vitt el, amelyeken már megtelepedtek a különféle élőlények, tehát úgynevezett biofilm keletkezett rajta. A kutatók a műanyagok és az élőlények közötti kapcsolatot vizsgálják, azt, hogy melyik élőlény él szimbiózisban a műanyagokkal, vagy melyik az, amelyik a lebontásukra is képes" - fejtette ki Hankó Gergely.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Sári Zsolt az ügynökaktákról: a hiteles adatokkal jobban megérthető, mi miért történt, mert a rendszer volt a fő bűnös

„Le akarjuk zárni a hallgatás korát, nem akarjuk, hogy tovább kísértsen az a múlt, ami lehetővé tette a zsarolhatóságot, lehetővé tette azt, hogy találgatások legyenek” – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában az ügynökaktákról Sári Zsolt, a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×