Infostart.hu
eur:
385.13
usd:
331.77
bux:
0
2026. január 16. péntek Gusztáv

Miért éri meg kövér dohányosnak lenni?

Nem feltétlenül takarítanak meg a kormányok pénzt azzal, hogy dohányzás és elhízás ellenes megelőző kampányokat folytatnak - állítja egy holland tanulmány. Valójában a tovább élő egészséges emberek jelentenek nagyobb terhet az egészségügyi kasszának - jöttek rá a kutatók.

A kutatást a Holland Közegészségügyi és Környezetvédelmi Hivatal végezte el és a végeredmény még magukat a résztvevőket is megdöbbentette - vallotta be Pieter van Baal, az intézmény közgazdásza. "De végül is van benne logika, hiszen, ha tovább élünk, több pénzt kell ránk költeni" - tette hozzá.

A csoport tehát azt állítja, hogy a vékony és egészséges emberek többe kerülnek az egészségügyi kasszának, mint a túlsúlyosak és a dohányosok. Van Baal és kollégái három csoport egészségügyi költségeit modellezték.

Az első 330 ember volt az úgynevezett "egészséges életmód" csoport. Nem meglepő módon ok voltak azok, akik vékonyak és keresztet vetnek, ha cigarettát látnak.

A második csoportba sorolták a túlsúlyosokat, a harmadikba pedig a dohányosokat. A számításoknál a 2003-as kezelési költségeket vették alapul.

A 20. és 56. életév között a túlsúlyosak kerültek a legtöbbe. De mivel ők is és a dohányosok is statisztikailag korábban halnak, hosszútávon az ő kezelési költségeik kevesebb pénzt emésztettek fel, mint az egészséges életmód híveié.

Utóbbi csoport átlagéletkora 84 év, a dohányosoké 77, a túlsúlyosoké pedig 80. Bár az egészségtelen életmódot folytató embereknél gyakoribbak a szívbetegségek, a kutatók úgy találták, hogy a rák (a tüdőrák kivételével) mindhárom csoportot egyformán fenyegeti.

A büdzsé rosszabbul jár

De mennyivel is drágább az egészséges emberek kezelése? A felmérés szerint egy vékony, nemdohányzó ember élete során 417 ezer dolláros egészségügyi számlát hoz össze az államnak, ami közel ötvenezer dollárral több, mint a túlsúlyosoké és kilencvenezerrel magasabb, mint a dohányosoké.

Következtetés: az elhízás elleni kampányok nem hoznak jelentős megtakarítást az egészségügyi kasszának. Patrick Basham, az amerikai Johns Hopkins egyetem professzora meg is jegyezte, hogy például az amerikai kormány gyakran találgat, vagy politikai megfontolások alapján állapítja meg az elhízás várható költségeit.

Maga a kutatócsoport vezetője "könyvelői mutatványnak" nevezte a tanulmányt, és azt mondta: a kormányoknak fel kell ismerniük, hogy a sikeres megelőző programok azt fogják jelenteni, hogy az emberek tovább élnek és később, valami költségesebb betegségben fognak meghalni.

Van Baal ugyanakkor elismerte, hogy nem vették figyelembe a dohányzás és elhízás társadalmi hatásait, és azt mondta: nem akarják lebeszélni a kormányokat a megelőző programokról, de azokat nem az anyagi megtakarítás jelszavával kell folytatni.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×