2017. július 31. 19:48 Megegyeztek az olimpiákról Sajtóértesülés szerint megszületett a megállapodás a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vezetőivel, ennek értelmében Los Angeles rendezi a 2028-as olimpiát.
2017. július 31. 11:46 NOB-támogatás lehet az olimpia ára Los Angeles polgármestere, Eric Garcetti úgy véli, hogy még ezen a héten megegyeznek Párizzsal a 2024-es, illetve a 2028-as nyári olimpia rendezéséről.
2017. július 25. 08:37 Macska nagyságú patkányok élnek Londonban és Párizsban Párizsban a járványügyi szakértők 3,8 millió példányra becsülik a patkányok számát, amelyeknek 75-80 százaléka a csatornákban rejtőzik. Egy párizsi laksora átlagosan 1,75 patkány jut. Még az edzett brit rágcsálóirtók is megdöbbentek, miután macska nagyságú példányokat fognak Londonban.
2017. július 14. 05:43 Váratlan bejelentést tett Donald Trump, vajon mi lesz ebből? Donald Trump amerikai elnök csütörtökön Párizsban jelezte, hogy "valami történhet" a párizsi klímaegyezményt illetően, amelyből korábban az Egyesült Államok kilépési szándékát jelezte.
2017. július 13. 21:22 Magára vállalt az Iszlám Állam két merényletkísérletet Magára vállalt az Iszlám Állam dzsihadista szervezet egy párizsi és egy brüsszeli merényletkísérletet egy internetes "magazinjában" csütörtökön.
2017. július 10. 17:36 Álarcosok raboltak ki turistákat Párizsban A Roissy repülőtér közelében történt az eset, amely nem az első ilyen támadás a francia fővárosban.
2017. június 27. 21:02 Macron meghívta Trumpot a francia nemzeti ünnepre Emmanuel Macron francia elnök meghívta Párizsba a francia nemzeti ünnepre Donald Trumpot.
2017. június 19. 18:01 Fegyverek voltak abban a kocsiban, ami Párizsban egy rendőrautóba hajtott Szándékos ütközés történt, a francia belügyminiszter is a helyszínre sietett.
2017. június 7. 20:11 Megleckézteti az államot egy jógaoktató? - Indul a per Pert indít egy párizsi nő a francia állam ellen, amiért az képtelen megvédeni egészségét a légszennyezés hatásaitól.
2017. június 6. 21:22 Friss információk a párizsi támadóról Kalapáccsal támadt egy férfi kedd délután a párizsi Notre Dame előtti téren egy rendőrre, akinek az egyik kollegája lelőtte a támadót.
2017. június 6. 17:31 Lövölözés Párizsban: megvan a legpechesebb turista Egy amerikai rendező, Matthew Currie Holmes vélhetően a legszerencsétlenebb turista: szombat éjjel a londoni, kedden pedig a párizsi támadást élte át.
2017. június 6. 16:46 Lövöldözés Párizsban, turisták ragadtak a Notre Dame-ban Pánik tört ki Párizsban a Notre Dame székesegyház környékén, miután egy férfi rátámadt egy rendőrre.
2017. május 26. 20:37 Döbbenetes kampánnyal védik a gyalogosok életét - önnél beválna? A Franciaországban futó társadalmi reklám a biztonságos közlekedésre hívja fel a figyelmet: ne menjenek át a piroson!
2017. április 23. 18:54 Meleg aktivista volt a Párizsban agyonlőtt rendőr Ott volt a párizsi Bataclan elleni terrortámadás után is, dolgozott menekültekkel és LMBT szervezeti tag volt a Champs-Élysées-n lelőtt Xavier Jugelé - írta az Index.
2017. április 21. 21:52 Új részletek a párizsi merénylőről Francois Molins francia ügyész pénteken terrorcselekménynek minősítette az előző esti rendőrök elleni párizsi támadást, amelynek elkövetőjeként a 39 éves Karim C.-t nevezte meg.
2017. április 21. 16:26 Sokkoló videón a párizsi merénylő lelövése Egy járókelő rögzítette azt a támadást, amikor egy férfi csütörtök este rendőrökre támadt Párizs belvárosában.
2017. április 21. 10:10 Átírhatja a választási erőviszonyokat a párizsi támadás Elemzők szerint a választók további jobbratolódását eredményezheti a csütörtök esti párizsi terrortámadás, melyben egy rendőr meghalt, kettő pedig súlyosan megsebesült. Két nappal az elnökválasztások első fordulója előtt a legesélyesebb jelöltek a tragédiára való tekintettel felfüggesztették kampányukat.
2017. április 21. 06:39 Már tudják, ki lövöldözött Párizsban Azonosították azt a férfit, aki lövöldözött csütörtök este Párizs belvárosában, és egy rendőrt megölt - jelentette be péntek hajnalban az ügyészség.
2017. április 21. 05:03 Terrortámadásra utalnak a párizsi lövöldözés körülményei A csütörtök esti párizsi lövöldözés körülményei terrortámadásra utalnak - nyilatkozta csütörtökön késő este Francois Hollande francia államfő.
2017. április 20. 23:48 Újabb információk a párizsi lövöldözésről Elfogatóparancsot adtak ki egy gyanúsított ellen a párizsi lövöldözés ügyében. Francia sajtóértesülések szerint az Iszlám Állam vállalja a felelősséget a merényletért.
Kiírják a közbeszerzést, másfél év vágányzár jön – Úgy tűnik, minden tiszta a szentendrei HÉV felújítása kérdésében