2016. július 8. 16:03 Erősebb lesz a védelmi együttműködés a NATO és az EU között Az új kihívások tükrében védelmi együttműködésüket erősítő megállapodást írtak alá pénteken Varsóban a NATO vezetői és az EU-tagállamok.
2016. július 8. 15:26 Szijjártó: Magyar lövészszázad is lesz a Lándzsahegyben Magyarország kifejezetten jól teljesít a védelmi költségek terén, amelyek a 2014-es newporti NATO-csúcstalálkozó óta 20 százalékkal növekedtek, s ez a negyedik legnagyobb költségnövelést jelenti a tagállamok között - mondta az MTI-nek Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Varsóban, ahol a tárcavezető részt vesz a kétnapos NATO-csúcson.
2016. július 8. 13:59 Moszkva bízik a józan észben Moszkva reméli, hogy a "józan ész" felülkerekedik a varsói NATO-csúcstalálkozón, és abszurdnak tartja, hogy az észak-atlanti szövetség Oroszország felől fenyegető veszélyről beszél - jelentette ki Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője.
2016. július 8. 13:04 Csiki Tamás: A hitelességet kell demonstrálni a varsói csúcson Oroszország képes lenne katonai sikereket elérni a Baltikumban, amire a NATO érdemben reagálni tudna - mondta az InfoRádiónak a közszolgálati egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának tudományos segédmunkatársa.
2016. július 8. 10:55 NATO-főtitkár: A hidegháború már történelem és ott is kell maradnia A NATO nem konfrontációra, hanem konstruktív párbeszédre törekszik Oroszországgal - jelentette ki Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szövetség főtitkára Varsóban, a pénteken kezdődő NATO-csúcstalálkozó társrendezvényeként szervezett szakértői fórumon.
2016. július 7. 05:41 A NATO és Oroszország felméri erejét Ha a retorikát tesszük meg mércének, az új hidegháború már rég elkezdődött.
2016. július 6. 18:06 Ismét összeül a NATO-Oroszország Tanács Közel kétéves szünet után július 13-án második alkalommal is összeül a NATO-Oroszország Tanács, amely Moszkva ukrajnai beavatkozása miatt fagyasztotta be az ülésezést 2014 nyarán - jelentette be az észak-atlanti szövetség szerdán.
2016. július 5. 10:12 NATO-csúcs lesz a hétvégén Varsóban A lengyelek és a baltiak a keleti szárny megerősítését szeretnék.
2016. június 28. 19:54 Stoltenberg: minden korábbinál fontosabb a NATO és az EU együttműködése Az Egyesült Királyság uniós tagságát elutasító, múlt heti népszavazás nyomán minden korábbinál fontosabbá vált a NATO és az Európai Unió közötti együttműködés - hangsúlyozta Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szövetség főtitkára kedden Brüsszelben.
2016. június 27. 19:26 Először neveztek ki nőt a NATO főtitkár-helyettesének Az amerikai Rose Gottemoellert, John Kerry amerikai külügyminiszter egyik helyettesét nevezték ki Brüsszelben a NATO főtitkár-helyettesének - közölte a szövetség hétfőn. Rose Gottemoeller személyében először tölti be nő e tisztséget.
2016. június 24. 12:18 Stoltenberg: a NATO-ban változatlan marad a britek helyzete A NATO-ban változatlan az Egyesült Királyság helyzete, erős és elkötelezett szövetséges marad - jelentette be közleményében Jens Stoltenberg NATO-főtitkár
2016. június 17. 12:19 Jön az európai "katonai schengeni övezet"? Tovább kellene fejleszteni a NATO-egységek Európán belüli mozgásképességét, ezért megfontolandó egy "katonai schengeni övezet" létrehozása - jelentette ki Frederick Benjamin Hodges tábornok, az Európában állomásozó amerikai fegyveres erők parancsnoka.
2016. június 14. 15:27 4000 további katonával üzen a NATO Moszkvának Négyezer katonát telepít a NATO a balti államokba és Lengyelországba, hogy ezzel üzenjen a fenyegetőnek tartott Moszkvának. Oroszország és az Észak-Atlanti szövetség között egyre feszültebb a viszony és nyugati vezetők azzal vádolják az oroszokat, hogy azok a NATO keleti határállamait fenyegetik.
2016. június 13. 16:46 A NATO négy zászlóaljat fog állomásoztatni a balti államokban A NATO négy "erős" zászlóaljat fog állomásoztatni rotációs rendszerben Lengyelországban és a balti államokban, válaszul az ukrajnai orosz beavatkozásra - jelentette be Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szövetség főtitkára hétfőn Brüsszelben.
2016. június 8. 16:34 Moszkvát nem ijeszti a NATO, de... Alig egy hónappal a NATO varsói csúcsértekezlete előtt az Észak-atlanti Szerződés Szervezete nagyszabású hadgyakorlatot kezdett Lengyelországban, ami további aggodalmat kelt a moszkvai vezetőség körében.
2016. május 31. 13:44 Négy NATO-zászlóalj fog állomásozni Lengyelországban A NATO négy zászlóalj harccsoportja fog állomásozni rotációs rendszerben Lengyelországban és a balti államokban - jelentette be kedden Antoni Macierewicz lengyel nemzetvédelmi miniszter, miután Varsóban tárgyalt Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral.
2016. május 30. 15:34 Jegesedik a NATO-orosz viszony Oroszország a tervek bejelentése óta bírálja a Kelet-Európába telepített amerikai rakétavédelmi pajzsot, ám az elmúlt időszakban, az orosz-ukrán konfliktus nyomán jelentősen romlott a NATO és Oroszország viszonya.
2016. május 20. 13:51 Szijjártó: Szükség van az EU és a NATO együttműködésére Az Európai Unió és a NATO együttműködésére minden eddigieknél nagyobb szükség van, mivel az európai biztonságot súlyos mértékben rontja a bevándorlási válság - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a NATO-tagországok külügyminisztereinek pénteki brüsszeli tanácskozását követően.
2016. május 19. 19:52 Szijjártó: a NATO bővítése Magyarország érdeke is A NATO-külügyminiszterek csütörtökön kezdődött kétnapos ülésén aláírták Montenegró csatlakozási dokumentumát. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az InfoRádiónak azt mondta, a katonai szervezet bővítése Magyarország biztonsági érdeke is, mivel az nagyban hozzájárul a nyugat-balkáni térség stabilitásához.
2016. május 10. 10:27 A Brexit a nyugat ellenségeit szolgálná A nyugat ellenségeit szolgálná, ha Nagy-Britannia az EU-tagságról június 23-ára kiírt népszavazás eredményeként távozna az Európai Unióból - írta kedden megjelent közös felhívásában a NATO öt volt főtitkára.
22:04 Nem támogatja az unió következő, ukránbarátnak minősített 7 éves költségvetését a kormány - a nap hírei