2016. szeptember 1. 13:50 Holdraszállítási szerződést kötött a Puli Space Az Astrobotic elnevezésű amerikai vállalat leszállóegységén foglalt helyet holdutazásához a Puli Space magyar űrprojekt.
2016. augusztus 30. 16:25 Újabb magyar miniszter Szlovákiában Benyújtotta lemondását kedden Roman Brecely szlovák közlekedési miniszter, miután az általa vezetett Háló (Siet) nevű párt a megszűnés szélére került. Utódja Érsek Árpád eddigi államtitkár lesz, aki a magyar-szlovák Most-Híd párt képviselője a Robert Fico vezette koalíciós kabinetben.
2016. augusztus 18. 16:26 Ők a legeredményesebb magyar olimpikonok A kajakos Kozák Danuta a riói olimpián K-1 500 méteren címét megvédve begyűjtötte második, pályafutása során pedig negyedik ötkarikás aranyérmét, emellett van még egy ezüstje, így a magyar eredményességi örökranglistán feljött a hatodik helyre.
2016. augusztus 13. 21:21 Érmekért lépnek szőnyegre vasárnaptól a magyar birkózók Vasárnap kezdődnek a birkózóversenyek a riói olimpián, melyen nyolc magyar indul, s mindhárom szakágban éremszerzésben bíznak a szakvezetők.
2016. augusztus 13. 18:28 Íme a magyarok vasárnapi programja A magyar érdekeltségű program a riói olimpia vasárnapi versenynapján:
2016. augusztus 13. 08:36 Íme a magyarok szombati programja A magyar érdekeltségű program a riói olimpia szombati versenynapján:
2016. augusztus 11. 14:14 Idén is megnyitják a Magyar Ízek Utcáját Idén is megnyitják a Magyar Ízek Utcáját a nemzeti ünnep alkalmából augusztus 20-21-én a budapesti Clark Ádám tér és a Döbrentei tér között.
2016. augusztus 11. 09:24 Második győzelmükre hajtanak a női pólósok Második mérkőzésén a második győzelmére hajt a riói olimpia csütörtöki versenynapján a magyar női vízilabda-válogatott. Az evezősprogram átalakítása miatt ezen a napon az eredetileg tervezett 19 helyett 21 számban osztanak majd érmeket.
2016. augusztus 8. 09:01 Kövesse a magyarok versenyeit! Íme a program A magyar érdekeltségű program a riói olimpia hétfői versenynapján:
2016. augusztus 6. 05:40 Bevonult a magyar csapat a Maracana Stadionba Közép-európai idő szerint 3 óra előtt bevonult a magyar csapat a Maracana Stadionba a riói olimpia megnyitóján.
2016. június 29. 16:20 Elérték a K2 alaptábort a magyar hegymászók Elérte a K2 alaptáborát Klein Dávid és Suhajda Szilárd, akik oxigénpalack és teherhordók nélkül tervezik megmászni a világ második legmagasabb csúcsát - közölte az expedíció kommunikációjával foglalkozó cég.
2016. május 18. 00:02 Remekeltek a magyar úszók Londonban Hosszú Katinka már két aranyéremnél jár, a magyar válogatott pedig ismét háromig jutott az úszó Európa-bajnokság második napján.
2016. május 6. 10:03 Ők a leggazdagabb magyarok Idén is közzétette a Napi.hu a 100 leggazdagabb magyar című kiadványát, amelyben ismét Csányi Sándor foglalja el az első helyet. Az OTP vezére tavaly óta 35 milliárd forinttal, 200 milliárdra duzzasztotta vagyonát, a tíz leggazdagabb magyar vagyona pedig összesen csaknem 1120 milliárd forintot tesz ki.
2016. május 2. 12:39 Arató: nem kell tartani a verselemzéstől Tamási Áron elbeszélésének elemzése, Vörösmarty és Illyés Gyula verselemzés, illetve érvelés egy Csoóri Sándor naplórészlet alapján - nem hivatalosan ebből lehetett választani a középszintű magyar érettségi írásbelijén. Arató László, a Magyartanárok Egyesületének elnöke szerint sokan nem merik a verselemzést választani.
2016. május 2. 08:36 A papiruszok világából érettségiznek most a diákok Megkezdődtek a magyar írásbeli érettségik országszerte a középiskolákban hétfő reggel, a diákoknak a vizsga első részében - az eduline.hu értesülése szerint - Moravcsik Gyula: A papiruszok világából című könyvének egy részét kellett értelmezniük. A szövegalkotási feladatok között Csoóri Sándor, Tamási Áron, illetve Vörösmarty Mihály és Illyés Gyula művei szerepelnek.
2016. április 11. 11:00 Magyar államtitkárt nevezett ki a román kormányfő Jakab Istvánt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) környezetvédelmi szakpolitikusát nevezte ki Dacian Ciolos miniszterelnök a romániai Környezetvédelmi Alap élére - közölte hétfői számában a Krónika napilap.
2016. április 8. 10:41 Stabil az állapota a Horvátországban megsérült magyaroknak Stabil az állapota annak a két magyar sérültnek, akiket életveszélyes állapotban szállítottak csütörtökön kórházba a halálos áldozatot is követelő horvátországi autóbalesetben, amelyben egy harmadik magyar meghalt - közölte a helyi külügyi tárca munkatársa pénteken.
21:10 Beindul az olimpia: a páston Szilágyi Áron, a pályán a férfi kézisek, a medencében a női pólósok