2017. május 12. 21:41 Globális kibertámadás zajlik Valószínűleg kibertámadás érte pénteken több brit kórház informatikai és távközlési hálózatát. A jelek szerint más országokban is hasonló támadások történtek.
2017. április 26. 14:15 Macront is bombázták a hackerek Emmanuel Macron francia elnökjelölt kampánycsapata szerdán megerősítette, hogy január óta legalább öt fejlett kibertámadást hajtottak végre ellenük, de a hackerek nem férhettek hozzá a kampányadatokhoz.
2017. március 18. 20:08 Szinte nincs olyan cég, amelyik ezt megúszná A legtöbb esetben emberi mulasztás miatt sérül meg egy cég informatikai rendszere, vagy éri kibertámadás – mondta a Novell Magyarország szakértője. Hargitai Zsolt szerint ma már nem emelhető ki olyan ágazat, amelyet jobban veszélyeztetne a kiberbűnözés, mint a másokat, ráadásul a cégek sem igazán merik nyilvánossá tenni, ha történik velük ilyen.
2017. január 22. 16:30 Az új hadviselési eszköz a nukleáris támadás hatásaival ér fel A XXI. században a fejlett világban hasonló hatás érhető el informatikai támadásokkal, mint korábban az atomfegyverek bevetésével - mondta az InfoRádiónak Krasznai Csaba. A kiberbiztonsági szakértő szerint az évszázad első felében a hadviselésben és a védelemben is központi szerepet kapnak az informatikai hálózatok.
2017. január 19. 04:00 A terroristáknál is nagyobb veszélyt jelentenek a mókusok A nemzetközi elektromos hálózatokra nem a terroristák vagy a hackerek jelentik a legnagyobb veszélyt, hanem a mókusok.
2017. január 7. 13:50 Meghekkelték a balti hírügynökséget Hackertámadás érte péntek délután a Baltic News Service (BNS) nevű balti hírügynökséget - közölte szombaton a BNS.
2016. november 29. 12:05 Orosz kibertámadásokra figyelmeztet a hírszerzés Oroszországból irányított, politikai indíttatású informatikai támadások és dezinformációs kampányok veszélyére figyelmeztetett a német szövetségi hírszerző szolgálat (BND) elnöke egy keddi lapinterjúban.
2016. november 22. 14:32 Bencsik: nem leszünk védtelenebbek a digitalizációval Az információs rendszerek építésénél, tervezésénél még most sem minden esetben veszik figyelembe a biztonságot - mondta Bencsik Balázs, a Nemzeti Kibervédelmi Intézet igazgatója az InfoRádió Aréna című műsorában.
2016. november 10. 11:32 Orosz bankokat támadtak meg a hackerek Több jelentős orosz pénzintézmény elleni túlterheléses (DDoS-)hackertámadás miatt tett feljelentést a rendvédelmi szerveknél az orosz központ bank - közölte csütörtökön a TASZSZ hírügynökség.
2016. november 3. 08:00 Nemcsak a gépet, a gyerekeket is fel kell készíteni a kibertérre A Nemzeti Kibervédelmi Intézet vezetője szerint a nemrég elfogadott digitális gyermekvédelmi stratégia célja, hogy a gyermekek az online térben is biztonságban érezhessék magukat – mondta az InfoRádiónak Bencsik Balázs, a Nemzeti Kibervédelmi Intézet vezetője.
2016. szeptember 22. 21:29 Félmilliárd Yahoo-felhasználó adatait lopták el Mintegy 500 millió Yahoo-felhasználó személyes adatait lopták el feltehetően egy kormány megbízásában dolgozó hackerek 2014-végén - jelentette be az internetes vállalat csütörtökön.
2016. augusztus 24. 07:38 A CNN szerint orosz hackertámadás érhetett újságírókat Nyomozást indított az FBI (Szövetségi Nyomozó Iroda) és több más amerikai biztonsági szolgálat a The New York Times (NYT) című napilap és más amerikai médiaszervezetek újságíróit ért kibertámadások ügyében, amelyeket feltehetően az orosz hírszerzésnek dolgozó hackerek hajtottak végre - jelentette kedden a CNN, meg nem nevezett amerikai tisztségviselőkre hivatkozva.
2016. augusztus 10. 10:49 Külföldről bénították meg az ausztrál népszámlálási honlapot? Elérhetetlenné vált a népszámláláshoz szükséges adatok rögzítésére kialakított online felület Ausztráliában, miután szerdára virradó éjszaka kibertámadás érte a weboldalt.
2016. június 18. 21:33 Orosz hackerek állnak az IÁ kibertámadásai mögött? Valószínűleg orosz hackerek állnak az Iszlám Állam (IÁ) nevében az elmúlt bő egy évben elkövetett kibertámadások sorozata mögött - jelentette szombaton a Der Spiegel című tekintélyes német hetilap.
2016. május 8. 14:13 Az ember a leggyengébb láncszem a kibertérben Komoly biztonsági kockázatot rejt a vállalatok számára, hogy dolgozói, az egyének internetes biztonsági ismeretei gyengék - hívta fel a figyelmet a Deloitte kiberbiztonsági tanácsadás üzletág vezetője. Antal Lajos szerint folyamatos képzéssel és megfelelő felkészüléssel elejét lehet venni a kibertámadásoknak, vagy legalábbis csökkenteni lehet a kockázatot.
2016. április 3. 20:44 Bakondi: vége a kormányzati informatikai rendszerek elleni támadásnak Már nem áll támadás alatt a kormányzati gerinchálózat - mondta az M1 aktuális csatornának vasárnap a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.