2016. augusztus 10. 11:23 Új diákhitel jöhet Felmerült a diákhitel konstrukció kibővítése. A Diákhitel Központ vezérigazgatója szerint a szakképzésben résztvevők és a 40 év felettiek csoportjára terjeszthető ki a rendszer.
2016. június 22. 17:37 Alacsonyabb lesz a diákhitel kamata Ismét csökkentette a kamatot a Diákhitel Központ Zrt. - jelentette be a társaság vezérigazgatója. Bugár Csaba elmondta: a klasszikus diákhitel-termék aránya csökken, míg a diákhitel 2 aránya nő.
2016. április 28. 23:29 Diákhitel Központ: 2015-ben nullszaldós eredmény Az állami tulajdonú Diákhitel Központ (DK) Zrt. 2015-ben az előző évhez hasonlóan nulla mérleg szerinti eredményt könyvelt el, mérlegfőösszege 2015 végén 281,119 milliárd forint volt, 6 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál - derül ki a társaságnak a BÉT honlapján csütörtökön közzétett éves jelentésből.
18:23 Ládacsapda a megoldás, de nem tudni, hová kellene tenni – új információk a Budapesten kóborló vadállatról