2025. január 17. 04:47 Elfogták a hazai autópálya-pihenők rémeit – húszfős banda dolgozott A bűnbanda autópályák pihenőhelyein parkoló járművekben alvó autósokat fosztott meg értékeiktől.
2025. január 14. 18:03 Beismerte bűnösségét a milliárdos üzletember a számlagyári botrány ügyében Az egyik leggazdagabb magyar vállalkozóra a beismert költségvetési csalás miatt 250 millió forintos pénzbírságot rótt ki a bíróság.
2025. január 13. 15:22 Tragédia lett a driftelésből, véletlenül megölte barátját egy férfi Az áldozat a jármű motorháztetejére hasalt, barátja pedig elindult, majd hirtelen fékezett. Ráadásul először nem is tűnt úgy, hogy komoly a baj.
2025. január 3. 12:20 Hamis angol érettségit kínáló banda ellen emeltek vádat Az öttagú, négy magyarból és egy franciából álló csoport jól szervezetten működtette a csalást, jelentős kárt okozott áldozatainak.
2024. december 19. 11:45 Szomorú történetről számolt be a házomlásban megsérült balerina "Itt, ezen a ponton lett elegem!" – írta szerdán a közösségi oldalán Tóth Nikolett, a terézvárosi házomlás súlyos sérültje.
2024. december 18. 13:13 Vádat emeltek a tavaly kilőtt „svájci farkas” ügyében Természetkárosítás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt az Encsi Járási Ügyészség azzal a két férfival szemben, akik múlt év áprilisában részt vettek a Svájcból Magyarországra vándorolt, M237-es jeladóval ellátott farkas elpusztításában és tetemének eltüntetésében - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.
2024. december 17. 12:05 Szexpartner hirdetést adott fel exéről a csalódott nő A bosszúhoz az ötletgazda a nő barátnője volt. Most mindketten személyes adattal való visszaélés vádjával kell, hogy szembenézzenek.
2024. december 16. 15:18 Az még hagyján, hogy kábítószerrel seftelt a bv-s házaspár – videó A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság kábítószer-kereskedelem gyanúja miatt letartóztatta a közelmúltban őrizettbe vett büntetés-végrehajtási dolgozót és három társát, egyikük esetében pedig bűnügyi felügyeletet rendelt el.
2024. december 13. 16:08 Fejlemény Till Tamás gyilkosának ügyében A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség aljas indokból, különös kegyetlenséggel, tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt indítványozza a Till Tamás megölésével gyanúsítható férfi letartóztatását.
2024. december 12. 16:33 Körözték, majd elfogták Till Tamás gyilkosát, az ügyészség szerint nem évült el a tette Egymást érték az események az ügyben csütörtök délután.
2024. december 10. 12:01 Milliárdokat "raktak zsebre", meglett az eredménye Vádat emelt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség nyolc férfi ellen, akik fiktív cégláncolatokon keresztül sajtokkal üzleteltek, miközben több mint egymilliárd forint hiányt okoztak a költségvetésnek.
2024. december 9. 11:05 Nem volt elég a kalapácsos támadás, autóval is nekiment haragosának Az áldozat és az elkövető gyerekkoruk óta ismerik egymást, egy adásvétel miatt mérgesedett el a viszonyuk annyira, hogy az egyik a másik életére tört.
2024. december 5. 14:04 Bántalmazta tanárát egy 15 éves fiatal, a Győri Járási Ügyészség döntött a büntetésről A Győri Járási Ügyészség feltételes ügyészi felfüggesztést alkalmazott egy nyolcadikos tanulóval szemben, aki az iskolaudvaron bántalmazta a tanárát.
2024. december 4. 06:39 Saját magát dobta arcon egy jókora kődarabbal a kocsitolvaj – videó A Budapesti XVIII. és XIX. Kerületi Ügyészség vádat emelt és börtönbüntetést indítványozott egy 32 éves tolvaj ellen. A férfi egy éjjel több autót feltört, illetve megpróbált feltörni. Az egyik autó ablaküvegére dobott kődarab azonban visszapattant az arcára.
2024. november 26. 10:06 Tagadott a gyereket felrúgó karateedző - kiderült, hol tart most az ügy Még várni kell az előkészítő ülésre.
2024. november 26. 09:41 Így fogták el a marihuánát és kokaint áruló rendőrt - videó A Szegedi Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével gyanúsított rendőrt, aki kannabiszt és kokaint árult.
2024. november 21. 04:20 Bedrogozva, begyógyszerezve ment a forgalomból kivont kocsival A 44 éves salgótarjáni férfi gyógyszerek és más bódító hatású anyagok hatása alatt állt, a járőröknek hamar feltűnt a zavart viselkedése.
2024. november 20. 12:41 Szexuálisan kizsákmányolt egy tinédzser lányt egy nyíregyházi férfi A vádirat szerint a férfi különböző szívességekért, pénzért és más ajándékokért szexuális szolgálatot várt el cserébe, és a kiskorú lány prostitúcióját is segítette. Végül erőszakossá is vált.
2024. november 20. 09:07 Lehallgatókészülékeket rejtett gyermeke ruháiba, hogy kémkedjen felesége után - fotók A Kecskeméti Járási Ügyészség vádirata szerint a férfi a gyermek ruhájába rejtett lehallgatókkal igyekezett kifürkészni a kapcsolattartás alatt a gyerek és az anyja között lezajló beszélgetéseket.
2024. november 19. 12:50 Lánynak álcázta magát az interneten, súlyos ügy lett belőle A Kazincbarcikai Járási Ügyészség gyermekpornográfia bűntette és más bűncselekmény miatt vádat emelt egy férfi ellen, aki az interneten álprofillal, magát 14 éves lánynak kiadva szerzett kiskorú lányoktól pornográf tartalmakat.