Infostart.hu
eur:
360.45
usd:
309.59
bux:
0
2026. május 19. kedd Ivó, Milán

Drámai részletek a titokzatos szegedi kettős halálról

Az elhunyt férfit rokonai már két napja keresték – eredménytelenül. A rendőrök találtak rá.

Mint az Infostart is beszámolt róla, egy férfi és egy nő holttestét találták meg szombat hajnalban Szegeden, Felsővároson, egy Dankó Pista utcai társasház egyik lakásában. Az első információk szerint egy férfi és nő lehetett az áldozat, felmerült, hogy az áldozatok egyike a tettes, aki később magával is végzett.

A bűncselekmény egy hatlakásos, kétszintes társasház egyik földszinti lakásában történt. A saroképület egyik utcafrontját kordonnal vették körül a rendőrök. A lakásnál fehér kezeslábasba öltözött helyszínelők dolgoztak kora reggeltől – írja a Blikk.

A szomszédok szerint a lakást egy külföldi, Távol-Keletről származó, harmincas éveiben járó nő bérelte, akinek egy hasonló korú magyar barátja volt. Az eset kapcsán az RTL Híradó arról számolt be, hogy a 30 év körüli férfi fegyverrel végezhetett a nővel, majd ezt követően magával is.

Információk szerint a férfi családja értesítette a rendőrséget, miután két napja nem tudták őt elérni. Ezután mentek a nő lakására, ahol holtan találták őket. Az ügyben jelenleg is tartanak a tanúkihallgatások, és reggel óta még most is helyszínelnek.

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter ismerteti a kegyelmi ügy részleteit
frissülő cikk

Magyar Péter ismerteti a kegyelmi ügy részleteit

Ígéretéhez híven a kormányfő keddi rendkívül tájékoztatóján teszi nyilvánossá K. Endre kegyelmi kérvényének és büntetése elengedésének részleteit. Ismert, a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettese idő előtt szabadult Novák Katalin elnöki kegyelmének köszönhetően.

Vissza a klubba? Vita robbant ki a vezetőváltásra készülő brit Munkáspártban

Szappanoperába való civakodással folytatódik a brit Munkáspárt vezetőválasztási drámája, amely egyben meghatározza, ki lehet Keir Starmer utódja a kormány élén. Most az robbantotta fel a közéletet, hogy az egyik esélyes visszaléptetné az országot az Európai Unióba. Egyetlen választókerület eldöntheti a brit kormányfői poszt sorsát, ha változott az emberek véleménye az ügyben.
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×