2006. augusztus 21. 11:34 "Aranyosak" és gyönyörűek a kajakos lányok - képgaléria A magyar női kajakválogatott a szegedi világbajnokságon valamennyi számban győzött.
2006. augusztus 21. 07:29 Kigyulladt egy autó Kecskemét közelében Egy ember meghalt, amikor két autó összeütközött Kecskemét közelében, a 44-es úton - közölte a rendőrség.
2006. augusztus 20. 11:21 Britney Spears karcsú alakját siratja Szülés után sok nő elveszíti karcsú alakját. Akik több gyermeket is vállalnak, azok még nehezebben férnek bele azokban a ruhákba, amelyeket fiatalkorukban hordtak. Brithney Spears nem akar közéjük tartozni.
2006. augusztus 20. 09:41 Négy évet kapott a diákjával viszonyt folytató tanár Négy éves börtönbüntetésre ítélte egy brit bíróság azt az 54 éves rajztanárt, aki két és fél éven át tartott fent szexuális kapcsolatot egy diákjával. A lány éppen betöltötte a tizenötöt, amikor viszonyuk elkezdődött.
2006. augusztus 20. 08:39 Karambolozott, majd eszméletlen barátnőjét ültette a volán mögé Három évet kapott egy brit férfi, aki részegen nekivezette barátnője autóját egy falnak, majd, hogy a felelősségre vonást elkerülje, megpróbálta az eszméletlen és erősen vérző lányt beültetni a kormány mögé.
2006. augusztus 20. 07:53 Nyílpuskával lőtt az autójára köpködőkre Egy brit tinédzser nyílpuskával lőtt három fiatalra, akik leköpték autóját. Az esetet egy térfigyelő kamera rögzítette.
2006. augusztus 20. 07:41 Egy zuhanó tehén majdnem végzett egy szörfössel Egy brit nő kis híján meghalt, amikor egy tehén esett arra a helyre, ahonnan pillanatokkal azelőtt állt fel. Az állattal végzett a 16 méteres zuhanás.
2006. augusztus 20. 07:29 Négy évet kapott a mutogatós bíró Négy évet tölthet rács mögött az a volt amerikai bíró, aki tárgyalásai alatt többször is kivillantotta nemi szervét a talárja alól.
2006. augusztus 19. 19:58 Diana nem volt terhes halálakor Kilenc évvel Diana halála után megszólalt annak a londoni halottasháznak a vezetője, ahol a hercegnő halottkémi szemléjét tartották. Robert Thomson, aki maga is jelen volt a szemlénél azt állítja: Diana nem volt terhes, ezt állapította meg a halottkém is.
2006. augusztus 19. 19:23 Mikor számít halnak egy krokodil? A kérdést lehet, hogy inkább úgy kellene feltenni: hol számít halnak egy krokodil? A válasz pedig: Ausztráliában. Az ausztrál parlament ugyanis a természettannal és az angol nyelvvel dacolva a krokodilokat is a halak közé sorolta.
2006. augusztus 19. 09:30 Két óra a csokoládémassza fogságában Derékig elsüllyedve sűrű csokoládémasszában - biztosan sok csokirajongó van, akinek ez úgy hangzik, mint egy álom. Egy 21 éves amerikai férfinek azonban inkább rémálom volt a csokimassza fogságában eltöltött két óra.
2006. augusztus 19. 09:16 Esküvője napján özvegyült meg Egy brit nő még azon a napon özvegy lett, amikor férjhez ment. Férje ugyanis rosszul lett az esküvői fogadást követően, és meg is halt.
2006. augusztus 19. 08:38 Álcázta motorját, hogy ne kelljen kifizetnie a büntetést Egy brit férfi úgy próbálta meg elkerülni a gyorshajtásért kapott büntetést, hogy álcázta motorját: ezt-azt átalakított rajta, és a korábbitól eltérő formájú rendszámtáblát rakott rá. Ezután azt állította: a gyorshajtó biztos egy másik motoros volt, aki lemásolta rendszámát. Szerencsétlenségére az előző tulaj egy rendőr volt.
2006. augusztus 19. 08:22 Madonna botrányos születésnapja Kis híján botrányba fulladt Madonna 48. születésnapja, miután az amerikai énekesnő több mint két órát váratta vendégeit. Pedig nem akármilyen vendégsereg gyűlt össze felköszönteni a pop koronázatlan királynőjét: többek között Kevin Spacey, Gwyneth paltrow, Jamie Oliver és Axl Rose is megjelent a partin.
2006. augusztus 19. 08:10 Robbie Williams furcsa hóbortja Robbie Williams külön embert alkalmaz arra, hogy édesítőszert tegyen teájába és megkeverje azt - állítja egy fiatal énekesnő, aki egyszer a brit sztár háttérénekeseként volt szemtanúja a furcsa jelenetnek.
2006. augusztus 19. 07:53 Szexfotókkal szerzett szerepet a színésznő Szokványosnak semmiképpen sem nevezhető módon jutott legutóbbi filmszerepéhez Christina Ricci. Az Adams Family hajdani sztárja ugyanis szexfotókat küldött magáról a rendezőnek - talán nem meglepő, hogy végül megkapta a vágyott szerepet.
2006. augusztus 19. 07:34 Harmadszor is férjhez ment idén nyáron a szexszimbólum Harmadszor is házasságot kötött Pamela Anderson és Kid Rock. A legutóbbi esküvőt Nashville-ben rendezték. Egy még hátravan.
2006. augusztus 19. 07:12 Brad Pitt és Jennifer Aniston túl közel egymáshoz? Eladja malibui házát Brad Pitt és Angelina Jolie, mert az szerintük túl közel fekszik a színész előző szerelme, Jennifer Aniston otthonához.
2006. augusztus 18. 12:26 Lábtengó az épülő völgyhídon Focizni már lehet a kőröshegyi völgyhídon, az autósok azonban csak 2007 szeptemberétől használhatják az átkelőt. Augusztus 25-én, lábtengó versenyt rendeznek az építményen.
2006. augusztus 18. 10:19 Börtönbe kerülhet az Oscarra jelölt fiatal színész Hathónapos börtönbüntetést is kaphat a Hatodik érzékben nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelölt Haley Joel Osment amerikai színész, mivel ittasan vezetett és marihuána volt nála.
13:15 Tarr Zoltán édesapja 6-os kartonjáról: írásos igazolással rendelkezett róla, hogy nem végzett ügynöki tevékenységet