eur:
388.74
usd:
361.78
bux:
68900.51
2024. május 8. szerda Mihály

Egy fajtalankodó ölte meg az eltűnt kislányt?

A legújabb elmélet szerint egy pedofil betörő ölhette meg a májusban Portugáliában eltűnt Madeleine McCannt, mert el akarta hallgattatni a sikoltozó kislányt.

A mértéktartó Publico című portugál lapban megjelent rendőrségi elmélet szerint a betörő kifigyelte a család napi rutinját, hogy a szülők mikor mennek vacsorázni és milyen időközönként ellenőrzik a gyerekeket, így nem okozott számára gondot a behatolás.

Az újság szerint a rendőrök úgy vélik: a csavargó pánikszerűen ölhette meg a kislányt, amikor az elkezdett sikoltozni, majd magával vitte a holttestet, ekkor látta meg a McCann család egyik barátja, Jane Tanner.

A Publico azt írja: egyre inkább ez a verzió áll a rendőrségi vizsgálat középpontjában. A portugál főügyész egy héttel ezelőtt fejtette ki véleményét, miszerint Madeleine McCann valószínűleg már nem él.

Az új elmélet egyben azt is jelenti, hogy a rendőrök már közel sem olyan biztosak a szülők bűnösségében.

Gerry és Kate McCann ugyanakkor nem könnyebbülhet meg, hiszen - legalábbis nyilvános megszólalásaik szerint - még mindig bíznak abban, hogy kislányuk élve kerül elő.

A család szóvivője közölte: a szülők nem hisznek ebben a verzióban, hiszen erősen valószínűtlen, hogy egy gyilkos a holttesttel együtt meneküljön az utcán, ahol bárki megláthatja.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Kínosan leszerepeltek az oroszoknak átadott fegyverek, tömeges légitámadást indított Moszkva Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Kínosan leszerepeltek az oroszoknak átadott fegyverek, tömeges légitámadást indított Moszkva Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Oroszország 2023 ősze óta kap fegyvereket Észak-Koreától, köztük számos rakétatípust is. A fegyverek hatékonyságával kapcsolatban azonban súlyos aggályok merülnek fel a bevetések alkalmával – írja az Ukrajinszka Pravda. Május 8-án az orosz erők tömeges légitámadást hajtottak végre Ukrajna több régiójában. A célpontok között stratégiai fontosságú létesítmények voltak, melyek közül többet is találat érhetett. Az ukrán légvédelem összesen 59 ellenséges eszközt semmisített meg - írta a Kyiv Post. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×