2006. április 20. 16:43 Újabb sárospataki könyvek érkeztek meg Oroszországból A sárospataki könyvtár újabb tíz kötete került vissza Oroszországból. A dokumentumokat Székely Árpád moszkvai nagykövet hozta haza a Malév járatával.
2006. április 20. 16:31 Lemondott a Fővárosi Választási Bizottság egyik tagja Az államfőhöz intézett nyílt levélben jelentette be lemondását csütörtökön a Fővárosi Választási Bizottság egyik tagja. A Fidesz-KDNP delegáltja, Kocsis Máté azzal indokolta lépését, hogy megkérdőjeleződött a 2006-os választások tisztasága.
2006. április 20. 16:03 Román kisebbségi törvényt várnak az EP képviselők Az Európai Parlament szocialista és liberális frakciójának magyar delegációvezetői levélben fordultak Románia ügyében a bővítési biztoshoz. Tabajdi Csaba és Szent-Iványi István azt nehezményezi, hogy keleti szomszédunk nem tett semmit a kisebbségi törvény elfogadásáért.
2006. április 20. 16:02 Elkészül-e az uszoda az Európa bajnokságig? A Hajós Alfréd uszoda bővítésének átütemezése ellenére is készen lesznek a munkákkal az úszó Európa bajnokság júliusi kezdetére - mondta az Inforádiónak Görözdi György miniszteri biztos.
2006. április 20. 15:55 Tíz méter fölött a Tisza Szolnoknál, de még nem tetőzik Szolnoknál a Tisza vízállása elérte 1009 centimétert. Szegeden péntekre vagy szombatra várják az árhullám csúcsát; de a vízszint már most meghaladja a korábbi legmagasabb, 2000-ben mért értéket.
2006. április 20. 15:47 Horn: a Fidesz választási csalásra készül Az Országos Választási Bizottsághoz fordult a Szabad Demokraták Szövetsége, mert a párt szerint a Fidesz megsértette a választási eljárás alapelveit és választási csalásra készül.
2006. április 20. 15:24 Visszalépések ideje: vezet az SZDSZ Összesen 79 pártszínekben induló jelölt lépett vissza a választások második fordulójában a megmérettetéstől csütörtök délutánig. Vezet az SZDSZ 55 jelölttel, a pártvezetés felszólítása ellenére 19 MDF-induló sem méreti meg magát a második fordulóban.
2006. április 20. 15:01 Nem voltak borítékban a szórólapok Sem a Választási Iroda tájékoztatóját, sem az MSZP kiadványát nem kézbesítette borítékban a Magyar Posta - mondta az InfoRádiónak a cég szóvivője. Tomecskó Tamás szerint elképzelhetetlen az is, hogy a postás a két lapot egymásba hajtva dobta volna be a ládákba.
2006. április 20. 13:39 Az államfőtől kért segítséget 15 szabolcsi polgármester Nyílt levélben fordult a köztársasági elnökhöz 15 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei település vezetője a pénzügyminiszter kijelentései miatt - közölte a Fidesz sajtóosztálya.
2006. április 20. 13:28 Deutsch-Für: "az MSZP ötmillió választási csalást követett el" Tömeges választási csalással, ötmillió állami választási értesítő és az MSZP szórólapjainak közös kézbesítésével vádolta meg a szocialistákat a Fidesz kommunikációs vezetője.
2006. április 20. 13:22 Átadták a Debrecent elkerülő autópálya-szakaszt Mintegy 22 milliárd forintos beruházással elkészült a 4-es számú főút és a 35-ös számú főútvonal közötti, Debrecent elkerülő autópálya-szakasz.
2006. április 20. 13:16 Ágh Attila: elfáradt a kampány A pártok komolyan veszik a választások második fordulója előtti kampányt, ám kommunikációs stratégiájuk és mozgósításuk kevésbé hatékony, mint az első forduló előtt - mondta Ágh Attila politológus az InfoRádiónak.
2006. április 20. 13:15 Egészségügyi béremelésről döntött a kormány Döntött a kormány az egészségügyi dolgozók béremeléséről - közölte a kormányszóvivő.
2006. április 20. 12:51 Orbán: nincs szükség megszorításokra A Fidesz elnöke szerint pártja megszorítások nélkül képes rendbe tenni a gazdaságot.
2006. április 20. 11:56 Gyurcsány elégedett a védekezéssel Augusztus végéig korlátozás nélkül biztosítja az árvízi védekezéshez szükséges pénzt a kormány.
2006. április 20. 11:48 Vádat emeltek a brókerügyben Vádat emelt Schönthal Henrik ellen a brókerbotránnyal összefüggésben a Fővárosi Főügyészség.
2006. április 20. 07:45 Rám-szakadék, könnyített verzió Korlátokkal és létrákkal szerelték fel az ország egyik legnehezebben teljesíthető túraútvonalát, a Rám-szakadékot. A Pilisi Parkerdő Zrt. kommunikációs vezetője az InfoRádiónak elmondta: azért könnyítettek az útvonal bejárhatóságán, mert tapasztalataik szerint a mai túrázók már nem akarják, vagy nem tudják teljesíteni a nehezebb szakaszokat.
2006. április 20. 07:11 Kötelezővé tennék a reklámok nézését A dohányzás után az alkoholfogyasztás ellen is kampány szerveződhet, akciót kezdenek a kerékpáros-bukósisak népszerűsítéséért, egy elektronikai multi olyan szabadalmon dolgozik, amelyen nem lehetne átkapcsolni a reklámok alatt - címek a reggeli lapokból.
2006. április 20. 07:03 Nem kellett a fideszes politikusnak az importált kaméleon Balsai István kapta a Fiatal Baloldal budapesti szervezete által alapított Kaméleon-díjat, de a fideszes politikus nem vette át az "elismerést" - nyilatkozta a szocialista szervezet fővárosi elnöke az InfoRádiónak. A kaméleonos ötlet a brit Munkáspárt kampányából származik.
2006. április 20. 06:52 Románia uniós tagsága nem segíti a magyar autonómiát Románia európai uniós csatlakozásának nem előfeltétele, hogy a magyar kisebbség esetleg területi autonómiát kapjon. Erről a Magyar Tudományos Akadémia Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézetének munkatársa beszélt az InfoRádióban.
17:45 Blanckenstein Miklós: ünnepkor beavatódunk abba a helyzetbe, és tisztázzuk a legfontosabbat – karácsonykor a Jézussal való kapcsolatot