Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső
A Magyar Honvédség JAS 39 Gripen típusú vadászrepülőgépei gyakorló elfogást hajtanak végre Litvánia légterében 2022. szeptember 21-én. A magyar kontingens harmadik alkalommal védi a balti országok légterét.
Nyitókép: Ujvári Sándor

Új Gripeneket venne a Magyar Honvédség

Legalábbis ez szerepel a tervekben, amelyeket a honvédelmi miniszter mutatott be.

Mint arról az Infostart is beszámolt, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár angol nyelvű podcastműsorában vendégeskedett december legelején. Téma volt a hadsereg fejlesztése is, és felidézték: a NATO elvárásának megfelelően a 2016-ban kezdődött Zrínyi-program célkitűzése az, hogy el kell érni a védelmi ráfordítások 2 százalékos arányát a GDP-ben. Ez a tervek szerint 2023-ban teljesülhet, az idén még 1,7 százalék lesz.

A haderőfejlesztési program jövőjéről beszélve Szalay-Bobrovniczky Kristóf bemutatott egy táblázatot a katonai beszerzések fajtáiról és mennyiségéről. A legelső tételben a Gripen vadászgépek voltak feltüntetve - írta a Világgazdaság.

Ebből pedig kiderült, hogy a már meglévő 14 Gripen mellé 2024-ben még négy érkezne.
Forrás: YouTube/About Hungary
A honvédelmi miniszter által bemutatott táblázat a tervezett magyar védelmi beszerzésekről (Forrás: YouTube/About Hungary)

Miután a slide-ot maga a honvédelmi miniszter ismertette, felmerült, hogy mindez vajon hivatalos bejelentésnek minősül-e. A lap rákérdezett a tárcánál arra, hogy eldőlt-e a kérdés, és a magyar vadászgépflotta fejlesztésében a Gripeneké-e a jövő, megveszik-e a táblázatban szereplő gépeket, de kitérő választ kapott.

A Honvédelmi Minisztérium azt írta, hogy a jelenlegi lízingelt 14 darab harcászati repülőgép logisztikai támogatására vonatkozó szerződés 2026-ig szól. "A témában a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Programmal összhangban vizsgáljuk a további lehetőségeket" – tették hozzá.

A Honvédelmi Minisztérium politikai államtitkára a napokban egy interjúban arról beszélt, hogy a Gripen vadászgépek lízingje 2026-ban úgy jár le, hogy lesz lehetőség megvásárolni jutányos, maradvány áron. "Döntés még nincs a megvásárlásukról sem, de a tapasztalataink szerint a Gripenek kiváló repülőgépek" – mondta Vargha Tamás.

Összefoglalta: a gépek nemcsak Magyarország légtérvédelmét és légtérrendészeti feladatait látják el, hanem Szlovéniáét is, illetve Litvániában állomásozott négy gép. A legfrissebb V4-es tervek szerint pedig Csehország, Lengyelország és

Magyarország is csatlakozik Szlovákia légtérvédelmi támogatásához, mert északi szomszédunk átmenetileg vadászgéphiányban szenved.

A Gripenek tehát Szlovákia légtérvédelmében is részt vehetnek a közeljövőben.

Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×