A Kossuth tér után a Sándor-palotánál is az emberek közé ment a köztársasági elnök.
Eseménydús szombat előtt állt reggel Novák Katalin kedden hivatalba lépett államfő, reggel 8.30-kor a Kálvin-téri templomban volt jelenése ökumenikus istentiszteleten, majd a Kossuth téren ünnepélyes keretek közt iktatták be, ahol beszédet is mondott.
Ezt követően azonban még nem távozott a helyszínről, a megjelent civil sokasághoz kiment a kordonok mellé, elbeszélgetett az érkezettekkel, megköszönte jelenlétüket, fotózkodott velük.
A hivatalos program szerint ezt követően 13 és 18 óra között megnyíltak a Sándor-palota kapui a nagyközönség számára, de arról nem volt szó, hogy maga a köztársasági elnök személyesen fogadja látogatóit - márpedig a Ripost.hu tudósítása szerint ez történt.
A tudósítás szerint a közjogi méltóságot nagy ováció fogadta a budai Várban, sokan akartak itt is egy szelfit Novák Katalinnal, sokan lehetőséghez is jutottak, az ország első női államfője pedig fogadta is a gratulációkat, "pacsikat".
Az épületbe érkeztekor épp egy felvidéki iskolás csoport tartózkodott a teraszon, nekik Novák Katalin rögtönzött idegenvezetést is tartott.
KezdőlapBelföldMásodszor is meglepte az embereket szombaton Novák Katalin
Jöhet a mobiltelefon-fejadag Nagy-Britanniában – erre figyelmeztettek a nagy telekom-cégek. Az indok: az iráni háború miatt nagyon megdrágult az energia, ezért előfordulhat, hogy adagolni fogják a mobil-jelet.
Az élmezőny tagjai között nagyon komoly versengés alakult ki, egymást is inspirálták, motiválták. Valószínűleg ez is eredményezte azt az egyedülálló sportteljesítményt, hogy az első három helyezett megdöntötte a korábbi világcsúcsot – így értékelte az InfoRádióban a vasárnapi London Marathon eredményeit Gyimes Zsolt, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem Atlétika Tanszékének egyetemi docense.
XIV. Leó pápa a sajtószabadság világnapja alkalmából elítélte a médiaszabadság világszinten tapasztalható megsértését, és megemlékezett a konfliktuszónákban életüket vesztett újságírókról.
Havi egymillió forintos nettó fizetés, modern technológia és Európa országútjai - a kamionos szakma papíron az egyik legvonzóbb karrierút ma Magyarországon.