Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Orbán Viktor: Magyarországnak ki kell maradnia az ukrajnai konfliktusból - napinfó

Elfogadta az Oroszország elleni célzott szankciós csomagot az Európai Unió. Az Egyetem téren tartottak közös megmozdulást az ország legjobb iskoláinak pedagógusai.

Magyarországnak ki kell maradnia az ukrajnai konfliktusból – jelentette ki a miniszterelnök, amikor látogatást tett a Magyar Honvédség Integrált Műveleti Központjában. A hivatalos közlemény szerint azokkal a katonatisztekkel találkozott, akik Magyarország biztonságát garantálják parancsnoki munkájukkal. A látogatás után a kormányfő arról beszélt, hogy a helyzet továbbra is komoly, feszült, mindent meg kell tenni a háború elkerülése érdekében. Orbán Viktor ennek megfelelően visszautasította azokat a baloldali javaslatokat, amelyek katonák és fegyverek Ukrajnába küldéséről szólnak.

Rendkívüli csúcstalálkozót tartanak csütörtök este 8 órától az uniós tagállamok vezetői az orosz-ukrán feszültség miatt. A személyes találkozón Magyarországot Orbán Viktor kormányfő képviseli. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke meghívólevelében kijelentette: nincs helye a 21. században erőszaknak és a határok megváltoztatását célzó kényszernek.

Elfogadta az Oroszország elleni célzott szankciós csomagot az Európai Unió. A büntető intézkedések magánszemélyeket, cégeket és bankokat céloznak. Brüsszel kiterjesztette a korlátozó intézkedések hatályát az Orosz Állami Duma mind a 351 tagjára. A lépések összesen 555 emberre és 52 szervezetre vonatkoznak. Megtiltják a kereskedelmet Donyeck és Luhanszk, valamint az EU között. Előzőleg az Egyesült Államok is súlyos pénzügyi szankciókat rendelt el orosz bankok és oligarchák ellen. Az amerikai elnök bejelentése szerint a Paks 2 beruházást is finanszírozó bank is felkerült a listára.

Ukrajnában rendkívüli állapotot vezetnek be és behívják a tartalékosokat a hadseregbe. Az ukrán nemzetbiztonsági tanács ülése után azt közölték, hogy a rendkívüli állapot az egész országra legalább 30 napig érvényes lesz, ha a kijevi parlament is megszavazza. Volodimir Zelenszkij elnök pedig kedden videóüzenetben jelentette be, hogy rendeletet adott ki tartalékosok behívásáról. Egyelőre csak azokat hívják be akik a hadműveleti tartalékhoz tartoznak.

A kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tartottak megemlékezést Budapesten, az Új köztemető Nemzeti Gyászparkjában. A Nemzeti Örökség Intézete szervezésében tartott rendezvényen elhangzott: 1950 és 1953 között Magyarországon egymillió ember ellen indult büntetőeljárás és 300 ezer embert ítéltek el. A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság javaslatára az Országgyűlés beemelte a nemzeti emlékhelyek sorába a váci, a márianosztrai és a sopronkőhidai rabtemetőket is.

A korábbi kettő után ma újabb hat nemzetiség országos listáját vette nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság. Ez azt jelenti, hogy a szerb, a ruszin, a bolgár, a horvát, a szlovén, a görög, az ukrán és az örmény nemzetiségnek szinte biztosan lesz szószólója az új Országgyűlésben, ehhez elegendő, ha legalább egy regisztrált nemzetiségi választójuk érvényes szavazatot ad le a listájukra április 3-án.

15 százalékos béremelést kapnak Budapesten a szociális ágazatban dolgozók – erről is döntött a Fővárosi Közgyűlés. Határoztak arról is, hogy folytatja munkáját a 5. és 7. kerületi ingatlaneladásokat vizsgáló bizottság. A főváros nem járul hozzá ahhoz, hogy a Gellért-hegyi sikló magánberuházásban valósuljon meg, ezért eláll a szerződésektől. Ugyanis ebben a formában nem látják a garanciát a környezetvédelmi szempontok és a költségvetési keretek betartására. A főváros felgyorsítaná a Lánchíd két végén lévő terek kiviteli terveinek elkészítését, ezután lehet csak kiírni a tendert.

Az Egyetem téren tartottak közös megmozdulást az ország legjobb iskoláinak pedagógusai. Az Apáczai-, a Fazekas-, a Trefort- és a Radnóti Gimnázium, valamint az ELTE Bárczi Gusztáv Gyakorló Általános Iskola és a Madách Imre Gimnázium tanárai is csatlakoztak a polgári engedetlenséghez. A tiltakozók transzparenseiken elsősorban azt hangsúlyozták, hogy a sztrájk alapjog. Közben országszerte összesen 59 gimnázium, illetve általános iskola tanári kara csatlakozott a polgári engedetlenségi mozgalomhoz. Az EMMI az InfoRádióval azt közölte: a jogszerűtlen akciók a gyerekek és a szülők érdekét is sértik.

Meghalt Lippai László; 62 éves korában érte a halál. A színművész száznál is több Madách színházi szerepe közül a legemlékezetesebbek a József és a színes, szélesvásznú álomkabát főszerepe, a Cabaret Konferansziéja, a Chicagoban Mary Sunshine. Jelentős karakterszerepeket játszott nagyjátékfilmekben is, szerepelt a többi között a Vademberekben, a Hatásvadászokban, a Te rongyos életben, és a Hamis a baba című filmekben. Az egyik legfoglalkoztatottabb szinkronszínész volt. Lippai Lászlót a Madách Színház saját halottjának tekinti.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×