Infostart.hu
eur:
364.19
usd:
325.95
bux:
142588.19
2026. november 6. péntek Lénárd

Méltatta a pedagógusok járvány idején nyújtott teljesítményét Kásler Miklós - a nap hírei

Nem támogatja ez ellenzéki költségvetési módosítókat a kormány. Nem lesz alapbéremelés, de létszámcsökkentés sem a BKV-nál. Erősítené a helyőrségek szerepét a településeken Magyar Honvédség új parancsnoka. A nap legfontosabb hírei június 7-én.

Kedden szavaz az Országgyűlés a jövő évi költségvetési javaslathoz érkezett összegző módosító indítványról. A pénzügyminiszter azt mondta, hogy csak a pénzügyi egyensúlyt megőrző javaslatokat támogatja a kormány. Varga Mihály Facebook-posztjában bírálta az ellenzéki módosítókat, amelyek szavai szerint 8800 milliárd forinttal borítanák fel a költségvetést. A költségvetési bizottság DK-s elnöke szerint a pénzügyminiszter nem mond igazat az ellenzék büdzséhez benyújtott módosítóiról. Varjú László szerint nem az ellenzék javaslatai, hanem a pénzügyminiszter döntései miatt adósodott el az ország.

Egy nap alatt 12 ember halt meg a koronavírus okozta betegség szövődményeiben és 81 új fertőzöttnél igazolták a kórokozót. 599 beteget ápolnak kórházban, közülük 67-en vannak lélegeztetőgépen. Az aktív fertőzöttek száma már 59 ezer alatt van. A járvány kezdete óta már több mint 806 ezren kapták el a vírust és 29 ezer 866 ember halt meg a betegségben. Eddig 5 millió 262 ezer embert oltottak be, közülük csaknem 4 millióan a második vakcinát is megkapták. A magyar lakosság átoltottsága 54 százalékos.

Kivételesnek nevezte a pedagógusok járvány idején nyújtott teljesítményét az emberi erőforrások minisztere. Kásler Miklós a pedagógus nap alkalmából odaítélt szakmai díjak átadása előtt mondott köszöntőjében azt mondta, hogy a tanárok a koronavírus-járvány alatt rendkívül fegyelmezetten, lelkesen támogatták diákjaikat, egymást és sokszor a szülőket is. A miniszter szerint a legkorszerűbb ismeretek egybevonása a magyar tradíciókkal, a magyar kultúra értékeivel képezheti azt az alapot, amelyre építkezni lehet a magyar oktatásban.

Alapbéremelést nem, az eddigi Budapest-pótlék fenntartását viszont tartalmazza az idei bér-részmegállapodás BKV-nál. A társaság vezetése és a szakszervezetek között létrejött egyezség azt is tartalmazza, hogy ebben az évben nem lesz létszámcsökkentés. Ugyanakkor forráshiány miatt egyelőre alapbéremelés nem lesz, ezért van szó részmegállapodásról. A BKV igazgatósága emellett egy összesen 5 milliárd forintos folyószámla-hitelkeretről szóló tenderről döntött. Bolla Tibor, a társaság vezérigazgatója az InfoRádiónak azt mondta: egy biztonsági keretről és éven belüli lehívásról van szó

A most zajló haderőfejlesztési program nagy előnyének tartja a honvédség új parancsnoka, hogy nem csak megveszik az új eszközöket, hanem a gyártás is Magyarországra kerül. Ruszin-Szendi Romulusz az Inforádió Aréna című műsorában hangsúlyozta: így a magyar hadmérnökök részesei tudnak lenni a gyártásnak, és utána bele tudnak szólni a fejlesztésbe. Szólt arról is, hogy erősítené a településeken a helyőrségek szerepét.

A koronavírus-járvány ellenére is csökkent tavaly a közép- és kelet-európai gazdaságokban a nem teljesítő banki kinnlevőségek összege – közölte az EBRD. A pénzintézet szerint ennek egyik oka a masszív kormányzati beavatkozás. A Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank kimutatása szerint Magyarország azon térségi országok között van, amelyekben a legnagyobb mértékben csökkent a problémás követelésállomány.

Megszüntetné a tagállami vétó lehetőségét az Európai Unió külpolitikai döntéshozatalában a német külügyminiszter. Heiko Maas azt mondta: a közösség nem engedheti meg, hogy túszul ejtsék, azok, akik vétójukkal megbénítják az unió külpolitikáját. Úgy fogalmazott, hogy a liberális demokráciák ellenálló képességét meg kell erősíteni, és ehhez az is szükséges, hogy a vétó intézményének felszámolásával megerősítsék az unió külpolitikai cselekvőképességét is.

Szlovákia el fogja ismerni a magyar oltási igazolványokat, és elfogadja a koronavírus elleni orosz és kínai oltóanyaggal végzett oltásokat is - közölte a szlovák külügyi államtitkár. Az országban ma kezdték használni a Szputnyik V vakcinát, eddig csak a Pfizerrel, Modernával és AstraZenecával oltottak. Közben a szlovák egészségügyi minisztérium bejelentette: terveik szerint már a napokban elkezdik a koronavírus elleni oltások beadását a 12 és 15 év közötti korosztályban is.

Egyes sűrűn látogatott közterületeken megszűnik szerdától Brüsszelben az általánosan kötelező utcai maszkviselés. Nem kell majd viselni a szájat, orrot eltakaró maszkot a piacokon, bolhapiacokon, bizonyos bevásárlóutcákban, azonban továbbra is előírás marad a maszkviselés. A brüsszeli régió mind a 19 polgármestere egyetértése mellett hagyta jóvá tavaly nyáron bevezetett rendelkezés feloldását. A kerületek saját hatáskörben dönthetnek az intézkedés teljes feloldásáról.

Oroszország formálisan is felmondta a Nyitott Égbolt szerződést. Miután az orosz parlament két háza megszavazta, Vlagyimir Putyin elnök aláírta azt a törvényt, amelynek értelmében Oroszország kilép az egyezményből. Az Egyesült Államok tavaly novemberben mondta fel a szerződést, arra hivatkozva, hogy az oroszok megszegték azt. A 2002-ben hatályba lépett megállapodásnak 34 európai és észak-amerikai részes állama volt.

Négy művész munkásságát méltatja idén a Magyar Filmakadémia Egyesület életműdíjjal. Bereményi Géza író-rendező, valamint Mécs Károly, Moór Marianna és Tordai Teri színművész kap életműdíjat. Az ünnepélyes átadót a Magyar Mozgókép Fesztiválon június 25-én Balatonfüreden tartják meg. A fesztivál megemlékezik a nemrég elhunyt Törőcsik Mariról és Jankovics Marcellről, valamint Jancsó Miklósról is, aki idén lenne 100 éves.

Címlapról ajánljuk

Kijavították a Nyitott Akták hibáját – felajánlja a lemondását Cseh Gergő Bendegúz

Elhárították a nyitottaktak.hu weboldalon azt informatikai hibát, amely miatt a hálózati személyek között megfigyeltek, köztük Lezsák Sándor volt országgyűlési képviselő neve is szerepelt – mondta az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója pénteken a Kossuth rádió Felkelő című műsorában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tisza-kormány: új részletek derülhetnek ki a kegyelmi botrányról, kőkemény változások jönnek

Tovább zajlik az elszámoltatás, miközben a Tisza-kormány több területen is komoly változásokat készít elő. A fideszes Pócs Jánost azonnali hatállyal kitiltották a parlamentből, mert megzavarta az Országgyűlés munkáját. Szigorúbb szabályok jönnek a hulladékkoncesszióban és a MOHU működésében, emellett a kormány nagy biztosítási szabályozási csomagot is bejelentett, és véget vetne az Orbán-kabinet fizetős bevándorlási programjának. Kozármisleny visszavonta Matolcsy György díszpolgári címét, a volt jegybankelnök gyanúsítási listája pedig tovább bővülhet, ő azonban csak zárt ülésen hajlandó beszélni. A Médiatanács a reklámadó eltörlését kéri a parlamenttől, a kormány pedig tervet készített arra, hogyan pótolja a magyar talajból hiányzó, hét Balatonnyi vizet.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×