eur:
414.37
usd:
393.48
bux:
77690.26
2024. december 3. kedd Ferenc, Olívia
Véres a fal egy Krisztus-szobor mögött a robbantásos merényletben megrongálódott negombói Szent Sebestyén katolikus templomban 2019. április 21-én, húsvétvasárnap. Srí Lankán ezen a napon nyolc robbantásos merényletet követtek el templomok és szállodák ellen. A nyolcból hat támadást a fővárosban, Colombóban követtek el: négy luxusszállodában, a Cinnamon Grand Hotelben, a Shangri-La Colombóban, a Kingsburyben és egy vendégházban a Dehivela peremkerületben, valamint a Szent Antal katolikus templomban, illetve egy eddig meg nem határozott épületben. A két vidéki robbantást a fővárostól 30 kilométerrel északra lévő Negombo város templomában, illetve Batticsaola város evangéliumi keresztény templomában hajtották végre. A merényletekben 290-en vesztették életüket, és több mint 500-an megsebesültek.
Nyitókép: MTI/AP

Különleges kihívást jelent a keresztények számára az idei húsvét

Mint a lelki feltöltődés helyei, húsvétkor is nyitva lesznek a katolikus templomok. Több egyházmegyében azonban nem lesznek nyilvános liturgiák, a hívek online követhetik majd az egyházi alkalmakat. Van, ahol a tavalyi évhez hasonlóan teljesen elmaradnak a körmenetek vagy esetleg csak jelképesen tartják meg.

A húsvét szorosabban vett időszakát nagyhétnek nevezik, amely virágvasárnap veszi kezdetét, ami egyben a bűnbánatot jelentő nagyböjti időszak utolsó vasárnapja is. Ezen a vasárnapon Jézus Krisztus Jeruzsálembe történő bevonulásáról emlékezik meg a katolikus egyház, majd nagyhétfőn, nagykedden, nagyszerdán folytatódik a minisztériumra való készület. Nagycsütörtök a papság, valamint az oltári szentség alapításának az ünnepe, amelyet este, az utolsó vacsora emlékmiséjével szoktak megünnepelni – ismertette az InfoRádióban a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára. Nagypénteken Jézus kereszthaláláról emlékezik meg az egyház, szombaton eset pedig a vigíliával pedig kezdetét veszi a húsvétvasárnap, Krisztus feltámadásának a megünneplése.

A koronavírus-járvány miatt az idei húsvét – gyakorlati megvalósítása tekintetében – ismét kicsit más lesz, mint a korábbiak, hasonlóan a tavalyihoz, jegyezte meg az InfoRádió érdeklődésére Tóth Tamás, azonban a lelki mondanivalójában az ünnep nem változik. De a keresztények számára mindenképp egy különleges kihívást fog jelenteni az, hogy a gyülekezési korlátozások és a járványügyi szabályok egy másfajta ünneplést tesznek szükségessé. A családok vélhetően többet fognak otthon, szűk körben ünnepelni közös imádsággal, esetleg az online közvetítésekbe való bekapcsolódással, illetve vannak olyan személyes imádságok, amelyek révén jobban el tudnak mélyülni a nagyhét misztériumaiban. Ugyanakkor a megfelelő szabályok betartásával, szigorú feltételek mellett szertatásokra is sor kerülhet, esetlegesen szűk körben részt vehetnek a hívők. De alapvetően inkább csak lélekben lehet majd összekapcsolódni, tette hozzá a konferencia titkára.

Tóth Tamás kiemelte, a föltámadott Jézus bátorítása, amellyel a meglepett asszonyokat és tanítványait köszöntötte, hogy „Ne féljetek”, minden időbeli és térbeli határon túl, mindannyiunk számára most is érvényes. „Krisztus feltámadásával egy egészen új időszámítás kezdődött az emberiség számára, és az, hogy ne féljetek, minden nehézség és fájdalom, minden valóban nehéz kihívás között sem, mindannyiunk számára most is üzenet” – fogalmazott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
László Zoltán: nagyarányú hazai járműipari leépítés kezdődhet

László Zoltán: nagyarányú hazai járműipari leépítés kezdődhet

A jövő év első felében nagy létszámleépítések várhatók a hazai járműgyártó szektorban. Ezt László Zoltán, a Vasas Szakszervezeti Szövetség alelnöke nyilatkozta az InfoRádióban, miután a német autóipar komoly visszaesést produkált az elmúlt időszakban.

Obama és Merkel újra tárgyalt, és nem mondott ki két nevet

Az elmúlt két évtized nemzetközi politikájának fő alakítói voltak. Angela Merkel 2005 és 2021 között volt Németország kancellárja, míg Barack Obama 2009 és 2017 között az Egyesült Államok elnöke. Ezúttal már "civilként" Washingtonban találkoztak Merkel könyvének amerikai bemutatóján.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.04. szerda, 18:00
Orbán Gábor
a Richter Gedeon Nyrt. vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×