INFORÁDIÓ 
2020. december 1. kedd
Elza

koronavírus

járvány

müller cecília

operatív törzs

Operatív törzs: nem törvény, de határozott kérés, hogy a szerelők vegyenek maszkot

Operatív törzs: nem törvény, de határozott kérés, hogy a szerelők vegyenek maszkot

Infostart

Az elmúlt huszonnégy órában 432 rosszul "maszkoló" emberrel szemben kellett intézkedni a rendőröknek. Ezrek jelentkeznek az orvosoknál influenzaszerű tünetekkel, de egyelőre úgy tűnik, ok nélkül. Csütörtöki bejelentések.

120 ezer aktív fertőzöttnél is több van már Magyarországon, és megint csaknem 100-an elhunytak a koronavírusos betegek közül, ezért az operatív törzs a csütörtöki Kormányinfó után újra online tájékoztatóba fogott.

(Napi járványadatok itt.)

Kiss Róbert, az ügyeleti központ vezetőhelyettese elmondta, az elmúlt napon 432 személlyel szemben kellett intézkedni a maszkszabályok megsértése miatt. 113 személy ellen szabálysértés miatt kellett feljelentést tenni.

A vendéglátóüzletekben és a közlekedési eszközökön még mindig vannak, akik nem tartják be az előírásokat, 5 esetben ideiglenesen be is kellett zárni vendéglátóhelyet.

Esetek:

  • Szolnokon egy vendéglátóhely tulajdonosa és egy alkalmazottja nem tartotta be a maszkszabályt, 10 napos zárás.
  • Budapest: 3 üzlet bezárására került sor. (Egy lőrinci piaci árusítóhely és két pékség az "áldozat".)

"Folyamatosan csökken az alkalmazott szankciók száma, egyre többen tartják be a szabályokat" - jegyezte meg Kiss Róbert.

Kijárási tilalom miatt viszont már csaknem négyezer ember ellen kellett intézkedni.

16 485 hatósági házi karantént ellenőriztek az elmúlt napon.

Müller Cecília országos tisztifőorvos közölte, változatlanul exponenciálisan növekszik a járvány második hulláma.

A védelmi intézkedések folyamatos betartására szólított fel, "mindenki próbál igazolt, hatásos intézkedéseket bevezetni, mi is folyamatosan vizsgáljuk az intézkedések hatékonyságát, az elhunytak számában 4-5 hét alatt várható javulás egy-egy intézkedés után" - ecsetelte.

Kilátásba helyezte, hogy az operatív törzs a jövő héten újabb szigorításokat javasol a kormánynak, de reméli, hogy nem csak a büntetéstől való félelem, hanem a belátás is segít az egyéni védekezésben.

"Ha 95 százalékban viselnénk a maszkot, további megszorító intézkedésekre nem volna szükség" - hivatkozott a WHO intelmeire.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy megjelent a kormányrendelet a következő napok teszteléseiről, ezek a tesztek gyorstesztek lesznek, ennek részleteiről a Kormányinfó bejelentései alapján ITT írtunk. Egy dolgot a már ismert információkhoz hozzátett:

aki pozitívnak bizonyul, azt jeleznie kell a háziorvosának,

aki regisztráltatja, ezt követően kezdődik a kontaktkutatás. Megerősítette, a tesztelés önkéntes és ingyenes.

Elismerte, az influenza elleni védőoltásból "többletigény" van - legfőképp a fővárosban -, ezért egy második és egy harmadik szállítmány is elindul célja felé.

"Bizton állíthatom, hogy elegendő vakcina van a birtokunkba" - mondta.

Azt kérte, a gyermekeket is oltassák, a számukra rendelkezésre álló oltásoknak ugyanis csak 20 százaléka fogyott el eddig. Ha ezek az oltások nem fogynak el, megy a felnőtteknek, az ő számukra is alkalmas az oltóanyag - jelezte Müller Cecília.

Rámutatott,

az elmúlt héten több mint 9 ezren fordultak háziorvosukhoz influenzaszerű tünetekkel.

Viszont azt is mondta, alacsony az influenzavírus terjedésének mértéke jelenleg.

"Bízzanak az orvosaikban" - húzta alá.

Kérdések - válaszok

- Ha valaki külföldről ér haza, de 8 óra után, és onnan még tovább kell utaznia, mi a teendője?

- Elháríthatatlan oknak tekinthető, ha valakinek a járműve este 8 után érkezik, és onnan haza kell mennie. Külföldi állampolgárok esetében más a helyzet: csak akkor léphet Magyarország területére, ha mentesül a belépési korlátozások alól.

- Játszóterekkel kapcsolatban mi a helyzet?

- Nincs központi szabály, a polgármesterek dönthetnek. Akár zárásról, akár maszkviselésről van szó.

- Kötelesek-e maszkot viselni a szerelők? A tapasztalat azt mutatja, hogy nem húzzák fel.

- Tipikus esete ez annak, hogy kérünk valamit, de azt nem tartják be. Minden élethelyzetre nem lehet jogszabályban reagálni. Valóban nincs leírva, hogy a szerelő viseljen maszkot, de kérjük és javasoljuk. Minden esetben kell a maszk, ahol a másfél méter nem tartható. Viseljenek maszkot!

- Az autista gyerekek nehezen viselik a maszkot, letépik magukról. Van-e mentesség számukra?

- Épp most jelent meg a Közlönyben a mentességük.

- Kellett-e már szállodát lefoglalni koronavírusos betegek számára?

- Nem.

InfoRádió: - Az este 8 és reggel 5 között taxizókat ellenőrzik-e?

- Az utasokat lehet ellenőrizni.

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Nyitókép: Pixabay
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

A médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Magyar Mecenatúra Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018