Infostart.hu
eur:
364.4
usd:
324.97
bux:
144484.17
2026. november 6. péntek Lénárd

Elrendelte a koronavírus-törvény kihirdetését az államfő - a nap hírei

Elrendelte a parlament által hétfőn jóváhagyott koronavírus-törvény kihirdetését a köztársasági elnök. Magyarország történetének legnagyobb, legátfogóbb, gazdaságélénkítő akciótervének bemutatását ígérte a jövő hétre a kormányfő. 108 egészségügyi intézmény élén kezdték meg szolgálatukat a kórházparancsnokok. A nap legfontosabb hírei március 30-án.

Elrendelte a koronavírus-törvény kihirdetését a köztársasági elnök.A jogszabály rendeleti kormányzást vezet be a veszélyhelyzet idejére. Áder János hangsúlyozta: a kormány felhatalmazása nem határidő nélküli, hanem feltételtől függő, a járvány megszűnésével véget ér. A köztársasági elnöki hivatal honlapján olvasható nyilatkozatában az államfő kiemeli: az Országgyűlés ellenőrző szerepe, a kormány beszámolási kötelezettsége a járvány idején is megmarad. A parlament nem sokkal korábban fogadta el a jogszabályt, amely felhatalmazza a kormányt, hogy rendeleteinek hatályát a veszélyhelyzet megszűnéséig meghosszabbítsa. A jogszabály értelmében három évi börtönre ítélhetik azt, aki megszegi a karantén-szabályokat, a rémhírterjesztők pedig akár öt évet is kaphatnak. Az ellenzék korábban úgy vélte, hogy a törvény időben és hatáskörökben korlátlan hatalommal és eszközökkel ruházza fel a miniszterelnököt.

Magyarország történetének legnagyobb, legátfogóbb, gazdaságélénkítő akciótervét mutatja be a kormány a jövő héten - mondta a miniszterelnök az Országgyűlésben. Orbán Viktor azt ígérte, hogy az akcióterv eredményeképpen mindenkinek lesz munkája. Hozzátette: a kormány tartja az eddigi irányt, munkán keresztül segíti az embereket jövedelemhez és megélni is. Közölte, hogy eddig 225 milliárd forintot költöttek védekezési felszerelésekre, felkészülésre, járványkórház építésére. Korábban a jegybank és a gazdasági kamarák vezetőivel tartott videókonferenciáján a miniszterelnök arról is beszélt, hogy az idei költségvetés radikális átalakítását tartja szükségesnek a válságkezelés és a gazdaság újraindítása érdekében.

108 egészségügyi intézmény élén kezdték meg szolgálatukat a kórházparancsnokok - mondta az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján az országos főparancsnok.Halmosi Zsolt tájékoztatása szerint az adatok ellenőrzése az egyik legfontosabb feladat, de a járványügyi szabályok és a vagyonbiztonság betartatása is kiemelt fontosságú. Müller Cecília, országos tisztifőorvos elmondta: továbbra is a csoportos megbetegedések fázisában vagyunk, országosan egyenletesen oszlik el a fertőzések aránya, gócpont még nincs. Magyarországon hétfő reggelre 447-re emelkedett a regisztrált fertőzöttek száma, 34-en meggyógyultak, újabb 2 idős, krónikus beteg hunyt el, ezzel 15-re nőtt a kór halálos áldozatainak száma.

Nyílt levélben kértek segítséget a miniszterelnöktől a nyugdíjas szakszervezetek. Az érdekképviseletek egyszeri 50 ezer forintot kérnek azoknak az idős embereknek, akik havonta 150 ezer forint alatti nyugdíjból élnek és kiemelt támogatást szeretnének azoknak, akiknek időskori járadéka a havi 100 ezer forintot sem haladja meg. Indoklásuk szerint az idős emberek nagy része kényszerből mostanra már elköltötte a nyugdíját. A szervezetek azt is kérik Orbán Viktor miniszterelnöktől, hogy az érintettek még áprilisban kapják meg a támogatást.

A nemzeti alaptanterv szeptemberi bevezetésének felfüggesztését kérik a járványveszély miatt a pedagógus szakszervezetek és civil egyesületek. A kormányfőnek, továbbá az érintett minisztériumoknak küldött levélben azt is kérik, hogy átmenetileg a szakképzés átalakítását is halasszák el. A közelgő érettségivel kapcsolatban pedig azt, hogy az alternatív időpontok, megoldási javaslatok kidolgozásába vonják be a szakmai és érdekképviseleti szervezetek, valamint a diákság képviselőit.

Újabb átkelők nyitnak ki a héten a magyar-szlovák határszakaszon - mondta a magyar külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter közölte: a szlovák gazdasági miniszterrel abban maradtak, hogy keddtől újra lehet használni a somoskőújfalui határátkelőhelyet, továbbá a hét második felében újabbak nyílhatnak meg azért, hogy az áruk a lehető legkevesebb várakozással juthassanak át a határon. Megállapodtak arról is, hogy a komáromi új Duna híd építését nem állítják le, mindent megtesznek azért, hogy még az idén átadhassák.

Egy évtizede nem látott szintre mérséklődik az üzemanyag ára szerdától. A benzin ára 8 forinttal 290 forintra csökken. A gázolajé 335 forint körül marad - írta a Holtankoljak.hu. Február vége óta a benzin literenkénti átlagára 87, a gázolajé pedig 58 forinttal csökkent Magyarországon, ami főleg az olajár háború, illetve a koronavírus okozta intézkedések miatt van.

Csehországban elkezdték az úgynevezett intelligens karantén rendszerének próbaüzemét. Szlovéniában lakhely elhagyási tilalom lépett életbe. A csehországi rendszer lényege, hogy az új fertőzötteknél minél hamarabb kinyomozzák, kivel találkozott az előző öt napban, hogy ezeket a személyeket szintén tesztelhessék. Csehországban már három hete szükségállapot van érvényben és a lakosságnak számos korlátozással kell szembenéznie. Szlovéniában hétfőtől lakhely elhagyási tilalom van érvényben és kötelezővé tették a szájmaszkok és védőkesztyűk viselését mindenhol. Szlovákiában stagnált az új fertőzöttek száma.

Az amerikai gyógyszerfelügyelet engedélyezte maláriaellenes szerek alkalmazását az új típusú koronavírus okozta megbetegedések kezelésére.A hatóság felszabadította az országos stratégiai készletet is. Az emberi erőforrásokért és egészségügyért felelős szövetségi minisztérium pedig közölte: a németországi székhelyű Sandoz gyógyszergyár harmincmillió adag, a német Bayer pedig egymillió adag hidroxiklorokint szándékozik átadni az amerikai stratégiai gyógyszerkészletnek. Az amerikai minisztérium ezen kívül finanszírozza még két további, már forgalomban lévő gyógyszer klinikai kísérleteit.

Kínában a nagy iparvállalatok 98 százaléka újrakezdte a termelést. A 20 millió jüant meghaladó éves bevételt termelő cégek alkalmazottainak 90 százaléka felvette a munkát és a kisvállalkozások 76 százaléka is újra termel. A gyógyszeriparban a vitaminok, antibiotikumok, lázcsökkentő és fájdalomcsillapító szerek termelése visszatért a leállást megelőző szintre. Kínában január végén állt le a termelés a koronavírus-járvány miatt.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Bődületes rekordot robbantott a Mol - Újra kellett skáláznunk a grafikonokat

Nehéz szavakat találni arra, amit a Mol az idei harmadik negyedévben összehozott: az olajóriás történetének legerősebb negyedévét zárta, még a 2022-es energiaválság idején látott csúcsok is felül lettek múlva, több grafikonunkat is újra kellett skálázni, hogy kiférjenek a rekord összegek. Elsősorban a soha nem látott szintre emelkedő finomítói árrések és a megugró földgázárak hozták össze ezt az eredményt, a menetelést a finomítói kapacitáskiesés és az üzemanyagárakat érintő hatósági korlátozások sem tudták megfékezni. A számok mögött viszont van néhány fontos csavar: jelentős egyszeri tételek is javították az eredményt, egyes üzletágak továbbra is komoly nehézségekkel küzdenek, az októberi adatok pedig már arra utalnak, hogy a rendkívüli piaci környezet nem feltétlenül marad fenn tartósan. Mutatjuk a brutális rekordok hátterét, és azt is, hogy mi következhet most a Molnál.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×