Infostart.hu
eur:
364.38
usd:
316.18
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
A 37. Lidl Balaton-átúszás résztvevői Révfülöp és Balatonboglár között 2019. június 29-én. A versenyzők 5,2 kilométeres távot teljesítettek.
Nyitókép: Varga György

Halál fürdőzés közben: idén kevesebben haltak meg a strandokon

Miután a naptári és a csillagászati ősz is elkezdődött, érdemes összegezni, milyen nyarat zártunk. Tavainkban, folyóinkban kevesebben vesztették életüket, mint két éve.

Harmadával kevesebb halálos baleset történt idén hazai vizeinknél, mint két évvel ezelőtt – számolt be a Magyar Nemzetnek a javuló tendenciáról több vízirendészeti rendőrkapitányság. A Velencei-tónál senki nem fulladt vízbe, a fürdési időszaktól, azaz június elsejétől mostanáig 61 biztonsági intézkedést regisztráltak, ebben benne van a csónakból, vitorlásból, egyéb vízi eszközből való mentés és a fürdőzők kimentése is – közölte a lappal a Fejér megyei rendőrkapitányság.

A Balaton ebben az évben nyolc áldozatot követelt – mondta el Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság ezredese, akitől a lap azt is megtudta, hogy a rendőrség két részre bontja a vízbefulladásos eseteket attól függően, hogy közvetlenül a víz okozta a halált vagy az illető rosszul lett, amikor éppen vízben tartózkodott. Az ezredes példaként említette, hogy augusztus utolsó hétvégéjén több idős ember is rosszul lett az egyébként sekély vízben, ők az eszméletvesztés után fulladtak a tóba.

Hat esetben valamilyen alapbetegség, szervi eredetű probléma állt fenn, és hirtelen rosszullét, keringési zavar, esetleg alkoholos befolyásoltság volt a halál oka – tehát nem klasszikus vízbefulladásról volt szó. Ilyen esetekben nem áll a háttérben jogszabálysértés, és kivédeni sem igen tudja ezt a vízirendészet – hangsúlyozta a főtiszt.

Egyetlen klasszikus vízbefulladásos eset volt a tavon, amikor valaki felhevült testtel ugrott be a vízbe, ám nem tudott úszni. Idén összesen 249 embert sikerült kimenteni a vízirendőröknek, és 118 mentési kivonulás volt.

A Balatonban egyébként a csúcs­szezon egy átlagos napján nagyjából háromszázezren fürdenek a 44 tóparti település több mint száz kijelölt fürdőhelyén, ehhez jönnek még a vízparti nyaralók, hajók is. – Természetesen minden emberélet számít, de látni kell, hogy az ország legnagyobb szabad vízfelületéről van szó, és itt van a hazai kijelölt fürdőhelyek 70 százaléka – mutatott rá Horváth László.

Évente Magyarországon átlagosan 150-200-an fulladnak vízbe, vagyis a statisztika is azt igazolja, hogy a Balaton az ország legbiztonságosabb felszíni vize.

A főtiszt azt mondta, igyekeznek évről évre fejleszteni a rendelkezésükre álló eszközöket: idén új hajókat vettek, illetve mentőhajókat újítottak fel, speciális mentőhordágyat, mentőhevedereket és olyan felszerelést szereztek be, amelyekkel akár gerincsérülteket is ki lehet emelni a vízből úgy, hogy nem okoznak további sérüléseket. Tavaly többször előfordult, hogy a fürdőzők úgy ugrottak be stégről, illetve csónakról, hogy nem mérték fel, mennyire sekély a víz, így szenvedtek csigolyasérülést – ezekre az esetekre felkészülve szereztek be gerinchordágyakat.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×