Infostart.hu
eur:
378.98
usd:
322.07
bux:
124924.87
2026. február 24. kedd Mátyás
Maeszai, 2018. július 9.Mentőautóba helyeznek egy kimentett fiút a Tham Luang-barlang bejáratának közelében 2018. július 8-án, amikor megkezdték a június 23-án edzőjével a barlangban eltűnt ifjúsági labdarúgócsapat kimentését az észak-thaiföldi Csiangraj tartományban fekvő Maeszaiban. A barlangba betört víz által a külvilágtól elzárt csapat tagjai közül négyet sikerült felszínre hozni. (MTI/EPA/Csiangraj tartomány közönségkapcsolati irodája)
Nyitókép: -

Nem találkozhatnak a szüleikkel a barlangból kimentett fiúk

A Tam Luang barlangrendszerből eddig kiszabadított 10 fiatal még egy hétig nem találkozhat a szüleivel, mert féltik őket a fertőzésektől, és hogy talán maguk is fertőzhetnek. Mindannyian jól vannak bár két fiúnál enyhébb tüdőgyulladást állapítottak meg. Bár a szüleik közelsége jót tenne, ilyenkor az a fontos, hogy a közösen átélt trauma után még egy ideig együtt maradhassanak gyerekek – mondta az InfoRádiónak Vida Ágnes pszichológus.

Mivel már hetek óta nincsenek velük a szüleik, és nagyobb gyerekekről van szó, ez a néhány nap „nem oszt, nem szoroz” – vélekedett a pszichológus. Ebben a korban képesek megnyugtatni magukat azzal a gondolattal, hogy hamarosan létrejön a várva várt találkozás – tette hozzá Vida Ágnes. A szakértő azt is hangsúlyozta:

ha – a közös trauma után – a kórházban is együtt lehetnek a fiúk, az jó pszichés hatással van rájuk.

A focicsapat kiskamasz tagjai nagyon erősen kötődnek a szüleikhez, az idősebbek azonban inkább a kortársakhoz húznak, így – bár ők is várják a találkozást – sokat jelent nekik, hogy egymást maguk mellett tudják felépülés közben.

Vida Ágnes szerint már most el kell kezdeni segíteni a történtek feldolgozását, és erről a hazatérés után sem szabad elfeledkezni, hiszen előfordulhat, hogy fizikailag és látszólag lelkileg is gyorsan helyrejönnek, azonban a poszttraumás stressz sokszor csak hónapokkal a trauma után jelentkezik. „Fontos, hogy utána még egy-két évig legyen egy utánkövetés, mondjuk havi egy találkozó, ahol kiderülhet, ha vannak ilyen pénikrohamok” – emelte ki.

A focicsapatot meghívták az oroszországi labdarúgó-világbajnokság döntőjére. A pszichológus szerint egy ilyen közös élmény jó lezárása lehet az eseményeknek, és pozitív élményt jelentene a fiúknak.

Bár sokan elfeledkeznek a csapat 25 éves edzőjéről, nála is jelentkezhet a poszttraumás stressz rendellenesség – hangsúlyozta Vida Ágnes. Akár a környezetében is megkérdőjelezhetik, hogy ezek után foglalkozhat-e gyerekekkel, de önmagában is kételyek ébredhetnek. „Fordulópont lehet neki szakmailag, kijöhet úgy is, hogy esetleg mással kezd el foglalkozni” – fogalmazott.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Varga Mihály az alapkamat csökkentéséről: két fő tényező áll a döntés mögött

Varga Mihály az alapkamat csökkentéséről: két fő tényező áll a döntés mögött

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa másfél év után nyúlt hozzá a jegybanki alapkamathoz, amelyet 25 bázisponttal csökkentett. Az MNB-elnök kedd délután sajtótájékoztatón magyarázta el a döntés hátterét. Kiemelte az inflációs adatokat, a hitelezés megindulását, illetve az élelmiszerek év eleji átárazását, ám a növekedést kifejezetten alacsonynak tartja a jegybank, az ipari termelés húzza vissza. Varga Mihály részletesen kommentálta a Barátság olajvezeték ügyét. Van magánvéleménye Nagy Márton „öt bankos” bejelentéséről, de ezt jegybankelnökként nem osztja meg a nyilvánossággal.

Ezt a levelet küldte Orbán Viktor António Costának, az Európai Tanács elnökének

Orbán Viktor miniszterelnök levelet küldött António Costának, az Európai Tanács elnökének, 2026. február 23-án. A levelet a kormányfő 2026. február 24-én tette közzé közösségi oldalán.
inforadio
ARÉNA
2026.02.24. kedd, 18:00
Bendarzsevszkij Anton
az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány igazgatója, a posztszovjet térség szakértője
Közel másfél éve nem történt ilyen Magyarországon - Most egyértelmű jelet kapott a forint

Közel másfél éve nem történt ilyen Magyarországon - Most egyértelmű jelet kapott a forint

Az MNB kamatdöntő ülésére figyelnek ma a befektetők, a várakozások szerint ugyanis másfél év után újraindulhat a kamatcsökkentési ciklus Magyarországon. Bár a piaci árazások már tükrözik a kamatok esetleges csökkentését, Varga Mihály mai sajtótájékoztatója és a hazai monetáris politika jövőbeli iránya fontos üzeneteket közvetíthet a devizapiacok számára is. A kamatdöntés felé közeledve fokozatosan erősödik a hazai fizetőeszköz árfolyama: az euró jegyzése a reggeli 379,5 feletti szintről 379 alá, míg a dollár árfolyama a 322,3-as szintről 321,5 környékére mérséklődött. Délután meg is kapták a várt jelzést a piacok: az MNB közel másfél év után 25 bázisponttal, 6,25 százalékra csökkentette az irányadó rátát.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×