Inforádió

Meghallgatom Élő adás

Egy jó közös képviselő sok mindenre megoldás lehet

Inforádió

Meghallgatom Élő adás
  • Legfrissebb hírek
  • Közlekedési hírek
  • Időjárásjelentés
  • Orvosmeteorológia
  • Sporthírek
  • Gazdasági hírek
A magyar lakosság negyede többlakásos társasházban, lakásszövetkezeti közösségben él, ami azt is jelenti, hogy az egymás mellett, alatt, felett élő családoknak alkalmazkodniuk kell egymáshoz.

A békés egymás mellett élés nem mindig magától értetődő, éppen ezért az együttélés szabályait nemcsak törvény rögzíti, hanem a kötelező házirend is. Konfliktus esetén egy jó közös képviselő mindennél fontosabb, állítja Farkas Tamás, a Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetségének elnöke.

Az InfoRádiónak azt is elmondta, hogy a társasházakról szóló 2003-as törvény meghatározza az együttélés szabályait. A törvény kitér arra is, hogy a részletesebb szabályokat a társasházaknál két kötelező szabályzatban kell mindenkinek a törvénytől függetlenül kialakítani: az egyik a szervezeti és működési szabályzat, a másik pedig a házirend.

Farkas Tamás hozzátette, hogy a legtöbb panasz:

  • a bérbeadások miatt van. Itt megemlíthető a zajkeltés, vagy az olyan tevékenység, amit nem hagyott jóvá a közgyűlés.
  • Második helyen az ebtartás és az állattartás szerepel, ami konfliktust eredményezhet.
  • Illetve közgyűlési határozatok végrehajtásából adódó problémák, amikor többek között a lakók anyagi helyzete is befolyásolja azt, hogy milyen szintű korszerűsítést tudnak egy házban kivitelezni.

Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetségének elnöke szerint egy jó közös képviselő, akinek  megfelelő kommunikációs képessége van sokat segíthet egy probléma orvoslásában. Adott esetben tudnia kell, hogy elmehet akár a rendőrhöz is: csendháborításért kérhet szabálysértési eljárást, ami bírsághoz is vezethet, mondta Farkas Tamás.