Életpálya

„...a mecseki harcokban és szervezkedésben azért vettem részt, mert azt hittem, hogy így az orosz csapatok elhagyják Magyarország területét.” -vallotta a bíróság előtt Petrus József, az 1956-os forradalom és szabadságharc Baranya megyei résztvevője, akit a Márciusban Újra Kezdjük! (MUK) mozgalom pécsi szervezőjeként fogtak perbe és ítéltek halálra. Azzal vádolták meg, hogy megpróbálta újraszervezni a megye sajátos, országosan is híres fegyveres ellenállócsoportját, az úgynevezett mecseki láthatatlanokat.

Petrus József Balatonszemesen született 1936-ban egy szegényparaszt családban. Az elemi iskola nyolc osztályának elvégzése után vájárnak tanult Tatán, 1955-ben helyezkedett el a pécsi uránbányában. Több alkalommal állt bíróság előtt különböző kisebb bűncselekmények miatt. A forradalom kitörésekor a komlói rabmunkahelyen töltötte jogerős büntetését, ahonnan 1956. november 4-én szabadult. Pécsre utazott, ahol tudomást szerezve a mecseki láthatatlanok csoportjáról, 16-án csatlakozott az egyik legjelentősebb egységhez, a Horváth Géza vezette Gazda-csoporthoz. Az egyetemistákból, katonákból, munkásokból, nemzetőrökből összeállt mecseki ellenállók története 1956. november 4-én kezdődött, miután a szovjet intervenciós csapatok bevonultak Pécsre. A szabadságharcosok önszerveződő csoportjai - az első napokban mintegy ezer ember - ekkor vonultak be a mecseki erdőkbe, ahol több héten keresztül folytatták az ellenállást. Sikereiket helyismeretüknek, harcmodoruknak köszönhették, amiben kulcsszerepe volt a Gazda-csoport helyettes parancsnokának, Kubicza Jánosnak. Visszaemlékezésében Kubicza három pontban foglalta össze az egység célkitűzéseit: „1. Az Egyesült Nemzetek küszöbönálló és várt kedvező döntéséig kitartani, utána Pécs városát elfoglalni, és a kormány által a világ közvéleménye elé terjesztett semlegességi nyilatkozatot végrehajtani. 2. Felvenni az összeköttetést a Mecsek területén feltehetőleg működő más csoportokkal és a dunántúli ellenállási erőkkel. 3. Kíméletlen gerillaharccal megcáfolni a Kádár-féle szovjet bábkormány hírverését, amely szerint 'minden rendben, a nyugalom teljes és az ellenforradalom fel van számolva.'”

Petrus csatlakozásának időpontjában az egység visszavonulóban volt, így harci cselekményekben ő már nem vett részt. További tagok toborzásával bízták meg, ám mire visszatért Pécsről, az egység maradéka az emigrálás mellett döntött: az országot a Somogy megyei Barcsnál hagyták el. A csoport feloszlása után Petrus kapcsolatba lépett a szovjet parancsnoksággal és felajánlotta segítségét a maradék mecseki ellenállók felkutatásában. A későbbi, megtorló perében tett vallomása szerint a szovjetek törekvéseinek a kudarca többek között annak volt köszönhető, hogy szándékosan félreinformálta őket.

1956 decemberében Petrus József elhagyta Pécset, de letartóztatása napjáig két alkalommal is visszatért. Másodszor 1957. március 3-án, amikor is igyekezett kapcsolatba kerülni a helyi ellenállókkal, hogy a mecseki láthatatlanokat újra megszervezzék és a március 15-i ünnepre időzítve kirobbantsanak egy második forradalmat. A bírósági iratok megfogalmazása szerint „(...) a reakció megbújt elemei és az általuk elbolondítottak ugyanis arról ábrándoztak, hogy újból kiprovokálnak egy fegyveres ellenforradalmat, mégpedig legkésőbb 1957. március 15-én.”

Petrust végül 1957. március 15-én tartóztatták le. Egy 23 fős, nagyszabású per első rendű vádlottjaként állították bíróság elé, a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezése és vezetése vádjával. Első fokon a Pécsi Megyei Bíróság Tárkányi Ernő vezette tanácsa halálra ítélte, amelyet a másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Mecsér József vezette népbírósági tanácsa jogerőre emelt. Osztályárulónak bélyegezték, büntetett előéletét pedig súlyosbító körülménynek tartották. Kegyelmi kérvényét elutasították, az ítéletet 1958. március 5-én hajtották végre Pécsett.

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Petrus József és társai Baranya ML 481/57

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.

A vidék forradalma 1956. II. kötet. Szerk: Szakolczai Attila. 1956-os Intézet – Budapest Főváros Levéltára. Budapest, 2006.

Pécs és Baranya 1956-ban - Baranyai történelmi közlemények 3. A Baranya Megyei Levéltár Évkönyve 2008. Szerk: Rozs András. Pécs, 2008.

Bank Barbara: A mecseki láthatatlanok 1956. www.aprilisiifjak.hu/index; 2003. október 30.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Krahulcsán Zsolt: MUK és HUKUK. A politikai rendőrség és az 1957. tavaszi „provokációk”. In: Betekintő 2007/2. http://www.betekinto.hu/2007_2_krahulcsan#_edn4

Kubicza János: Kubicza János „Béla” „Hadi” naplója. A mecseki „Szabadságharcos Csop.” 1956. november 4-ig. In: Péter Károly: 1956 Baranyában. Alexandra. Pécs, 1997. 215-249.

Romváry Ferenc–Rozs András: Mecseki láthatatlanok, Pécs – 1956. Dokumentumok és emlékezések. Budapest, Pécs Története Alapítvány, 1997.

Tárkányi Ernő pályája

Mecsér József pályája

Idézetek

Kubicza János, a szovjetek ellen több mint 2 hétig ellenálló Mecseki Szabadságharcos Csoporthoz 1956. november 5-én csatlakozó százados visszaemlékezése:

„Javasoltam tehát, hogy ha az ellenállás folytatását kívánják, úgy a „gerilla” harcmódot kell választani, azaz még ma (XI. 6.) virradatkor az összevont csoporttal vissza kell vonulni egy olyan helyre, ahová az egyelőre gépesített szovjet erők nem tudnak eredményes támadást intézni. Így esett választásom Vágotpusztára. Ezt csak a térkép alapján és Mánfa irányából látásból ismertem. Sikerült meggyőznöm őket, s így azonnal kiküldtek összekötőket, hogy a még különálló csoportok hajnalra a Dömörkapuhoz bevonuljanak. Azt hiszem, sok fiatal életét mentettem meg azzal, hogy nem az ő öngyilkos tervüket fogadták el (én kijelentettem, hogy ebben az esetben visszatérek a városba).

A későbbiekben tapasztaltam, hogy milyen nagymérvű felelősséget vállaltam, mikor a csoport szervezésekor tapasztaltam a csoportban a katonailag kiképzettek alacsony számát, azok is a mellőzött bányász alakulatokból adódtak főleg. Valamint a sok lelkes, 13–16 éves fiatalt, mondhatni nyári ruházattal, de nagy lelkesedéssel (sajnos ez nem elég a túlerőben lévő, legmodernebb fegyverekkel felszerelt, jól kiképzett szovjet alakulatokkal szembeni frontális ellenállást illetően). Fenti elhatározásunk után sikerült kb. 2 órát „aludnom” egy székben, ilyen fizikailag és szellemileg igen fáradságos 20 órai ébrenlét után.”

In: Majtényi György – Mikó Zsuzsanna – Szabó Csaba: „Béla”, a „mecseki láthatatlan” – Kubicza János katonatiszt, 1956-os szabadságharcos története. archívNet. XX. századi történeti források. 2016/5. sz. Internetes forrás:http://www.archivnet.hu/bela-a-mecseki-lathatatlan-kubicza-janos-katonatiszt-1956-os-szabadsagharcos-tortenete(A letöltés ideje: 2017. december 12.)

A Népszabadság hírei a kivégzése napján

1958. március 5., szerda

Szirmai István: Harc a tömegekért

„ A párt harcol az ellenséges, az emberek politikai tisztánlátását elhomályosító burzsoá ideológia ellen, hogy az egész dolgozó népet megnyerje a szocializmus eszméinek. (...) ”

„ (...) Az ellenforradalom tanulságait vonta le az MSZMP júniusi pártkonferenciája, megállapítván, hogy szektás álláspontból a tömegekért, a revizionizmus ellen nem lehet sikerrel harcolni. A párt politikája ma helyes, a dolgozók többsége támogatja, de nem szabad elbizakodnunk. (...) ”

Nem lehet az időre bízni!

„1956 novemberében a Képzőművészeti Főiskola négy diákja meghalt az utcai harcokban, harmincnyolcan pedig elhagyták hazájukat. Rettenetes tragédia ez. Micsoda vihar pusztított itt! (...) Az élet külsőségekben hamar visszatért a normális kerékvágásba. Az ellenforradalom főkolomposai már nincsenek a főiskolán: néhány tanárt eltávolítottak, a diákok között pedig főleg a disszidálás végezte el a szelekciót. (...) ”

A mosoly vonata

„Tegnap délelőtt mutatták be az Uránia Filmszínházban az úttörővasút tízéves fennállása alkalmából készült színes filmet, A mosoly vonatát. (...) ”