Új műsor indult reggelenként az InfoRádióban. A három-négyperces összeállításokban minden hétköznap egy-egy '56 után-miatt halálraítélt forradalmár alakját mutatjuk be. Összesen 56 portré készül a Nemzeti Emlékezet Bizottságával együttműködésben.

Mány Erzsébet

Mány Erzsébet

adminisztrátor (1937-1957)

Gyula

1957. 02.02.

Portré

Az 1956-os forradalmi eseményeket követő megtorló perek Békés megyét sem kímélték. A legnagyobb, tizenhat vádlottat érintő pert statáriális eljárás keretében tartották a Kecskeméti Katonai Bíróság Mátyás Miklós hadbíró őrnagy tanácsa előtt, de Békéscsabán. A bíróság a forradalmárokat fegyverrel hadonászó csőcselékként mutatta be; a per elsőrendű vádlottja az alig 19 éves Mány Erzsébet volt.

1956. december 17-én Gyulán a tömeg néhány fogvatartott szabadon bocsátását követelte, amikor a karhatalom szovjet páncélautók segítségével, porzó tüzet is alkalmazva oszlatni kezdett. Mány Erzsébet is azok között volt, akik erre a hírre a gyulavári határőrségtől fegyvert szereztek, és a Körös hídjánál lőállásban vártak a karhatalmistákra. Legnagyobb szerepe a csoport tagjainak buzdításában volt. A kecskeméti katonai bíróság rögtönítélő tárgyalásán így vallott erről: „ Mikor odaérkeztünk a határőrs elé, az előbb odaérkezők már mondották, hogy itt is az a helyzet, mint a rendőrségen, hogy nem akarják kiadni a fegyvert (...). Akkor a határőrség előtt az első szószóló én voltam, utána azután többen is méltatlankodtak. Akkor pillanatnyilag én nem gondoltam arra, hogy ennek ilyen következménye lesz.” Atrocitásra végül nem került sor, a fiatalok visszaszolgáltatták a fegyvereket, és hazatértek.

1957. január 3-án tartóztatták le, s január 10-én halálra ítélték. A még aznap megtartott kegyelmi tanácskozás az ítélet életfogytiglanra való változtatását javasolta, jelezve, hogy a bíróságnak nem áll módjában eltekinteni a legsúlyosabb büntetés kiszabásától. Kegyelmi kérvényét az Elnöki Tanács végül elutasította, mégpedig szokatlanul hosszú, csaknem háromhetes várakozás után. Egyes vélemények szerint a kivégzést szándékosan időzítették február másodikára, Marosán György békéscsabai látogatásának a napjára. Nem volt véletlen az sem, hogy a pert és a golyó általi kivégzést is Békéscsabán tartották, holott Mány Erzsébetet és a szintén halálra ítélt vádlott-társát, Farkas Mihályt a szegedi Csillag börtönben őrizték.

Idézetek

Mány Erzsébet a kecskeméti katonai bíróság 1957. január 8-ai rögtönítélő tárgyalásán így vallott arról, milyen szerepet töltött be abban, hogy az összegyűlt gyulaváriak egy csoportja 1956. december 17-én fegyvereket vett magához a településen lévő határőrállomáson: „(...) Ekkor mi is, a tömegnek a másik fele ugyancsak elindultunk a határőrség felé, mivel a másik része már előrement. Mikor odaérkeztünk a határőrs felé, ekkor az előbb odaérkezők már mondották, hogy itt is az a helyzet, mint a rendőrségen, hogy nem akarják kiadni a fegyvert (...). Akkor a határőrség előtt az első szószóló én voltam, utána azután többen is méltatlankodtak. Akkor pillanatnyilag én nem gondoltam arra, hogy ennek ilyen következménye lesz. Leszögezni kívánom, hogy a fegyvert többen követelték, csupán én voltam kezdetben a hangos, de azután mindenki. Ekkor az volt a hangulat, hogy bemegyünk az őrsre, és fegyvert szerzünk. A csoportot Szilágyi (István) vezette”.

Zsótér Mátyás, a per III. rendű vádlottja többek között így vallott a gyulavári határőrségnél történtekről: „(...) Ekkor Mány Erzsébet mondotta, hogy kérjük ki a fegyvereket és menjünk Gyulára a karhatalmistákkal szembe. A tömegnek is ez volt a hangulata. Én a következőkre nem figyeltem, így nem tudom megállapítani, hogy Mány Erzsébeten kívül ki volt a fő hangadó (...). A fegyverek kiadását főleg Mány Erzsébet, Farkas Mihály, Szilágyi István követelték, ugyanakkor leghamarabb Arató Zoltánnál és Huplinál volt fegyver.”

A bírósági indoklásában a következők szerepeltek az 1956. december 17-i gyulavári eseményekkel és Mányi Erzsébet szerepvállalásával kapcsolatban: „(...) Ekkor érkezett oda Mány Erzsébet vezetésével a másik csoport, akik most már ennek a csoportnak a hangulatát is megváltoztatták, és azt izzóvá tették. Ekkor már határozottan és kategorikusan fegyvert követeltek, melyben a fő hangadó Mány Erzsébet és a közben ugyancsak odaérkező IV. terhelt, Szilágyi István voltak. (...) Amint a néhány fő a határőrsről dolgavégezetlenül kijött és közölte a tömeggel, hogy Kertész törzsőrmester nem ad fegyvert, a tömeg hangulata újból felízott. Ugyanis ekkor Mány Erzsébet (...) már erőteljesebben lépett akcióba. Fúriaként kezdte kiáltozni: »Ki az a Kertész, az a Kertész? Hogy nem ad fegyvert? A fegyver nem az övé, hanem a népé! Be kell menni, adni kell a határőröknek egy néhány pofont, Kertészt pedig fel kell akasztani, fejen kell csapni stb.«. Majd azt mondta, hogy ha nem adnak fegyvert, »árulók és a nép ellenségei«. (...) Ugyanekkor a tétovázó férfiakat gyávának nevezte, és kiabálva küldte őket, hogy hatoljanak be az őrsre”.

Mány Erzsébet esetében a halálbüntetést arra való hivatkozással mondták ki, hogy „az egésznek ő volt a mozgatója, ő volt az, aki a kósza híreket felnagyítva a gyulavári tömeget belevitte ebbe a fegyveres akcióba (...). Nevezett, mint nő, nagyobb hatást tudott gyakorolni a tömegre, mellyel ő visszaélve mindent megtett, hogy célját elérje, amely sikerült is neki. Nem rajta múlt, hogy távolabbi terve meghiúsult, a karhatalom megtámadása nem sikerült”.

Mány Mária, Mány Erzsébet húga egy interjúban így emlékezett vissza a nővérétől való búcsúzásra: „Egy ajtóba' állt egy őr és egy (...) egyszemélyes heverő be volt takarva és ott ült, és úgy lehetett vele beszélni. Olyan erő volt benne, még ő vigasztalta az anyámat, az apámat meg mindenkit, hogy ne sírjunk. Olyan erősen tartotta magát...”