Infostart.hu
eur:
362.43
usd:
317.74
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna
Résztvevõk Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke országjárásának szombathelyi állomásán, a Savaria téren 2026. április 2-án.
Nyitókép: Illyés Tibor, MTI/MTVA

Orbán Viktor: nehéz és igazságtalan négy esztendő van mögöttünk

A Fidesz-KDNP elnöke Szombathelyen tartott kampánygyűlést.

Orbán Viktor szerint aki Szombathelyen győz, az egész országban nyer. „De az ellenfelünk is győzni akar itt”– idézte a miniszterelnököt a Magyar Nemzet helyszíni tudósítója. A tiszás ellentüntetőkről azt mondta, hívatlan vendégek, de fogadják őket, mert ezt diktálja a jólneveltség.

Mint mondta, a Békemenet óta felszántották az országot, és mindenhol azt tapasztalja, hogy kétszer-háromszor annyian vannak a fideszesek, mint a tiszások. A megjelent ellentüntetőkről azt mondta: „Azért nem baj, hogy ott vannak a tiszások, mert hátha most megértenek néhány dolgot arról, hogy miért lenne jó nekik is, ha a Fideszre szavaznának. Szerinte a Békemenetig a kormánypártiak voltak a csendes többség, azonban mióta megkezdték az országjárást, ők lettek a hangos többség.

Kitért arra is, hogy nehéz négy esztendő van mögöttük, ami szerinte rendkívül igazságtalan volt.

De ebben a négy évben folyamatosan ott volt a háború fenyegetése, ami blokkolja a gazdaságot.

Ez Orbán Viktor terve a következő négy évre Ha igazságos időket élnénk, kétszer-háromszor nagyobb utakat is megtehettünk volna – tette hozzá. Leszögezte, hogy egyetlen fontos célt sem adták fel és Európában egyetlen országként nem alkalmaztak megszorításokat.

„Egy olyan dolgot sikerült megvalósítani, hogy Magyarország legyen az első ország a világon, ahol a legalább két gyermeket vállaló édesanyák adómentesek” – tette hozzá.

Közölte, hogy megkétszerezték a gyermekek után járó adókedvezményt is. De nem adták fel a munkaalapú gazdaságot sem. Jelezte, hogy ha a polgári kormány marad, akkor a következő ciklus végére ötmillió ember fog dolgozni és az átlagjövedelem eléri az egymillió forintot.

Emlékeztetett, az idősekről sem feledkezett meg a kormány: újra bevezették a 13. nyugdíjat, és elkezdték bevezetni a 14. havit is.

Ezután felsorolta a fiatalokért tett kormányzati intézkedéseket, majd példákkal szemléltette, milyen hatással volt a háború a magyar gazdaságra: 2022 előtt egy évben a behozott energiáért Magyarország fizetett 7 milliárd eurót, utána 17 milliárd eurót - vagyis 10 milliárd euró kifolyt az országból. Azt állította, hogy ebből fel lehetett volna építeni 40 új kórházat, vagy létre lehetett volna hozni 1500 kilométer autópályát.

Orbán Viktor azt mondta, a következő négy év sem lesz igazságos, nem szeretne senkit sem hitegetni: a háború folytatódik, gazdasági válság közeleg. Szerinte éppen ezért nem engedhetjük, hogy leváltsák a nemzeti kormány és a magyarok pénzét Szombathely helyett mondjuk Donyeckbe vigyék.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Meghajolt Zelenszkij a követelések előtt, de csak részben, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Meghajolt Zelenszkij a követelések előtt, de csak részben, elsötétült a Krím – Percről percre híreink az orosz-ukrán háborúról szerdán

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden menesztette az ukrán fegyveres erők főparancsnokát, Olekszandr Szirszkijt. Az egy hete tartó tüntetések kereszttüzébe került Szirszkij helyére Mihajlo Drapatijt érkezik. A demonstrálók Szirszkij leváltása mellett a volt főparancsnokkal konfliktusba került Mihajlo Fedorov visszatérését is követelik a védelmi tárca élére. Zelenszkij ennek kapcsán kijelentette, Fedorovnak egy "érdemeinek megfelelő vezetői pozíciót" ajánlott, mely keretében elősegítheti az ország technológiai fejlődését. Közben áramszünetekről számoltak be az oroszok által megszállt Krímben, és több dél-oroszországi városban tűz ütött ki ukrán csapások következtében. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×