Új műsor indult reggelenként az InfoRádióban. A három-négyperces összeállításokban minden hétköznap egy-egy '56 után-miatt halálraítélt forradalmár alakját mutatjuk be. Összesen 56 portré készül a Nemzeti Emlékezet Bizottságával együttműködésben.

Török István

Portré

 „A megyei mozgalomnak volt az egyik legaktívabb szervezője és vezéralakja Török István. Fáradhatatlanul, éjt nappallá téve mindenütt szervezett és agitált (...) egy nap, ha kellett, két ízben is megtette a Győr–Budapest közötti utat. (...) A népköztársaság legádázabb ellenségét lehet vele jelképezni.” A halálos ítéletének indoklásában olvasható ez a jellemzés az 1956-os győri események egyik kulcsfigurájáról, Török Istvánról, akire vádlott-társa, Büki Lajos mint a forradalom legnagyobb hősére emlékezett vissza.

Török István Sárváron született 1930-ban. Vasesztergályosnak tanult, s miután letöltötte katonai szolgálatát, jelentkezett a Kossuth Tüzértiszti Iskolába, ahonnan 1953-ban alhadnagyként szerelt le. A forradalom kitörésekor a győri vagon- és gépgyárban dolgozott. Október 25-én csatlakozott a győri – sortűzzel végződő – tüntetéshez, másnap már a tömeghez beszélt a városi tanácsház erkélyéről. Határozottsága, szónoki képességei juttatták a tömeg élére, amikor a Rákóczi laktanyához vonultak, hogy rábírják a katonákat, csatlakozzanak a tüntetéshez. A felkelőket képviselte a parancsnokkal folytatott tárgyalásokon. Tagja volt annak a küldöttségnek, amely Tihanyi Lajos századossal megállapodott a politikai foglyok szabadon bocsátásáról. A városi rendőrkapitányság átállása után alhadnagyi rangban Éliás Ferenc rendőrkapitány helyettese lett. Nemzetőrként a civilek lecsillapításával, a nemzetőrök felfegyverzésével bízták meg a környező falvakban. A Győri Ideiglenes Nemzeti Tanács és annak vezetője, Szigethy Attila is felfigyelt képességeire; az ő megbízásából járta a nyugat-magyarországi városokat, hogy tájékoztatást tudjon adni az eseményekről. Ez a kapcsolat azok után is megmaradt, hogy október 30-án megalakult a Dunántúli Nemzeti Tanács, Török ekkor több alkalommal a fővárosba utazott Szigethy Attila megbízásából. Október 29-én részt vett a vagongyári munkások gyűlésén, másnap ő terjesztette Nagy Imre elé a munkástanács követeléseit, amely a következő volt: többpártrendszer alapján álló titkos választás kiírása, a szovjet csapatok kivonása, az ÁVH azonnali feloszlatása.

A november 4-i szovjet intervenció után Török István is illegalitásba vonult. Röpcédulákat terjesztett, és felvette a kapcsolatot Aba Mihállyal, a tatabányai nemzetőrség vezetőjével, akivel együtt tervezték a szovjetek elleni harc folytatását. Akcióra azonban nem került sor. November közepén emigrált. 1957 októberében az Egyesült Államokból a magyar hatóságok segítségével tért haza, bízva Kádár amnesztiaígéretében. Szinte azonnal letartóztatták. Kilenc társával együtt állították bíróság elé. Első fokon a Győri Megyei Bíróság Benke László vezette tanácsa szervezkedés vezetése vádjával ítélte halálra. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Mecsér József elnökletével jogerőre emelte a korábbi döntést, a vádlott cselekményeinek társadalmi veszélyességét olyan magas fokúnak ítélve, amely bármely enyhítő körülmény figyelembe vételét kizárta. Török Istvánt 1958. december 2-án végezték ki. Emelt fővel viselte sorsát: „Biztos vagyok benne, hogy eljön az idő, amikor a családnak nem kell miattam szégyenkeznie (...)”. Jeltelen sírba temették. 1991-ben – maradványai fellelése után – Sárváron helyezték örök nyugalomra.