Infostart.hu
eur:
387.08
usd:
330.03
bux:
110471.72
2025. december 22. hétfő Zénó

Még mindig téma volt a jegybanki alapítványok ügye az Országgyűlésben

A gyenge makrogazdasági eredmények, a Clinton-nyilatkozat és a TIBEK létrehozása is szóba került az Országgyűlés napirend előtti felszólalásai között, a jegybanki alapítványok hetek óta visszatérő témája mellett.

Tóbiás József, az MSZP elnök-frakcióvezetője úgy látta, hogy a jegybanki alapítványok ügye ma az ország megítélését és jegybanki stabilitását gyengíti. Mint mondta: Matolcsy György hiába emleget blöfföt, ugyanis a jegybanki alapítványokba folyatott pénzt megpróbálták a nemzeti bank elnökének barátaihoz, rokonaihoz juttatni, illetve a Fidesz 2018-as győzelmének előkészítéséhez - holott akár az egészségügyre is fordíthatták volna ezt az összeget.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára válaszában aláhúzta, hogy a jegybank vagyona az utóbbi időszakban nőtt, nem csökkent, az ország gazdasága pedig stabil lábakon áll, amihez a nemzeti bank is hozzájárult.

Schmuck Erzsébet, az LMP képviselője a vártnál gyengébb negyedéves makrogazdasági adatok nyomán a kormány gazdaságpolitikáját kritizálta, állítva, hogy Magyarország versenyképességét nem az olcsó munkaerőre kellene alapozni.

Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára azonban úgy látta, hogy nem a nemzetgazdaság van zsákutcában, hanem a téves adatokból minősíthetetlen következtetéseket levonó ellenzék, amit a Fitch Ratings pénteki felminősítése is bizonyít.

Hollik István a KDNP képviselője szerint még szinte meg sem száradt a tinta az Európai Bizottság kötelező betelepítésről szóló - több tagország szerint elfogadhatatlan - javaslatán, a német szocialista kancellár-helyettes és egy portugál képviselő azt javasolta, hogy a testület a kormányokat megkerülve a helyi önkormányzatokkal állapodjon meg.

Dömötör Csaba válaszában újfent elutasította az Európai Bizottság nemrég ismertetett elképzelését, majd úgy látta: nem véletlen, hogy az új javaslat a baloldali önkormányzatokkal egyezkedne.

Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője sok párttársa után a Bill Clinton-nyilatkozatra reagált. Úgy fogalmazott: kampány ide vagy oda, szövetségeseinket azért nem kéne sértegetni. Aláhúzta, hogy a magyar szabadság az nem az Egyesült Államok hidegháborús politikájának eredménye, hanem a magyar szabadságharcosoké.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára válaszában az őszre várható népszavazás mellett állt ki, amellyel - mint mondta - erőteljes üzenetet lehet küldeni.

A jobbikos Mirkóczki Ádám úgy látta, hogy a kormánypártok ismét leleplezték magukat, hogy nem is a terror-ellenes harc a legfontosabb számukra, mivel sajtóhírek szerint vita alakult ki a Miniszterelnökség és a Belügyminisztérium között arról, hogy melyik tárca felügyelje a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központot.

Kontrát Károly, a belügyi tárca államtitkára szerint a hatalmi harccal kapcsolatos állítások minden alapot nélkülöznek, hamarosan elfogadhatják az új intézmény létrehozásáról szóló előterjesztést.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

A csehek és a sorkatonaság, érdekes felmérés készült

A csehek 53 százaléka egyetért az adminisztratív katonai nyilvántartás esetleges bevezetésével, míg egyharmaduk ellenzi azt – derül ki az NMS ügynökségnek a Cseh Rádió számára készített felméréséből. Az adminisztratív nyilvántartás a 18 és 60 év közötti cseh állampolgárokat érintené, akikre a hadkötelezettség vonatkozik.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.22. hétfő, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
Napi kilenc kamion sajtot adnak fel exportra – így erősíti piaci pozícióit a Kőröstej

Napi kilenc kamion sajtot adnak fel exportra – így erősíti piaci pozícióit a Kőröstej

Orvosból lett sajtexportőr, majd a hazai tejipar egyik legfontosabb szereplője: Riad Naboulsi története egyszerre szól vállalkozói bátorságról, pénzügyi fegyelemről, és arról, hogyan lehet magyar tejből világszinten is jegyzett márkákat építeni. A Kőröstej ma már négy üzemben mintegy 500 ezer liter tejet dolgoz fel naponta, több mint 65 országba szállít, és exportteljesítménye önmagában a teljes magyar kivitel egy ezrelékét adja. A növekedés ugyanakkor komoly forgótőke- és beruházásigénnyel jár, amit a vállalat hosszú ideje szoros banki partnerséggel kezel. Boros Zoltán, az MBH Bank Agrár- és Élelmiszeripari Üzletágának nagyvállalati ügyfelekért felelős igazgatója szerint a Kőröstej sikerének kulcsa az erős exportorientáció, a magas hozzáadott értékű sajtkínálat és a fegyelmezett költséggazdálkodás – ezekre a pillérekre épül az a fejlesztési pálya, amelynek következő állomásai már most körvonalazódnak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×