Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Szájer: Az Európai Unió a hazai ellenzéket akarja pótolni

Szájer József, a néppárti EP-képviselőcsoport alelnöke, európai parlamenti képviselő, a Fidesz tagja adott interjút a Die Welt című német konzervatív lapnak, amely "Készen állunk a kifogásolt törvények módosítására" címmel jelent meg annak hétfői nyomtatott számában a hatodik oldalon.

Dietrich Alexander interjújában Szájer József az új alkotmánnyal összefüggő bírálatokkal kapcsolatban kifejtette, hogy azokat "legalábbis részben nagy tudatlanság, sőt ostobaság jellemzi". Példaként az államforma kérdését említette, megjegyezve, hogy a jogszabálynak az ország nevére vonatkozó részéből "sokan reflexszerűen arra következtettek, hogy Magyarország megszűnt köztársaság lenni", holott néhány sorral lejjebb az áll, hogy Magyarország államformája köztársaság. "Ezt hisztérikusnak nevezem" - mondta Szájer József.

A médiát felügyelő hatóság összetételével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy üdvözölte volna, ha az ellenzéknek sikerül megállapodni jelöltek állításáról, az ellenzék azonban ezt nem tette meg. A közszolgálati média hatékony szabályozására, nem pedig elnyomására van szükség, "de nem végezhetjük el az ellenzék munkáját is" - emelte ki a politikus. Hozzátette: "politikánk, és a (médiaszabályozás) reform(ja) is igencsak kisebbségbarát, de ezek a kisebbségek (...) egyszerűen nem élnek a demokratikus lehetőségeikkel."

A bírák nyugdíjkorhatárának megváltoztatására vonatkozó kérdésre válaszolva Szájer József elmondta: "A nyugdíjkorhatár egyelőre általánosságban 62 év, nem csak a bírák számára." Megjegyezte, a bírákat "nem a kormánynak és nem is az igazságügyi miniszternek" kell kineveznie.

Az interjú készítőjének azzal a megjegyzésével kapcsolatban, hogy a legfőbb kifogás arra vonatkozik, hogy bizonyos törvényeket kétharmados parlamenti többséggel lehet megváltoztatni, a politikus hangoztatta: az adta a "valódi motivációt a reformhoz", hogy "kormányzóképes többséget" lehessen teremteni a "sürgősen szükséges" törvények megalkotásához. "A régi állam diszfunkcionális volt. A lakosságban sürgető igény mutatkozik reformok iránt, hatékony kormányzati munka iránt" - mondta Szájer József.

Arra a kérdésre válaszolva, hogy mivel magyarázható a bírálatok hevessége, Szájer azt mondta: "Magyarország gyenge, sebezhető ország. Az EU-s intézmények soha nem merték volna Németországot vagy Franciaországot ilyen módon megtámadni." Hozzátette: "úgy tűnik, az Európai Unió elhivatottságot érez a hiányzó magyar ellenzék helyettesítésére."

Szájer József kifejtette, hogy Orbán Viktor és José Manuel Barroso megbeszélésével megoldódnak a problémák. "Készen állunk valamennyi kifogásolt törvény módosítására" - mondta. Hozzátette, hogy a vita megártott a Magyarország és EU-s partnerei közti viszonynak. "Még soha nem kritizáltak bennünket ennyire keményen és ezen az olykor nem tisztességes módon. Kétségbe vonják demokratikus elkötelezettségünket. Ez tűrhetetlen" - szögezte le.

Címlapról ajánljuk
Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×