eur:
389.1
usd:
362.17
bux:
0
2024. május 8. szerda Mihály

Hoffmann Rózsa: A felsőoktatásban a szakoknál kell kezdeni a racionalizálást

A felsőoktatási karok, szakok számának csökkentését szeretné az oktatási államtitkár az intézmények integrálása helyett. Hoffmann Rózsa az InfoRádiónak azt nyilatkozta: elképzelhetőnek tartja, hogy lesznek teljesen önköltséges képzések, de erről konkrétumokat nem tudott mondani.

Hoffmann Rózsa az InfoRádiónak nyilatkozva nem tudta megmondani, lesznek-e összevonások, újabb integrációk, annyit azonban kijelentett, hogy valószínűleg szükség van rá.

Szerinte az igazi megoldás nem az intézmények számának csökkentésében van, hanem a szétaprózottság megszüntetésében. Pillanatnyilag százhatvan karon, és jóval több, mint háromszáz szakon zajlik képzés a felsőoktatásban. Olyan átfedések is akadnak, hogy bizonyos szakokat tíz, húsz, sőt, van, amelyiket harmincöt helyen oktatnak. Egy tízmilliós országban enyhén szólva is túlzásnak tűnik - mutatott rá az államtitkár.

A racionalizálást tehát a szakok oldaláról kell megkezdeni - jelentette ki Hoffmann rózsa, aki úgy véli, hogy a struktúra másodlagos kérdés. Utóbbihoz szerinte akkor kell hozzányúlni, ha ettől magasabb minőség, és gazdaságilag előnyösebb működés várható.

Hoffmann Rózsa elmondta: az, hogy mit, hol oktassanak, az elsősorban minőségi alapon dőljön el, de emellett a nemzetstratégia szempontjából is mérlegelni kell. Nem szabad olyan helyzetnek kialakulni, hogy jelentős térségek felsőoktatási intézmény vagy fontos képzési kapacitás nélkül maradjanak.

A tervek szerint az agrár-, a közgazdász-, a jogász- és a kommunikáció oktatását kívánják visszafogni. Arról, hogy megszűnik-e ezeknél a szakoknál az államilag támogatott keret, az államtitkár úgy nyilatkozott: mindenképpen benne van a szűkítés az elképzelésekben. Az sem kizárt, hogy lesznek olyan szakok, amelyek kizárólag önköltséges alapon végezhetők el, de ilyen döntést még nem hoztak - tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy az előbb felsoroltaknál előfordulhat kizárólag önköltséges képzés, Hoffmann Rózsa nem tudott válaszolni. Miként elmondta: a törvénnyel létrehozzák a felsőoktatási tervezési testületet. A gazdasági és a kormányzati élet legfontosabb szereplői küldenek majd ide tagokat, és az ő dolguk lesz, hogy javaslatokat tegyenek.

Az államtitkár nem jósol lényeges változásokat 2012-re. Egy-két szakon előfordulhat, de ennek egy folyamatnak kell lennie, amit minden évben karbantartanak és felülvizsgálnak - szögezte le.

A csökkenések arányszámairól Hoffmann Rózsa szintén nem tudott nyilatkozni, és, mint közölte, ez nem is az ő dolga. Azért van a már említett felsőoktatási tudományos és tervezési tanács, hogy a javaslatokat ők fogalmazzák meg - fűzte hozzá.

Az államtitkár nem tud arról, hogy van-e olyan államilag finanszírozott főiskola vagy egyetem, amely önálló intézménnyé válna, mindamellett ezt is elképzelhetőnek tartja.

A miniszterelnök elvárása az volt, hogy gondolkozzunk, miként lehetne még racionálisabbá, illetve gazdaságosabb tenni az egyetemi képzést. Továbbá azt kérte, hogy gyorsabban hajtsuk végre a mindenképpen szükséges változtatásokat - közölte Hoffmann Rózsa.

Ennek egyik lehetséges formája az integráció. A másik pedig azoknak a szakoknak a kivezetése a felsőfokú intézményekből, amelyek működése gazdaságtalan, és a minőségi mutatókat sem felülről súrolják - mondta az államtitkár, aki bevallottan az utóbbi megoldás híve.

Hanganyag: Windisch Judit

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×