Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Wéber Attila: Gyurcsány alkalmatlan az ellenzék összefogására

Habár az ellenzék radikalizálódása várható, Wéber Attila szerint ennek a folyamatnak az összehangolására Gyurcsány Ferenc nem tűnik alkalmasnak. A szociológus az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélekedett: elképzelhető, hogy négy év múlva jelentős társadalmi csoportok leváltsák a Fideszt, de ebben az esetben nem elhanyagolható tényező, hogy egy teljesen más alkotmányos berendezkedésben kell lebonyolítani a kormányváltást.

Gyurcsány Ferenc nem egyszerűen arra nem tűnik alkalmasnak, hogy egységes ellenzéket építsen fel a Fidesszel szemben, amelybe adott esetben az LMP is beleférhet, hanem az MSZP-t és a szocialista párt bázisát is megosztja - hangsúlyozta Wéber Attila az InfoRádió Aréna című műsorában.

A szociológus szerint kétségtelen, hogy léteznek, - egy korábbi megfogalmazás szerint - "önkívületi gyurcsányisták", akiknek masszív és hangos köre nagyon jól behatárolható a pártban. Várható ugyan az ellenzék radikalizálódása, de sem Gyurcsány, sem ez a kör nem tudja majd összefogni a kormánypártokon kívüli világot - vélekedett a szakember.


Gyurcsány fő célja első menetben az - folytatta Wéber Attila -, hogy a szocialista párton belül ő, és azok közül, akik a bizalmi köréhez tartoznak, minél többen befolyásos, a párt politikáját meghatározó pozíciókhoz jussanak. Ez az ütközet talán idén, de legkésőbb a jövő évi tisztújító kongresszuson lezajlik, viszont egyáltalán nem mindegy, mikor.

A szociológus úgy gondolja, a korábbi miniszterelnöknek az alkotmány elfogadása után egyre sürgetőbb lesz, hogy ezt a folyamatot felgyorsítsa. Arról, hogy milyen sikerrel teszi ezt majd Gyurcsány, Wéber Attila nem akart jóslatokba bocsátkozni.


De akkor lesz-e Fideszt leváltó ellenzék?


A Fidesz is elvétheti az arányokat - szögezte le a szociológus. Főként, ha a gazdasági növekedésre alapozott rendteremtés és az új rendszer felépítése nem váltja be a hozzáfűzött reményeket, akkor kialakulhat az a helyzet, hogy jelentős társadalmi csoportok sértettségükben készen álljanak a leváltásukra, vagy, hogy erre törekedjenek egymással összefogva a kormányzó párttal szemben - mondta Wéber Attila.

Azt nem szabad elfelejteni, fűzte hozzá a szociológus, hogy egy új időszak kezdődik az ellenzéki erők szempontjából. Hiszen ha a pozitívnak tekinthető ellenállás váltópárttá, váltó pártokká növi is ki magát, akkor is számolni kell azzal, hogy egy egészen más alkotmányos berendezkedés keretei között kell majd a hatalom-, illetve kormányváltást lebonyolítani. Ez pedig feltehetően új típusú konfliktusokat okoz majd - jegyezte meg a szakember.

Wéber Attila kifejtette: miután a legközelebbi választás 2014-ben lesz, a következő három év alatt, az új alkotmány és a sarkalatos törvények elfogadása után az ellenzéknek teljesen újfajta politizálást kell folytatnia. Az ő szempontjukból szerencsés esetben képesek lehetnek, pártokat, civil szervezeteket és a lakosság jelentős részét maguk mellé állítva ellenállási mozgalmat szembe állítani a Fidesszel - mondta a szociológus.

Az egészen biztos, hogy rendszerellenzékként más konfliktusokra kell felkészülniük, mint eddig. Az a különleges helyezet áll ugyanis elő, hogy legális, és a kritikák ellenére jogszerű az alkotmány elfogadása. Hiszen a kétharmados többség alkotmányozási jogát nem lehet elvitatni.

Abban az esetben azonban, ha a Fidesz nem lesz képes konszolidálni a saját rendszerét, még ha fel is épül vele szemben egy erős ellenzék, amely képes leváltani a kormányt, akkor sem lesz más választása a mostani ellenzéknek, mint amit ma tesznek: illegitimnek nyilvánítani ezt a rendszert - vélekedett Wéber Attila.

A teljes interjút meghallgathatja, ha ide kattint!

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Ügynökakták – olyan nevek is előkerültek, amelyek a történészt is meglepték

Tényfeltáró bizottságot hoz létre a Mazsihisz az ügynöklisták nyilvánosságra kerülése után. A Zsidó Emlékezet Bizottsága azt vizsgálja majd, hogyan működött együtt az állambiztonság a rendszerváltás előtt a magyarországi zsidó felekezeti intézményekkel és közösségekkel.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

Állóháború Brüsszelben és Strasbourgban - Ezen múlik, mennyi uniós forrás jut Magyarországnak a következő években

A "szokásos" tagállami és intézményi ellentétek mellett az európai politika őszi fordulata is akadályozza az Európai Unió következő 7 éves költségvetésének elfogadását, ez pedig a Magyarországnak járó jövőbeli forrásokkal kapcsolatban is komoly kérdéseket vet fel. A tagállamok egy része kisebb költségvetést és kevesebb befizetést, a másik változatlan agrár- és kohéziós támogatásokat szeretne, miközben az Európai Parlament az uniós szintű területekre is jóval több pénzt szánna, mint korábban. Engedni egyelőre senki nem akar, pedig az idő vészesen fogy, mivel 2027-ben az eddiginél is nehezebb lehet a megállapodás tető alá hozása. Cikkünkben négy forgatókönyvet vázolunk fel, amelyek mentén eldőlhet az európai politika új iránya, illetve a Magyarországnak járó források sorsa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×