Infostart.hu
eur:
359.78
usd:
309.59
bux:
131460.2
2026. május 20. szerda Bernát, Felícia

Tölgyessy Péter: Mesterházyból hiányzik a tűz

Tölgyessy Péter szerint, ha a szocialisták jól politizálnak, még jelentős tartalékot tudnak mozgósítani a választásokon. A politikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában arról beszélt: bár a közvélemény-kutatások szerint 40 százalékos részvételre lehet számítani a parlamenti választásokon, alighanem sokan röviddel a voksolás előtt, vagy csak aznap határozzák majd el, hogy elmennek-e szavazni.

Azok között, akik ma úgy gondolják, hogy távol maradnak a szavazóhelyiségektől, mert bár a szocialisták régi szavazói, ám felháborítónak tartják, amit a szocialisták az elmúlt években tettek, lesznek, akik mégis leadják majd a voksukat, mert nem akarják, hogy a Fidesz vagy a Jobbik túl nagyra nőjön - mondta az InfoRádiónak Tölgyessy Péter.

A politikai elemző emlékeztetett: az MSZP-re 2006-ban 2,4 millióan szavaztak, akik közül csupán 500-600 ezer ember pártolt át a Fideszhez. A szocialisták alapvető kampányfeladata most tehát az, hogy azokat, akik 1994 óta mindig rájuk szavaztak, rávegyék, hogy most is rájuk voksoljanak.

A szocialisták régi rutinjuknak megfelelően cselekedtek: ha jött a vihar, eddig mindig magukra húzták a kabátot, és kivárták, amíg elült az égi háború. Ez alkalommal azonban nem valószínű, hogy 1990 megismétlődik - mondta Tölgyessy Péter. Az MSZP most minimalizálja a problémákat és a belső konfliktust, hagyományos kádári kiegyezést alkotott a párt erőcsoportjai között, és csak látszólag újít: a listáin túlnyomórészt olyan jelölt van, aki az elmúlt húsz évből igencsak ismerős - tette hozzá.

A valóságos váltás hiányának egyik oka ez a régi reflex, a másik pedig az, hogy bár sok a fiatal a pártban, őket nem a politikai szenvedély, hanem a karrier és a pénz reménye vitte a pártba. A politikai szenvedély szinte egyedül Gyurcsány Ferencben van meg, a többiek maguk sem hiszik el, hogy vezetni tudnák az országot - fejtegette a politikai elemző.

Tölgyessy Péter szerint Mesterházy Attilából is hiányzik a tűz, hogy képes legyen megoldani az ország bajait, ráadásul azért sem a legideálisabb miniszterelnök-jelölt, mert kevésbé tudja megmozgatni az idősebb szavazókat, mint egy olyan korosabb politikus, aki kimaradt a korrupciós ügyekből.

Választások előtt és után

A szakértő úgy véli: az MSZP számára veszélyes gondot jelenthet a választások után, hogy a régiek ülnek a frakcióban, a váltás halogatásával a párt csak elodázta bajai megoldását. Gyurcsány Ferencről szólva megjegyezte: ha a szocialisták nagyon kikapnak, megkezdődhet a felelősök, a bűnbakok keresése, és kézenfekvő, hogy az egyiket volt miniszterelnökben találják meg.

Gyurcsány Ferencre nagyon kellemetlen percek várhatnak a választások után. A klasszikus parlamentáris gyakorlat, hogy a bukott vezér, ha fiatal távozik a politikából - jelentette ki Tölgyessy Péter.

Előre kiszámíthatatlan fordulatok is jöhetnek a szocialistáknál a jókorának ígérkező választási vereség nyomám, amikor húsz esztendős tündöklés után a mai nagy emberek közül is sokan kerülhetnek a semmibe.A kisebb pártok

Az SZDSZ számára a választó kerületenkénti 750 aláírás megszerzése is bajos lehet, hiszen politikusai mögött nincs erős szervezet, ráadásul még saját szavazói sem hiszik, hogy a párt bejuthat a parlamentbe.

Az SZDSZ örökségét láthatóan az MDF akarja folytatni. A demokrata fórum mára egyértelműen átkerült a jobboldalról a baloldalra. Vezetője, Dávid Ibolya hihetetlen energiával küzd pártja megmaradásért - mutatott rá Tölgyessy Péter.

A Lehet Más a Politika, amely az egész politikai elitet tagadja, de erős mondanivalója inkább csak zöld ügyekben van jelen. A párt azonban az európai parlamenti választások óta egyetlen igazán hírértékű dolgot sem produkált.

Az elemző megdöbbentőnek nevezte, hogy Magyarországon mennyire nem mutatkozik hajlandóság a pártalapításra. Míg a térség minden országában új politikai tömörülések alakulnak azok helyett, amelyek elvesztették a választók bizalmát, a magyar társadalom nem hisz abban, hogy érdemes lehet ilyen módon cselekedni, és az elit, a vezető értelmiségiek is úgy gondolkodnak: inkább beállnak egy párt holdudvarába.

Erős új szereplőként egyedül a Jobbik volt képes fellépni. A Jobbik példája igazolja, ha egy párt létező társadalmi igényeket elégít ki, akkor képes áttörni, nem egyszerűen öt százalékot elérni, hanem egyből középpártként fellépni. A pártot a közvélemény kétharmada nem tekinti szélsőségesnek, a Jobbik öt, észak- és kelet-magyarországi megyében megelőzte a szocialistákat az európai parlamenti választásokon. Azokon a vidékeken, ahol a magyar kapitalizmus a legrosszabb arcát mutatja.

Tölgyessy Péter szerint a Jobbik jókora kihívást jelent a Fidesz számára a választások után, hiszen politikusai tudják: nem tehetik meg azt, amit annak idején a MIÉP, azaz nem válhatnak a Fidesz külső segítőjévé. Viszont nagyerővel fogják számon kérni a Fideszen, jelenlegi ígéreteit.

Az elemző úgy látja: a Fidesz a kétharmados többség elérése esetén nem teheti meg, hogy ne alkosson új alkotmányt. A pártnak igen nehéz társadalompolitikai döntéseket kell hoznia kormányra kerülése esetén, azt pedig nem teheti meg, hogy a Bajnai Gordon és kormánya által kijelölt vonalat követi.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Benyújtotta az első Alaptörvény-módosítási javaslatát a Tisza Párt. A javaslat korlátozná a miniszterelnöki megbízatás hosszát. Emellett „lépéseket tesz” a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése felé, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.

Presser Gábor: a dalok élni akarnak

Presser Gábor dalszerző, előadóművész 2027. január 8–17. között nagyszabású „Presser-Sorozat” koncertsorozatot ad a Budapest Kongresszusi Központban. A több mint 700 dalt számláló életműből merítve 3 különböző tematikájú előadást mutat be. Ennek kapcsán a beszélt arról, hogyan lettek múzsák azok az énekesnők, akiknek dalt írt, milyen volt velük együtt dolgozni, miért szeret zongorakísérő lenni, hogyan jutottak el oda, hogy nincs tovább LGT, milyen élete lehet a daloknak, illetve hogy áll a Munkakönyvvel.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×