Infostart.hu
eur:
364.73
usd:
326.47
bux:
142940.29
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

Hogyan lehet lázadni a rendszer ellen egy ruhadarabbal?

Már jóval a sztálini vezetés előtt azokat a fiatalokat nevezték huligánoknak Moszkvában, akik valamilyen erőszakos, rendbontó cselekményeket követettek el - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Horváth Sándor történész, a Kádár gyermekei című könyv szerzője.

Mindig más szél fújt Moszkvából, és ennek függvényében Budapesten is másképp kellett alakítani a politikát és a fiatalokkal szembeni bánásmódot - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a Kádár gyermekei című könyv szerzője.

Adott volt, hogy a nyugati tömegkultúrát el kell ítélni - tette hozzá Horváth Sándor, aki szerint ez a morális pánik egyenesen az Egyesült Államokból jött, ahol a harmincas években cenzúrázták a fiatalokra veszélyesnek tartott, erőszakos filmeket.

Jampecok és huligánok


A hivatalos moszkvai és budapesti fiatoknak szóló lapok teremtették meg a jampec figuráját a sztálini korszakban, de ekkor már régóta létezett a huligán kategória is - mondta az MTA Történettudományi Intézetének munkatársa, aki hozzátette: már a cári időkben, az 1905-ös szentpétervári zavargások kapcsán is emlegették a huligánokat, de a fogalom az 1890-es évek Angliájából származik.

Angliában azokat a fiatal, főleg ír bevándorlókat nevezték huligánoknak, akik nem feleltek meg a normáknak, vagyis itt a "huligán közbeszédnek" etnikai háttere volt. Ezzel ellentétben Oroszországban az erőszakot emelték ki fő jellemzőként - ezt vette át a Sztálin-korszak sajtója is, és így érkezett meg Magyarországra 1956 után.

A huligánokkal szemben a jampecok inkább a viselkedés, a ruházat és a zenehallgatás terén tértek el a normáktól. Az ötvenes évek elején már egy ruhadarabbal is lehetett a rendszer ellen lázadni - fogalmazott Horváth Sándor.

Hanganyag: Mong Attila

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

A lemorzsolódás nem „liberális blabla”, több lehetőség kell a tanároknak – Gloviczki Zoltán az iskolareform lehetőségeiről

Nahalka István oktatáskutató után újabb szakember fejtette ki véleményét az InfoRádióban a magyar iskolarendszer megújításáról. Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, Gloviczki Zoltán volt helyettes államtitkár, az Oktatási Hivatal korábbi vezetője úgy látja, a túl nagy szabadság és a túlszabályozottság sem viszi előre ezt a területet. Szerinte a legfontosabb az lenne, hogy több lehetőséget kapjanak a helyi közösségek, a tanárok és az iskolák.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Összeomlott Trump tűzszünete, a Nyugat terve miatt pánikol Moszkva – Háborús híreink kedden

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. Az orosz állami hírügynökség, a TASzSz idézte Nyikolaj Patrusev, Vlagyimir Putyin orosz elnök segédtisztjének vészjósló fejtegetését. A befolyásos politikus arról beszélt, hogy szerinte a Nyugat arra készül, hogy lezárják a Balti-tenger bejáratánál a tengerszorosokat, ami rendkívül fontos átjárót jelent az orosz tengeri kereskedelem számára. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×