eur:
389.26
usd:
362.06
bux:
68675.26
2024. május 8. szerda Mihály

Tölgyessy: 70 százalék fölötti Fidesz-győzelem megrendítheti a kormányt

Komoly belpolitikai tétje van az európai parlamenti választásnak, elsősorban a négy kis párt sorsa dőlhet el - vélekedett az InfoRádió Aréna című műsorában Tölgyessy Péter. A politikai elemző nem számít arra, hogy az MSZP akár még súlyos vereség után is szétesne, ám egy hetven százalék fölötti Fidesz többség megrendítheti a kormányt.

Élesben végzett közvélemény-kutatásnak is minősíthető az európai parlamenti választás, amelyen a részvétel lényegesen, akár harminc százalékponttal alacsonyabb, mint a parlamenti választáson - mondta a vasárnapi voksolás tétjével kapcsolatban az InfoRádió Aréna című műsorában Tölgyessy Péter politikai elemző.

Belpolitikai tétje van minden EU-tagállamban a választásnak, méghozzá amiatt, mert olyan "távol" van az Európai Parlament. Magyarországon pedig ennek a választásnak az aktuális helyzetre vonatkozó belpolitikai tétje igencsak jelentős - tette hozzá.

Olyan kormányunk van ugyanis régóta - előbb a kisebbségi MSZP-, majd most a Bajnai-kabinet -, amelynek törékeny a hátországa, így most egyrészt a kormány továbbműködése, másrészt a négy kis párt létezése a tét. A négy kis párt közül kettő tagja a parlamentnek, kettő pedig nagyon szeretne bejutni. Ha ez nem sikerül, akkor sokban eldőlhet a sorsuk - magyarázta Tölgyessy Péter.

Az európai parlamenti választás szabályai nagyon különböznek a nemzeti parlamentétől: sokkal alacsonyabb a részvétel, nincsenek egyéni kerületek, elég húszezer kopogtatócédulát összegyűjteni - vagyis ez egy tisztán listás, egyfordulós választás.

Kedvez a kis pártoknak

Ez a rendszer ugyancsak kedvez a kis pártoknak, mert sokkal könnyebb elindulni, és sokkal könnyebb jól szerepelni nekik - hangsúlyozta a politikai elemző, aki azt is fontosnak tartotta megemlíteni, hogy a tapasztalatok szerint például Nyugat-Európában ilyenkor lázadnak az emberek a nagy pártok ellen. Mivel nem arról kell dönteni, hogy ki vezesse ezután az országot, a rokonszenvüket fejezik ki a választók szavazatukkal, ezért várakozáson felül tudnak általában szerepelni a kis pártok.

Ezért azután annak a kis pártnak, amely az EP-választáson rosszul szerepel, a "rendes" választáskor még nehezebb lesz a dolga. A sorsát ugyan ez nem dönti el végérvényesen, de azt igen, hogy mennyi támogatót és pénzt tud majd szerezni. Ha most öt százalék alatt marad, későbbi szavazatszerző-képessége is sokat gyengülhet, hiszen a legtöbb ember nem szívesen pocsékolja el a voksát, nem szívesen szavaz olyan pártra, aki jó eséllyel kiesik majd a parlamentből.

Ha tehát egy kis párt most kiesik, azt az emberek meg fogják jegyezni, és ez nagyon sokat árthat a következő választáson, amelyen nehezebb akadályok várnak rá.

Ugyan mindkét esetben öt százalék a bejutási küszöb, de a hazai parlamenti választáson nehezebb a kis pártok dolga, akkor messze több kopogtatócédulát kell gyűjteni, 176 egyéni kerület jelöltje és kampánya befolyásolja a listák eredményét, továbbá, akkor a választók alapvetően a miniszterelnök-jelöltekről döntenek - akiknek a versenyébe a kis pártok kevéssé szólhatnak bele.A Jobbik esetében a nyilvánvalóan függ a megszerzett EP-mandátumok száma a részvételi aránytól, de nem döntően - vélekedett a politikai elemző. Ha hetven százalék körüli lenne a részvétel, mint a nemzeti parlamenti választáson, az a párt számára igencsak előnytelen volna.

Most vasárnap azonban várhatóan a szavazásra jogosultak 35-45 százaléka voksol majd, ez pedig nem elég ahhoz, hogy egymagában eldöntse a Jobbik sorsát. Ezt sokkal inkább az határozhatja majd meg, mennyi választó fantáziáját ragadta meg a Jobbik mondanivalója, amely egyébként alapvetően pozitív állításokat tartalmaz. A többi párt ugyanis alapvetően azzal állt választói elé, hogy azért szavazzanak rájuk, mert ellenkező esetben jön a másik sokkal rosszabb. Ez a szocialisták és a szabaddemokraták esetében volt a legegyértelműbben így, de a Fidesz is elsősorban a baloldal kormányzati alkalmatlanságát, az "elég volt" kijelentését állította a középpontba.

Az is tény ugyanakkor, hogy a Jobbik mellett a Munkáspárt és a Lehet Más a Politika is arról beszél, hogy jó szereplése esetén eltakarítaná az elitet. A Munkáspártnak azonban nincs esélye bekerülni az EP-be; egy százalékot értek el a legutóbbi parlamenti választáson, így fölöttébb valószínűtlen, hogy most átlépik az ötöt.

A Jobbik és az LMP sokban hasonlóan a fennálló politikai keretek alapos átalakítását kívánja. Bár a Lehet Más a Politika nem az egész elitet takarítaná el, hanem csak a politikait. A kulturális elit jelentős része támogatja a szervezetet. Az LMP egyfajta baloldali lázadással próbálkozik, ám ugyanakkor megpróbál belül maradni a politikai korrektségen. Ám ez elgyengíti mondanivalója erejét.

Lázadni és korrektnek lenni

Lázadni és korrektnek maradni ugyanis bajos dolog egyszerre - mondta a politikai elemző, aki példaként a németországi zöldeket hozta fel. Amikor ők hatalmas nekirugaszkodással átugorták az öt százalékot, bizony mondtak olyasmit is, ami az átlag választóknak nagyon nem tetszhetett. A lázadás szükségképpen a fennálló keretek harcos támadásával jár.

Sok embernek rokonszenves lehet, hogy az LMP megtartja a politikai korrektség előírásait, csakhogy így nem ad erős érzelmi töltetet, így lényegesen kisebb az esélye arra, hogy áttörje az öt százalékos küszöböt.

A Jobbik viszont hatalmas érzelmi lendületet adott kampányának, egyáltalán nem törődik azzal, hogy a többség számára félelemkeltő, rémisztő dolgokat mond. A Jobbik tulajdonképpen tagadja az egész világrendszert, amelyben élünk. Magyarországon az emberek igen nagy része rettenetes kudarcnak érzi a rendszerváltást és azt, hogy beléptünk a világkapitalizmus rendjébe. Erre bizony jócskán akad is oka, hiszen rengeteg igazságtalanságot tapasztal. Az elmúlt húsz esztendő okozta roppant frusztráció adta társadalmi feszültségen alapul a Jobbik létezése. A párt egyszerűen kivezetné Magyarországot a nyugati világrendszerből. Ezzel a radikalizmussal nemzeti parlamenti választást nyilvánvalóan nem lehet nyerni, de az öt százalékot akár könnyedén át lehet lépni - vélekedett.

A Jobbik jókora kihívást támaszt a többi párttal szemben. Nagyon nem jó, hogy az ország polgárai sikertelennek, méghozzá rettenetesen sikertelennek és igazságtalannak érzik a helyzetüket. De ha már így van, akkor sok minden magyarázza, hogy megjelenik egy Jobbik-féle erő, amely különösen a fiatalok körében erős. A fiatal generáció nem tudott hazánkban belenőni szervesen és könnyedén a rendszerváltás utáni Magyarország világába. A Jobbik a maga bántóan ellentmondásos és veszélyes módján megjeleníti az egész társadalom, a politikai elitek, meg persze az utolsó hét évben a baloldali pártok súlyos kudarcát.

A Jobbik erősödésének azonban végső soron lehet pozitív hozadéka is - hangsúlyozta Tölgyessy, aki úgy véli, hogy a Jobbik lázadására, kihívására a nagy pártoknak előbb vagy utóbb tartalmi választ kell adniuk. Mert különben komoly bajba kerülhetnek.A baloldalon most az a válasz, hogy a jobbikosok náci fasiszták, a jobboldalon pedig az, hogy az egészet a baloldal kreálta, nincs mögötte valódi bázis. Ám ha a Jobbik átlépi az öt százalékot, az valódi kihívás lesz, és akkor, igazságosabbá, sikeresebbé kell tenni a nagy pártoknak Magyarországot, mert ha ez nem sikerül, akkor állandóan ott lesz mögöttük fenyegetésül a Jobbik további megerősödése.

Azt egyelőre nagyon nehéz megítélni, mondta, melyik párt hány EP-mandátumot szerez vasárnap, mert a közvélemény-kutatók nem feltétlenül a valóságot mérik. Nagyon sokan mondhatják nekik most azt, hogy elmennek szavazni, erre és erre a pártra szavaznak, aztán mégsem mennek el. Így jelentős lehet a felmérések tényleges hibahatára.

Sokkal könnyebb arról beszélni, hogy milyen eredmény, milyen következményekkel járhat. Mindig a várakozásokhoz képest érdemes mérni az eredményt - hangsúlyozta Tölgyessy. Most a várakozás az, hogy a Fidesz nagyon megveri a szocialistákat. Ha esetleg ez mégsem így lesz, ha "csak" hatvan százalék körüli volna a Fidesz eredménye, az bizonyos értelemben a szocialisták számára sikernek számítana.

Nincs már Orbán-fóbia?

A Fidesz azonban szerezhet akár hetven százaléknál is többet - mértek közvélemény-kutatók már ekkora támogatást mögötte, ráadásul ott van a szocialisták régi bástyájában: Pécsett, a minap elért csaknem kétharmados Fidesz többség eredménye is.

Az EP-választáson a várakozáson fölüli siker, kétharmad, vagy még inkább 70 százalék fölötti eredmény volna, ami szinte felfoghatatlanul nagy Fidesz-diadal lenne. Ha megnézzük a nyugati demokráciákat, 1945 óta 50 százalék fölé is ugyancsak ritkán került egy-egy párt - emlékeztetett a politikai elemző.

Ha tehát a Fidesz hetven százalékot szerez, az nem kevesebbet jelent, minthogy módfelett egyértelműen és határozottan kimondják az emberek: elég volt. S mivel valóban az elégedetlenség fala veszi körül a kormányt, ez az egyik lehetséges eredmény.

A Jobbik lehet, hogy nem kerül be az EP-be, annak ellenére, hogy a közvélemény-kutatások általában öt százalék fölé hozzák. Ám mivel a radikális pártoknál általában sok a rejtőzködő szavazó, akik nem mondják meg a közvélemény-kutatóknak valóságos rokonszenvüket, nem lepne meg, és nem sokkolna, ha esetleg két mandátumot is kapna a Jobbik - hangsúlyozta Tölgyessy.

4

Az SZDSZ és az MDF a hibahatár körül mozog. Az SZDSZ-nek két és fél, háromszázezer olyan szavazója van, aki szinte minden eddigi választáson a pártra voksolt. Õk most nagyon csalódottak, nagyon elégedetlenek, és erre komoly okaik vannak. Õk általában magas társadalmi státusú, magasan iskolázott választók: valakire szeretnének szavazni, és számukra tulajdonképpen csak a Lehet Más a Politika valódi, komoly lehetőség. Esetleg szavazhatnak még az MSZP-re vagy az MDF-re is, de a Fideszre már aligha. Így lehet, a végén mégis az SZDSZ-re szavaznak - a párt egész kampánya erre a reményre épül. Legutóbb 350 ezer szavazója volt az SZDSZ-nek, ha ebből most 200 ezer elmegy voksolni, akkor az már átviszi az öt százalékon a szabad demokratákat.

Az SZDSZ-kampánya egyébként a politikai elemző szerint jócskán segített a Jobbiknak, amelynek az lett volna a legrosszabb, ha senki nem beszél róluk, ha mindenki azt sugallja volna, hogy a Jobbik nem is létezik.

Az SZDSZ önérdeke, a félelemkeltés delejes erejével való szavazatszerzés vágya már megint fontosabb volt a szabad demokraták számára, mint a Jobbik, a jobboldali radikalizmus tényleges jövője. Ha bejut a radikális jobboldal, annál jobb - gondolhatták. Mert továbbra is fönn lehet tartani "a féljünk a fasisztáktól és a Jobbiktól" politikát. A SZDSZ politikai irányának csődje után szinte ez maradt egyedüli mozgósítóerejű mondanivalónak. Ám nem kizárható, hogy az SZDSZ általa tovább viheti 1991 óta tartó játszmáját.

Tölgyessy az MDF esetét egy kicsit egyszerűbbnek látja. A párt megpróbálkozott egy nagy fortéllyal: Bokros Lajos listavezetővé választásával.

MDF: balra át!

Az MDF négy éve is baloldali médiatámogatással, gazdasági finanszírozókkal és baloldali civil szervezetekkel a háta mögött maradhatott a közéleti porondon. Régóta a baloldallal együtt szavaz önkormányzatokban, illetve az Országgyűlésben, ám az identitása elvileg még mindig jobboldali.

Ehhez képest a Bokros Lajos előhúzása, aki a magyar baloldali hagyomány egyik felének, tehát a felülről való modernizációnak talán a leghatásosabb megjelenítője, szimbolikusan is kifejezte azt, hogy az MDF jobbról átmegy a baloldalra. Tehát Bokros jelölése nem egyszerűen csak trükk volt a választók megnyerésére, hanem szimbolikusan is kifejezte ezt az alapvető váltást.

A közvélemény-kutatások szerint azonban ezzel az MDF nem nyert semmit; nagyjából ugyanazt az eredményt mérik a párt esélyeivel kapcsolatban, mint amit előtte. Nem öt százalék körülit, hanem annál alacsonyabb eredményt.

Előfordulhat, hogy a rossz szereplés a jelenlegi pártvezetés végét is jelenti, de Dávid Ibolya is bizalmi kérdésnek tekinti a választás. Az MDF a legutóbbi EP-választáson átlépte az öt százalékos küszöböt, az SZDSZ pedig két mandátumot is szerzett. Hasonlót a hasonlóval lehet összehasonlítani, tehát, ha az MDF most nem szerzi meg a mandátumot, bizony jókorát lép a kiesés felé.

Ha nem kerülnek be az EP-be, akkor mindkét kis pártnak újra kell gondolnia az egész eddigi politikáját.

5

A Fidesz számára az EP-választás viszont a Gyurcsány-Bajnai-korszak befejezését jelenti. A Fidesz ehhez a reményhez igazította az egész kampányát: mindvégig igyekezett minél több választót összefogni, az európai választások tétjének megemelésével.

Az egész kampány két dologról szól számára: egyrészt, hogy Gyurcsány és Bajnai azonos, nincs semmi különbség közöttük, másrészt, hogy elég volt. Közben próbáltak minél kevesebb tartalmi dolgot mondani, és nem véletlenül, hiszen ellenkező esetben elveszíthetik azokat a szocialista szavazókat, akik most rájuk tudnak szavazni.

A Fidesz a politikai elemző szerint tulajdonképpen adekvát módszert választott célja eléréséhez, ezért is bizonygatta minél jobban a tétet: az elsöprő eredmény elkergetheti a kormányt - mondta.

Azt nem tudni, belerendül-e a kormány az eredménybe. Ám bizonyos, hogy a szocialistáknál a páncélszekrényben már ott sorakoznak a kész nyilatkozattervezetek a legrosszabb verzióra is. Ám ott voltak ezek a kudarcmenedzselő tervezetek a tavalyi népszavazás idején is.

Ma még csak a Jóisten tudhatja egyedül, mi indul el a szocialistáknál a voksolás után - fogalmazott Tölgyessy. Túlságos szakadás az eredménytől aligha várható. Az MSZP-nek óriási tapasztalata van abban, hogyan lehet kibeszélni a pártból, helyezkedni a pártban. Mondhatni ez a párt normális állapota. Ám két évtizedes tapasztalat után a pártot csak öngyilkos hagyja el, komoly ember nem, mert csak várni kell, és nemsokára úgyis a szocialistáké a jövő.

Egyszer már megúszták

1989-90 táján ugyancsak volt ijedelem a szocialisták háza táján, csakúgy csapkodtak a villámok. Úgy tűnt, hogy akár el is tűnhet a párt - majd eltelt néhány év, és 1992-93-ban már újból az élen voltak, 1994-ben pedig abszolút többséggel győztek.

Kifelé beszélés, veszekedés nagyon könnyen lehet a választás után, de az fölöttébb valószínűtlen, hogy az MSZP fékevesztett pánikba esik, szétszakad, tömegesen kilépnének az emberek.

A kérdésre, miért nem álltak bele a szocialisták a kampányba, Tölgyessy úgy vélekedett, hogy az MSZP-nek semmi szüksége nem volt erre a választásra. Mivel ezt a választást csak elveszíthetik, az egész kampányuk a minimalizálásról szól, arról, hogyan lehet minél kevesebb vereséggel megúszni az egészet.

Az ő helyzetükben nem is nagyon tehettek mást, számukra a hatvan százalék körüli vereség már siker volna. Úgy érzik, hogy lényegében elvégezték a dolgukat a következő egy évre azzal, hogy fölállt a Bajnai-kormány. Most már csak várni kell, hátha javulnak az eredmények. Ez bizony bunkermentalitás, az utolsó percig reménykedni valami váratlan csodában.

És ha valaki kiles a bunkerből, onnét sajátos képet kap. Ha a népszavazási vereség után a szocialisták vállalják az országgyűlési választást, akkor azt jó eséllyel nem veszítették volna el kétharmados többséggel, réges-rég túl lennének az egészen, és a Fidesz felelne azért a sok bajért, amit a gazdasági válság magával hozott.

Nem értik a váltógazdaságot

Azóta azonban a szocialista párt 10-15, talán még 20 százalékot is veszített a támogatottságából, tehát láthatják, a kitartásuk és a ragaszkodásuk a hatalomhoz rengeteget ártott a pártnak.

A ragaszkodás a hatalomhoz abból fakad, magyarázta Tölgyessy, hogy Magyarországon egyik politikai oldal sem fogadja el igazán a politikai váltógazdaság gondolatát. Normális parlamenti demokráciában természetes, hogy egyszer az egyik oldal kormányoz, aztán a másik.

Magyarországon azonban ez nem így van; mindkét oldal úgy gondolja, hogy ha jön a másik, abból katasztrófa lesz, akkor elpusztul az ország minden rossz lesz, ami csak lehet.

Orbán Viktor maga az ördög - gondolják a baloldaliak, akiknek mély meggyőződésük, hogy bármi áron meg kell állítani őt, egyenesen történelmi felelősségük megtenni mindent, hogy megakadályozzák a visszatérését, mert egy rendes baloldali soha át nem adhatja a hatalmat a rettenetes jobboldalnak.

Ám ennek a politikának nagyon nagy az ára, a szocialista párt a végén tényleg történelmi vereséget szenvedhet. Előfordulhat, hogy évtizedes tapasztalatuk, miszerint nem kell beijedni, most megtörik. Baloldal mindig lesz Magyarországon, de előfordulhat, hogy olyan vereséget szenvednek majd, aminek a következtében már nem a mostani emberek fogják vezetni.

Hanganyag: Exterde Tibor

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×