A tanulmány már a bevezetőjében leszögezi, hogy a szakpolitikai természetű ügyek - gazdaságfejlesztés, egészségügy, oktatás, területfejlesztés-közigazgatás, mezőgazdaság, honvédelem-katonapolitika - elemzéséhez nélkülözhetetlen a széles értelemben vett hatalmi-politikai háttér áttekintése.

Ez utóbbiról a dokumentum megállapítja: a kormány célja a modernizáció, a reformok végrehajtása, az egyenlőtlenségek lebontása, ennek eszköze pedig az emberek gondolkodásmódjának megváltoztatása és a struktúrák radikális reformja.

"A reformok mögött azonban a nemes elvek és a fonák megvalósulás feszültsége húzódik meg" - fogalmaz a tanulmány, aminek következtében "a kormány elvesztette szavahihetőségét, társadalmi támogatottságát és cselekvőképességét".

A szerzők felteszik a kérdést, hogyan lesz így képes megoldani a kabinet nemcsak a kormányzás rutinfeladatait, hanem a struktúrákat átalakítani, áldozatokat kérni és fair-play-re nevelni.

A tanulmány újfent hangsúlyozza: nincs a politikai logikától független, autonóm szakpolitika, néhány sajátosságot valamennyi vizsgált terület magán hordoz. A jellegzetességek bemutatása a szakpolitikai területeken keresztül a legszemléletesebb:

1. A pártpolitikai logika korlátok közé szorítja a szakpolitikai koncepciók érvényesülését

A tanulmány szerint jó példa erre az egészségügy, ahol a két kormánypárt eredetileg ellentétes szakpolitikai koncepciót képviselt (elsősorban a társadalombiztosítás megreformálásában - a szerk.), a koalíció fennmaradása - a hatalom megtartása - azonban megkövetelte a kompromisszumot. Függetlenül attól, hogy a végeredményként születő koncepció helyes-e vagy sem, egyezik-e a társadalom érdekeivel, vagy sem.

2. A politikai konszenzus hiánya rontja a kormányzati teljesítményt is

Ezt mutatja a közigazgatás-területfejlesztés, mert - amellett, hogy a közigazgatás átfogó reformját szintén alárendelik a pártpolitikai érdekeknek - a területfejlesztési regionalizáció megkerülhetetlen feltétele az ellenzékkel kötött kompromisszum, ám ez nem történt meg, ami rontja a kormányzati teljesítményt.3. A fiskális kényszer fogságban tartja a szakpolitikai racionalitást

Erre példa a védelem- és katonapolitika, ahol az év második felében alapvetően pozitív változások történtek, a honvédségre fordítható költségvetési keret azonban továbbra sem elegendő a hatékony és szakszerű építkezéshez.

Ugyanezt a tünetet mutatja az agrárpolitika, pedig "a minisztérium több esetben tett tanúbizonyságot szakmai rátermettségéről". A tanulmány szerint a második Gyurcsány-kormány középtávú szándéka az, hogy a mezőgazdaságot szinte kizárólag az unió támogassa, a magyar költségvetés vonuljon ki az agrárszféra finanszírozásából. Az agrárköltségvetés szerkezete ráadásul nem segíti elő a vidéki népesség helyben maradását és felemelkedését.

4. A nemes elvek a kívánt eredménnyel ellentétes állapotokat hozhatnak létre

Ez a jelenség alátámasztható a gazdaságfejlesztéssel, mert a kormány mindent a költségvetési hiány leszorításának rendel alá, ezzel azonban szinte több problémát teremt, mint amennyit megold. A gazdaságpolitika nem szolgálja a hosszú távon fenntartható fiskális egyensúlyt és gátolja a gazdasági növekedést.

Megemlíthető ennél a pontnál az oktatáspolitika is, amelynek az esélyegyenlőség javítása a központi célja, az iskola-összevonások és -megszűnések azonban nem ebbe az irányba mutatnak, a gazdasági és szociális következmények pedig ma még beláthatatlanok.

5. A struktúra radikális átalakítására vállalkozó kormányzati erőfeszítések kaotikus következményekkel járnak

Ismét példaként hozható az egészségügy, ahol - amellett, hogy az eredmények itt is ellentétesek az eredeti szándékkal - az intézkedések zavarosassá és átláthatatlanná tették a helyzetet. Ennek oka, hogy a reformkoncepció egy csak papíron működőképes rendszert akart átültetni a jelenlegi környezetbe, érdemi egyeztetések és vizsgálatok nélkül.