Infostart.hu
eur:
364.07
usd:
325.44
bux:
143959.66
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán

A múlt nyomában: csütörtökön tartja első ülését a Kenedi-bizottság

Csütörtökön tartja első ülését az állambiztonsági iratok átadását vizsgáló szakértői bizottság. A Kenedi János vezette héttagú testület kétfős csoportokban különböző levéltárakban végzi majd a munkáját.

Először az ügyrend és a munkamegosztás kerül napirendre az állambiztonsági iratok átadását vizsgáló szakértői bizottság első ülésén.

A testület a Miniszterelnöki Hivatal XIII. kerületi, Hegedűs Gyula utcai épületének egyik irodájában kezdi meg a munkáját, de az InfoRádió értesülései szerint a hét tagból álló testület csak egy-két hetenként találkozik majd teljes létszámban, ugyanis kétfős csoportokban egy-egy iratőrző helyen dolgoznak majd heti négy napon át.

Az InfoRádió úgy tudja, a bizottság számára komoly fejtörést okoz, hogy ugyan tudnak néhány iratőrző hely létezéséről, de a pontos helyszínt nem ismerik. Ezekre a nyilvántartásokból kaphatnak iránymutatást.

Kenedi János júliusban azt mondta az InfoRádiónak adott interjújában, hogy az állami bűnözés természetét szeretnék kutatni, a magánbűnök perifériálisak ehhez képest.

Mint fogalmazott, az ügyek természetét kell vizsgálni, amiből majd kiderül, hogy kire milyen felelősség hárul.

"Az ügynök beszolgáltatta az információt, vagy elterjesztette a kötelező dezinformációt és rémhírt, de ennek az egész kontextusát kell megismernie az utókornak és a történelemtudománynak" - tette hozzá a testület vezetője a júliusi interjúban.

Kenedi János tudományos kutatót júliusban kérte fel a bizottság vezetésére Gyurcsány Ferenc kormányfő. Akkor a történész arról is beszélt az InfoRádiónak, hogy feláll posztjáról, amennyiben egyes információkat vagy személyek kilétét nem hozhatja nyilvánosságra politikai okok miatt.

A testület tagja Varga László, a Fővárosi Levéltár volt főigazgatója, Ungváry Krisztián, az '56-os Intézet munkatársa, Sipos Levente, a Politikatörténeti Intézet tudományos tanácsadója, Ripp Zoltán, a Politikatörténeti Intézet osztályvezetője, Palasik Mária, a Történeti Levéltár tudományos kutatója és Reisz T. Csaba az Országos Levéltár általános főigazgató-helyettese.

A kormányrendelet lehetővé teszi, hogy ha nem végeznek a munkával februárig, akkor a bizottság mandátumát meghosszabbíthatják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

Nagy Attila Tibor: Orbán Viktor és a Fidesz elkezdte feldolgozni a vereséget, de a nyelvezetük csak az idősebbekhez szól

A Fidesz mintha kezdené feldolgozni a választási vereséget, de az „újkommunista”, illetve „baloldali” jelzők szitokszóként használata az ellenfélre, illetve a kormányzati gazdaságpolitikára kevés, hiszen csak az idősebbekhez szól, de egyáltalán nem szólítja meg a fiatalokat – vélekedett Nagy Attila Tibor az InfoRádióban. A politikai elemző beszélt a KDNP esetleges Fidesztől való „leválásáról”, valamint Magyar Péter miniszterelnökkel vívott saját személyes szócsatájáról is.

Elfogadták a gyermekvédelmi törvényt is – sorozatban szavaz az Országgyűlés, Magyar Péter máris reagált

Vagyonvédelmi hivatal, médiatanács, ügynökakták – fontos nap a parlamentben. A Fidesz és a KDNP „gendertörvénynek” nevezte és a gyermekvédelmi törvény ellen szavazott, Magyar Péter miniszterelnök rögtön reagált.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×