Infostart.hu
eur:
355.66
usd:
311.83
bux:
140895.68
2026. július 2. csütörtök Ottó

Gyökeres változások lesznek az oktatásban - minden, amit tudni érdemes

Tandíj, iskolabezárások, megszűnő főiskolák, kevesebb egyetemista - akárcsak az egészségügyben, az oktatásban is alapvető változások előtt állunk. Az InfoRádió összefoglalta a legfontosabb tudnivalókat.

A 2007-es változások közül a legnagyobb vitát kétségkívül a tandíj bevezetése váltotta ki, ami ellen tiltakozva a pedagógusok és a hallgatók is az utcára vonultak ősszel.

Az a hallgató, aki 2007 szeptemberében valamely felsőoktatási intézményben megkezdi a tanulmányait, évente 105 ezer, a majdani mesterképzésben pedig 150 ezer forintot köteles fizetni 2008 szeptemberétől. A fejlesztési részhozzájárulás összegét az intézmény megtarthatja, de legalább a felét hallgatói juttatásokra kell fordítania.

A tandíj összegétől plusz-mínusz 50 százalékkal eltérhetnek az intézmények, a nemrég megjelent felvételi tájékoztatóban azonban még nem szerepelnek a pontos összegek, csak a január közepén megjelenő kiegészítő tájékoztató tartalmazza majd ezeket. Így a jelentkezőknek csupán néhány hetük lesz arra, hogy érdemben mérlegeljék, hol szeretnének tovább tanulni.

Szeptembertől a munkaerő-piaci igényeket figyelembe véve jelentősen kevesebben tanulhatnak az agrár, jogász, bölcsész és pedagógus szakokon, többen jelentkezhetnek viszont műszaki és természettudományos képzésekre.Főiskolák és általános iskolák szűnhetnek meg

Változik a felsőoktatás finanszírozása is - jelentette be november elején Hiller István oktatási és kulturális miniszter.

"Egyes felsőoktatási intézmények kétségkívül nem megfelelő minőségűek, ezért a kormány úgy döntött, hogy az elkövetkező évben a 2007/2008-as tanévre államilag támogatott hallgatói helyre 56 ezer jelentkezést fog elfogadni" - fogalmazott a szakminiszter.

Az új szabályozás egyetemek és főiskolák megszűnéséhez vezethet, az állam szeptembertől ugyanis az első helyen jelentkezők száma és a felvételi teljesítmény alapján osztja az állami támogatást.

A gyengébb színvonalú intézmények, ha állami támogatás nélkül maradnak, be is zárhatják kapuikat. A szaktárca négy-öt főiskola megszűnését prognosztizálja az évtized végéig.

A közoktatásban jövőre nem várhatók jelentős változások, bár Arató Gergely államtitkár korábban az InfoRádiónak elismerte, hogy általános iskolák bezárásához vezethet az új közoktatási finanszírozási rendszer, amely szerint nem a diákok, hanem meghatározott létszámú csoportok alapján kapnák az iskolák az állami támogatást.

A szaktárca szerint inkább utazzon a diák, de magas színvonalú iskolába járjon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Kritikus pontot ért el a háború, Putyin előtt három út áll – Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Ukrajna idén jelentősen növelte az Oroszország területére mért légicsapások hatótávolságát és intenzitását, aminek következtében a világ legnagyobb országának csaknem minden második régiójában riasztást kellett elrendelni. Csak az elmúlt héten legalább öt közigazgatási egységben hirdettek rakétaveszélyt a Moszkvától délkeletre fekvő Volgamenti szövetségi körzetben, az asztraháni régióban, valamint az Észak-Kaukázus több területén is - írta a Bloomberg. Andrij Kovalenko, az ukrán Dezinformáció Elleni Központ vezetője értékelte a háború állását az orosz elit szemszögéből – közölte az RBK. Véleménye szerint jelenleg három forgatókönyvet vizsgálnak Moszkvában. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legutóbbi fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×