2024. május 2. 11:32 Szijjártó Péter: a NATO öles léptekkel halad a vörös vonal felé A külügyminiszter azt kifogásolta, hogy az észak-atlanti szövetség most már százmilliárd dollárt akar még belepumpálni az ukrajnai háborúba.
2024. május 2. 11:21 Női holttestre bukkantak a tűzoltók Holtan találtak egy idős nőt a tűzoltók egy kigyulladt házban csütörtök reggel a Vas vármegyei Kámban - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság
2024. május 2. 11:10 Nagyot megy a „Lőszer Ukrajnának” lakossági gyűjtés Szlovákiában Szlovákia speciális aknakereső drónokat és tíz speciális autót szállított Ukrajnának. A kormány továbbra is a humanitárius, nem katonai segítségnyújtást hangsúlyozza. Mindeközben a lakosság már négymillió eurót gyűjtött össze a „Lőszer Ukrajnának” elnevezésű civil kezdeményezés keretében.
2024. május 2. 10:58 Ma kiderül, kik járhatnak szeptembertől középiskolába Az idén több mint 94 ezer tanuló: 80 402 nyolcadik, 7 849 hatodik és 5 821 negyedik évfolyamos diák felvételizett középfokú nevelési-oktatási intézménybe - közölte az Oktatási Hivatal csütörtökön az MTI-vel.
2024. május 2. 10:46 Galló Vilmos bocsánatot kért, amiért lebohócozta a kapitányt Galló Vilmos, a magyar jégkorong-válogatott csatára csütörtök reggel nyilvánosan kért bocsánatot, amiért megsértette Don MacAdam szövetségi kapitányt a bolzanói divízió I/A-világbajnokságon a románoktól elszenvedett szerdai vereséget követően.
2024. május 2. 10:33 Két autópályán is torlódásra kell számítani Kigyulladt személyautó miatt torlódik a forgalom az M0-on a 3-as főúti csomópontnál. Az M1-esen pedig Ácsnál kell dugóra számítani.
2024. május 2. 10:20 Berényi József: Brüsszel kritizálása nem jelenti az unióból való távozás szorgalmazását „Az európai uniós tagság főleg stabilitást hozott Szlovákiának az elmúlt 20 évben” – szögezte le Berényi József, a Magyar Szövetség európai parlamenti listavezetője. A szlovákiai magyar politikus Szlovákia uniós csatlakozásának 20. évfordulója kapcsán ugyanakkor hozzátette: az Európai Unió egyes döntései – például az illegális migrációval vagy a kulturális-etikai kérdésekkel kapcsolatban – instabilitást váltottak ki.
2024. május 2. 10:07 Chilébe telepített csillagvizsgálót egy japán egyetem - ezért A 26 évig tervezett és épített obszervatóriumban a Tokiói Egyetem kutatói egy egyedülálló, 6,5 méteres átmérőjű, infravörös hullámhosszra optimalizált teleszkópot telepítettek, amellyel az univerzum természetét és az élet eredetét fogják kutatni.
2024. május 2. 09:54 KSH: bár februárban nőtt az export, még mindig nem éri el a kivitel nagysága a tavalyi szintet 2024. februárban a kivitel volumene 3,4 százalékkal haladta meg, a behozatalé 4,7 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól. Az aktívum 1,7 milliárd euró volt, az egyenleg 1,2 milliárd euróval javult az egy évvel korábbihoz képest - közölte csütörtökön kiadott második becslésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2024. május 2. 09:41 Továbbra is az InfoRádió szólhat a Budapest 88,1 MHz-es frekvencián Egyedüli pályázóként az InfoRádió Kft. nyerte meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (NMHH) által a Budapest 88,1 MHz-es frekvencia használatára kiírt rádiós pályázatot, így a médiaszolgáltató szeptember 1-je után is folytathatja működését – közölte a hatóság kommunikációs igazgatósága. A jogosultság a médiatörvénynek és a pályázati felhívásnak megfelelően 10 évre szól, és újabb hét esztendőre meghosszabítható.
2024. május 2. 09:28 Elindultak az ellenőrzések az egészségügyben: mást várnak a háziorvosok, és mást a kamara A háziorvosok kollegiális vezetője, Békássy Szabolcs azt mondta az InfoRádióban, hogy a Belügyminisztérium által nemrég elrendelt ellenőrzések célja hosszú távon nem a bírságolás, hanem egy átfogó kép kialakítása az egészségügyi ellátórendszer humánerőforrás-helyzetéről. A Magyar Orvosi Kamara főtitkára pedig arról beszélt, hogy főként financiális okai lehetnek a nem megfelelő hatékonyságú kórházi munkavégzésnek.
2024. május 2. 09:15 Hatalmas kábítószerfogás a Liszt Ferenc reptéren Húsz kilogrammnyi marihuánát találtak a pénzügyőrök két Spanyolországból érkezett csomagban a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
2024. május 2. 09:02 Új részletek a soroksári halálos késelésről Késelésig fajult egy vita egy nemzetközi fuvarozócég telephelyén szerdán hajnalban Soroksáron. A kazah állampolgárságú elkövető többször megszúrta, és megölte 48 éves ukrán áldozatát.
2024. május 2. 08:49 Varga Mihály: egész évben kitarthat a magyar gazdaság növekedése A vártnál alacsonyabb infláció és az ebből is fakadó érdemi reálbér-növekedés növelhette a vásárlásokat. Emellett a turizmus is jól teljesített - állítják gazdasági elemzők.
2024. május 2. 08:36 Alig változott a forint árfolyama Az előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre alig változott a forint árfolyama az euróval és a svájci frankkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben, a dollár ellenében viszont 0,3 százalékkal erősödött.
2024. május 2. 08:23 Egyedi kiadvány a magyarországi zsidó holokausztról A Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány gondozásában jelent meg "A magyarországi zsidó holokauszt kisenciklopédiája". Az e-könyv koncepciót a 2023 januárjában elhunyt Gerő András történészprofesszor alakította ki. A fejezetek szerzői Ökrös Fruzsina és Bolgár Dániel.
2024. május 2. 08:10 Olasz maffiózókkal is üzletelhetett a budapesti számlagyáros Az egyik legnagyobb és legerősebb maffiacsoport, az olasz ’Ndrangheta budapesti tevékenysége során is előkerült a fővárosi számlagyárügy főszereplőjének, Vig Mórnak a neve.
2024. május 2. 07:57 Az ukránok már be is vetették a legújabb amerikai rakétáikat - videó Óriási pusztítást végeztek Ukrajna keleti, az oroszok által megszállt régiójában az ATACMS rakéták.
2024. május 2. 07:44 Felmérés: az európai emberek nem akarnak lemondani a benzines és dízelautókról Az európai polgárok többsége nem ért egyet a belső égésű motorokkal szerelt gépjárművek 2035 utáni betiltásával. Ez derült ki a Századvég legújabb, Európa Projekt-kutatásából - nyilatkozta az InfoRádiónak Hortay Olivér.
2024. május 2. 07:31 Románia miniszterelnöke: Megelőztük Magyarországot! Marcel Ciolacu május elsejei üzenetében egyebek közt azt hangoztatta, hogy a bérek tekintetében Románia már megelőzte Magyarországot, és rövidesen a romániaiak lesznek a térség legjobban fizetett alkalmazottak.
2024. május 2. 07:18 Nagy nap közeledik, ezt nem hagyhatják ki a sörimádók Május utolsó szombatján újra országos program keretében nyílnak meg az érdeklődők előtt a magyar kisüzemi sörfőzdék. Knap Gábor főszervező az InfoRádióban elmondta: az idei Nyitott főzdék napján a különleges fűszerekkel készülő sörök lesznek a középpontban.
2024. május 2. 07:05 Eljött a két Európa-liga-elődöntő napja - sport a tévében A férfi kézilabda-BL-ben is indul a végjáték.
2024. május 2. 06:52 Egy cuki állat veszélyezteti most a magyar élővilágot A mosómedve mindenevő ragadozó, és ezt komolyan is gondolja.
2024. május 2. 06:39 Washington: az oroszok vegyifegyverekkel is támadják az ukránokat Oroszország megsértette a nemzetközi Vegyifegyver-tilalmi Egyezmény (CWC) rendelkezéseit klórpikrin bevetésével ukrán csapatok ellen, illetve tömegoszlató vegyületek harcászati alkalmazásával - állította az amerikai külügyminisztérium szerdán közzétett közleményében.
2024. május 2. 06:26 Döbbenetes merénylet Varsóban Molotov-koktélt dobtak egy varsói zsinagógára, a politikai vezetők elítélték az incidenst
2024. május 2. 06:13 Itt a május, mutatjuk, mikor jön a családi pótlék és a nyugdíj Már a héten érkezik jó néhány állami ellátás.
2024. május 2. 06:00 Csütörtökön eldőlhet Rishi Sunak sorsa – saját párttársai puccsolnák meg a brit kormányfőt Újabb palotaforradalmat szerveznek a brit kormánypártban a miniszterelnök leváltására – ha a toryk súlyos vereséget szenvednek a heti önkormányzati választásokon. Rishi Sunaknak nagy pofon volt, hogy a hétvégén a rivális Munkáspárt soraiba ült át egyik képviselője.
2024. május 2. 05:40 Kiderült, miért nem töltődik be mostanában sok weboldal A Google Chrome új titkosítása miatt akad el sok internetes oldal.
2024. május 2. 05:20 A rendőrség szerint gond van az új Sió-zsilippel Az új turistalátványosságról hiányzik a megfelelő korlátrendszer, a figyelmeztető tábla és a mentőeszköz is.
2024. május 2. 05:00 Jön most két nap esős-felhős idő - videó A hőmérséklet is visszaesik, szél is lesz, napsütés nemigen. De ez sem tart örökké.
2024. május 2. 04:30 Ha ilyen tévéje van, ne legyen annyira nyugodt! Tavaly novemberben adtak le veszélyjelzést az LG egyes okostévéire, a 91 ezer készülék azonban csak idén márciusra lett védhető.
2024. május 2. 04:00 Ilyen drága jogosítvány még nem volt Magyarországon Vádat emeltek egy kecskeméti férfi ellen, aki gépjárművezető oktatóként és vizsgabiztosként dolgozó ismerősei befolyásolására hivatkozva 700 ezer forintért cserébe sikeres forgalmi vizsga elintézését ígérte, a vizsga letételére pedig egy másik férfit kért fel.
2024. május 2. 03:00 Feljutott az olasz élvonalba a Parmával Balogh Botond A másodosztályban éllovas együttes a Bariban elért 1-1-es döntetlennel tett szert behozhatatlan, hétpontos előnyre a harmadik helyezett Veneziával szemben.
2024. május 1. 20:55 A PSG minden helyzetét kihagyta, előnybe került a Dortmund A Borussia Dortmund egygólos előnnyel utazhat Párizsba, a jövő keddi visszavágóra. A német csapak Füllkrug góljával 1-0-ra verte a BL-elődöntő első mérkőzésén a Paris Saint-Germaint.
2024. május 1. 20:40 Reptérfelújítás indul a Balatonnál - a nap hírei Csökkenti a költségvetési hiányt a Pénzügyminisztérium – áll az Európai Bizottságnak megküldött a konvergenciaprogramban. A magyarok pezsgő kultúrája és a gazdasági dinamizmusa az egész Európai Uniót áthatja - jelentette ki az Európai Bizottság elnöke Magyarország uniós csatlakozásának 20. évfordulója alkalmából. A Hévíz-Balaton Airport idén induló, 3 milliárd forintos felújításáról számolt be a nemzetgazdasági miniszter. Az InfoRádió legfontosabb szerdai hírei.
11:33 Palkovics László a lemondásáról: úgy gondoltam, jelzésértékű lesz, ha én teszem meg elsőként ezt a gesztust
10:57 Akkora a munkaerőhiány a kiszállító cégeknél, hogy az a karácsonyi ajándékokra is hatással lehet