Infostart.hu
eur:
386.19
usd:
331.73
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédet mond az Audi Hungaria Zrt. márkaestjén a budapesti Millenáris Parkban 2023. június 21-én.
Nyitókép: MTI/Krizsán Csaba

Szijjártó Péter: a NATO öles léptekkel halad a vörös vonal felé

A külügyminiszter azt kifogásolta, hogy az észak-atlanti szövetség most már százmilliárd dollárt akar még belepumpálni az ukrajnai háborúba.

A tárcavezető kiemelte, hogy a béke egyre távolibbnak tűnik Európában, mivel a NATO is öles léptekkel halad a korábban közösen megrajzolt vörös vonalak átlépése felé. „Amellett, hogy a NATO az ukrajnai fegyverszállításokat és az ukrán katonák kiképzését az eddigieknél szorosabban akarja koordinálni, most százmilliárd dollárt akar még belepumpálni a háborúba” – húzta alá.

Arról számolt be, hogy az észak-atlanti szövetség főtitkárának erről szóló javaslatát kedden kapták meg első olvasatra a tagállamok. „Ráadásul ennek a százmilliárd dollárnak öt év alatt kellene összegyűlnie, ami azt jelenti, hogy

a NATO-ban a háború legalább ötéves elhúzódásával számolnak” – mutatott rá.

„Azt pedig tudjuk, hogy ez micsoda kockázatot jelent, hiszen minden egyes nap, ami evvel a háborúval telik el, az gyakorlatilag a háború időbeli és földrajzi tovább terjedésének kockázatát hozza magával” – figyelmeztetett.

Szijjártó Péter megerősítette, hogy a magyar álláspont továbbra is világos, e szerint a harctéren nincsen megoldás, csak halottak és pusztítás, a rendezést csakis a tárgyalások hozhatják el. „Ennek a háborúnak nincsenek és nem is lehetnek nyertesei, ennek a háborúnak csak vesztesei vannak” – hangsúlyozta. Leszögezte: Magyarország nem kíván részt venni a NATO fegyverszállítási és kiképzési műveletében, a kormány ehhez nem akar adófizetői forintokkal hozzájárulni.

„Mi, a következő hetekben, ezen javaslatok tárgyalása során így továbbra is azért fogunk küzdeni, hogy Magyarország kimaradhasson ebből az őrületből, Magyarország kimaradhasson a fegyverszállításból, Magyarország kimaradhasson az ukrán katonák képzéséből, és Magyarország kimaradhasson ennek a százmilliárd dollárnak az összegyűjtéséből és a háborúba történő belepumpálásából” – sorolta.

„Nekünk, a magyar kormánynak a magyar emberek biztonsága az első, s a mi legfontosabb feladatunk, hogy a magyar emberek biztonságát garantáljuk” – mondta. A miniszter kifejtette, hogy ez pedig kizárólag akkor lehetséges, ha hazánk kimarad a háborúból, ezért ezután is erre fog összpontosítani a kormány.

„Láthatjuk a világháborús, az atomháborús előkészületeket,

láthatjuk ezt az egész őrületet. És ezt csak úgy lehet megállítani, ha június 9-én békepárti politikusokat küldünk az Európai Parlamentbe” – emelte ki.

„Ehhez Magyarországon is hozzá tudunk járulni. Nem szabad elfelejteni: a béke színe a narancs, a béke neve pedig a Fidesz. Ezért arra kérek mindenkit tisztelettel, hogy az európai parlamenti választáson is segítsenek abban, hogy mindebből az őrületből, mindebből a háborús készülődésből Magyarország kimaradhasson” – összegzett.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×