2006. január 15. 17:41 Tartja a tempót a Juventus Újabb bajnoki meccsét is megnyerte a Juventus az olasz labdarúgó-bajnokságban, így tartja 10 pontos előnyét az Interrel szemben.
2006. január 15. 17:40 Eltemették a kuvaiti emírt Kuvaitban eltemették a vasárnap hajnalban, 77 éves korában elhunyt emírt. Dzsábir el-Ahmed el-Dzsábir asz-Szabah búcsúztatásán több ezren vettek részt, köztük Abdallah jordániai király és Amr Musza, az Arab Liga főtitkára. Közben hivatalosan is új emírré nyilvánították a trónörököst, Szaad sejket.
2006. január 15. 17:24 Lebontják a halálos hidat Szaúd-Arábiában megkezdték annak a Mekkához közeli hídnak a lebontását, amelynek keleti bejáratánál több mint 360 ember halt meg csütörtökön. A 15 méter széles hídon nem tudott áthaladni a zarándoklatra érkezett hívok tömege, így sok embert agyontapostak.
2006. január 15. 17:14 Irán olajdrágítással fenyeget Az iráni gazdasági miniszter szerint jelentősen emelkedhet az olaj világpiaci ára, ha szankciókat vezetnek be országa ellen atomprogramja miatt. A politikus kijelentette: ebben az esetben a Nyugat számára elképzelhetetlen olajárak várhatók.
2006. január 15. 17:06 Az autósoknál és a motorosoknál is új győztest avattak Az autósoknál a francia Alphand, Picard duó, a motorosoknál pedig a spanyol Coma sikerével ért véget a 28. Dakar-rali. Az autósoknál a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 29., a motorosoknál pedig Varga Ákos a 60. lett.
2006. január 15. 17:01 Börtönben a Keresztapa Közel egy év után az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) ügynökei elfogták az egyik legkeresettebb bűnözőt, Joey "a bohóc" Lombardo chicagói keresztapát. A 77 éves férfi tavaly áprilisban tűnt el a nyomozók szeme elől, amikor 13 bűntársával együtt vádat emeltek ellene legalább 18 eddig megoldatlan gyilkosság, valamint zsarolás, fenyegetés, megvesztegetés, tiltott szerencsejáték címén.
2006. január 15. 16:51 Lékó-remi a második körben Lékó Péter a világos bábukat vezetve remizett az ukrán Szergej Karjakinnal a hollandiai Wijk aan Zee-ben zajló sakk szupertorna második fordulójában.
2006. január 15. 16:48 Gégemetszést hajtanak végre az izraeli kormányfőn Jeruzsálemben gégemetszést hajtanak végre az éjjel az izraeli kormányfőn. A Hadassza kórház orvosai közölték: a beavatkozás célja, hogy segítsék Ariel Saron lélegeztető-gépről való lekapcsolását.
2006. január 15. 16:16 Félezer foglyot engedtek szabadon Irakban Az amerikai hadsereg több mint ötszáz foglyot engedett szabadon, mert bebizonyosodott, hogy nem követtek el semmiféle bűncselekményt, nincs közük fegyveres támadáshoz sem - jelentette be az iraki igazságügyi minisztérium szóvivője. A szabadon engedettek között van a Reuters brit hírügynökség két munkatársa is.
2006. január 15. 16:04 Gyurcsány a szenvedélyes kormányzás mellett Az MSZP győzni akar, hogy végigvihesse az igazságos Magyarország megteremtésének programját - jelentette ki Hiller István pártelnök a szocialisták szezonnyitó rendezvényén. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint a kabinet legfontosabb céljai közé tartozik az igazságtalanságok megszüntetésének folytatása, a jóléti rendszerek átalakítása és a versenyképesség javítása.
2006. január 15. 15:34 Orbán meghagyná a több adókulcsot Nem támogatja az egykulcsos adórendszer bevezetését a Fidesz elnöke. Orbán Viktor azután beszélt erről, hogy átvette a gazdasági konzultációt összegző dokumentumot. A politikus szerint az ország az elmúlt időben növelte függőségét, a kormány pedig nem veszi figyelembe a magyar emberek, a kis- és közepes vállalkozások érdekeit.
2006. január 15. 15:18 Már a kórházban van a négyéves kislány új mája Megérkezett a Semmelweis Egyetem transzplantációs klinikájára az a máj, melyet a négyéves kislány kapott egy európai donortól. A szervet a Hungarotransplant Kht. speciális mentőautójával szállították a Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikájára - mondta a cég ügyvezető igazgatója. A kórház igazgatója közben közölte: a kislány a műtőben van, de egy ödéma miatt károsodott az agya.
2006. január 15. 15:12 Újabb török áldozatot szedett a madárinfluenza Egy 12 éves kislány lehet a madárinfluenza legújabb törökországi áldozata, aki pár nappal kórházba szállítása után életét veszítette. A lány 4 éves öccsével együtt vitték kórházba a madárinfluenza tüneteivel.
2006. január 15. 14:56 Tüzes 30. születésnap Németországban 39-en megsérültek, amikor tűz ütött ki egy dupla garázsban tartott ünnepségen. A rendőrség közlése szerint kilenc embert súlyos égési sérülésekkel vittek kórházba. A tüzet - az eddigi vizsgálatok alapján - az okozta, hogy berobbant az egyik fűtőberendezés mellett álló benzines kanna.
2006. január 15. 14:49 A palesztinok is szavazhatnak az izraeli választásokon Engedélyezte az izraeli kormány, hogy a Kelet-Jeruzsálemben élő palesztinok leadhassák szavazatukat a január végi palesztin parlamenti választásokon. A kabinet egyúttal megtiltotta, hogy a városban részt vegyen a voksoláson a Hamász radikális palesztin szervezet.
2006. január 15. 14:45 Két áldozata van az afganisztáni merényletnek Két halálos áldozatot követelt az a merénylet, melyet Afganisztánban követtek el tálib fegyveresek. A merénylet célpontja egy kanadai gépkocsioszlop volt, de a sérültek többsége civil.
2006. január 15. 13:54 Megtalálták a robbanásban elhunyt román bányászokat Romániában vasárnap reggelre felszínre hozták a mentőalakulatok a stájerlakaninai bányarobbanás hét áldozatának holttestét. Az InfoRádió kolozsvári tudósítója szerint két sérült állapota továbbra is válságos, őket a temesvári kórházban ápolják.
2006. január 15. 13:47 Tragikus ünneplés a Fülöp-szigeteken A Fülöp-szigetek középső részén az eddigi hírek szerint 16-an haltak meg, amikor felborult egy túlzsúfolt bárka az egyik sziget közelében. Az áldozatok többsége gyermek.
2006. január 15. 13:35 Európai élcsapatnál folytathatja Halmosi Péter Próbajátékra hívta a skót Celtic a magyar bajnok Debrecen játékosát, a nyolcszoros válogatott Halmosi Pétert. A labdarúgó csütörtökig lesz Skóciában, ahol orvosi vizsgálaton és edzéseken vesz részt.
2006. január 15. 12:37 Elhunyt Shelley Winters Oscar-díjas színésznő Az egyesült államokbeli Los Angeles egyik kórházában elhunyt Shelley Winters kétszeres Oscar-díjas filmszínésznő. A 85 éves színésznő halálának okát az intézmény nem közölte.
2006. január 15. 12:21 DNS-vizsgálattal azonosítanák a pakisztáni légitámadás áldozatait Speciális DNS vizsgálattal kívánja azonosítani a pénteki pakisztáni légitámadás áldozatait az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda. A 17 halálos áldozatot követelő légicsapást a szintén amerikai Központi Hírszerző Ügynökség rendelte el.
2006. január 15. 12:07 Új főzeneigazgató az Operaház élén Évente öt premiert, köztük egy magyar ősbemutatót tervez a Magyar Állami Operaház új főzeneigazgatója. Kesselyák Gergely a napokban kapja meg öt évre szóló kinevezését Hegyi Árpád Jutocsától, a színház főigazgatójától.
2006. január 15. 11:52 Üstököspor érkezett a Földre A tervezett időpontban sikeresen földet ért a Csillagpor amerikai űrszonda által reggel útnak indított kapszula az egyesült államokbeli Utah állam egyik katonai támaszpontján. A szerkezet a Wild-2 üstökösről gyűjtött, rendkívül értékes űranyagmintát hozott a kutatóknak.
2006. január 15. 11:30 Elnököt választ Finnország Finnországban megkezdődött az elnökválasztás első fordulója. A 4 millió 200 ezer választópolgárnak arról kell döntenie, hogy újabb 6 évre hivatalában maradjon-e a jelenlegi államfő, Tarja Halonen.
2006. január 15. 11:22 Földindulás az európai bokszban Teljes vezetőségváltás történt az európai amatőrbokszban, miután a hétvégi kongresszuson a küldöttek menesztették az Európai Ökölvívó Szövetség eddig elnökét, egyik alelnökét és technikai bizottságának vezetőjét. Az új elnök az orosz Eduard Huszainov, az első alelnök a magyar Csötönyi Sándor lett.
2006. január 15. 10:54 Elhunyt a kuvaiti emír Dzsábir el-Ahmed el-Dzsábir asz-Szabah emír 77 éves korában hunyt el. Az uralkodó halálhírét Kuvait tájékoztatási minisztere jelentette be. Az országban 40 napos nemzeti gyászt hirdettek ki, a hivatalok három napon át zárva tartanak. Dzsábir sejk 2001-ben bekövetkezett agyvérzése óta betegeskedett.
2006. január 15. 10:22 Kevesebb a regisztrált munkanélküli A Foglalkoztatási Hivatal adatai szerint a múlt év novemberében - az előző hónaphoz képest - 10 ezerrel, az egy évvel korábbihoz képest pedig 8.200-al kevesebben regisztráltatták magukat a munkaügyi központokban.
2006. január 15. 10:17 Megkerült a Gyöngyösi Phőnix Csaknem 90 év után előkerültek a Gyöngyösi Phőnix című kötet eredeti kéziratai, amelynek bevételeit annak idején az 1917-es tűzvész utáni újjáépítésére kívánták fordítani
2006. január 14. 23:55 Kikapott a Manchester United a városi rangadón Elbukta a manchesteri rangadót Sir Alex Ferguson együttese az angol labdarúgó-bajnokságban. A Unitednek innentől csak hátrafelé kell figyelnie: a Chelsea behozhatatlan, a Liverpool viszont könnyen megelőzheti. Az Arsenal hét gólt lőtt a Middlesbrough-nak. Franciaországban a Lyon továbbra is megállíthatatlan, a spanyol élvonalbeli tabella harmadik helyén álló Valencia 2-0-ra legyőzte a második Osasunát.
2006. január 14. 22:59 Ismét egy góllal veszített az Alba Volán Az Alba Volán a második napon 4-3-ra kikapott az orosz Lada Togliattitól a jégkorong Kontinentális Kupa négyes döntőjében.
2006. január 14. 21:19 Törölték az utolsó gyorsaságit A nyolcadik időt érte el a motorosok versenyében Varga Ákos a Dakar-rali utolsó előtti gyorsasági szakaszán. Ez minden idők legjobb magyar motoros eredménye. A 14. etapon újabb halálos baleset történt, így az utolsó napon verseny már nem lesz, csak a 110 km-es záró etapot kell - időmérés nélkül - teljesíteni.
2006. január 14. 21:14 Továbbra stabil, de válságos Saron állapota Izraeli orvosok szerint szerint stabil, de továbbra is válságos Ariel Saron kormányfő állapota. A jeruzsálemi Hadassza kórházban megállapították, hogy a miniszterelnök agyának mindkét féltekéje aktív, és a legfontosabb életfunkciók normálisak.
2006. január 14. 21:06 Menetel a Vasas az Euroligában A Vasas 8-7-re nyert a görög Olympiakosz Pireusz vendégeként a férfi vízilabda Euroliga csoportmérkőzéseinek 3. fordulójában, ezzel őrzi hibátlan mérlegét a sorozatban. Nyert a Honvéd is.
2006. január 14. 19:38 Kóka szerint tarthatatlan az utak állapota Szombattól hívható az országos kátyúvonal. A gazdasági és közlekedési miniszter azt ígérte, a bejelentéstől számítva 4 órán belül kijavítják az úthibát az autópályákon, a többi útnál viszont 1-2 napot is várni kell. Kóka János szerint a közúthálózat felújítását jövőre meg kell kezdeni.
2006. január 14. 19:28 Vasárnap befejezi a küldetését a Csillagpor Csaknem hét évig tartó utazás után befejezi küldetését és egy kapszulában eljuttatja a Földre 4,5 milliárd éves rakományát a Stardust (Csillagpor) amerikai űrszonda. A Stardust teljesítette az első olyan küldetést, amelynek az volt a célja, hogy a Holdon túl fogjon be csillagport és elsősorban üstökösből származó anyagmintákat.