2006. május 17. 17:33 A szocialisták feltételekkel támogatnák Demszkyt A szocialista pártot nem érte váratlanul a bejelentés, ugyanakkor nem tekinti túlságosan barátságosnak azt - mondta az MSZP budapesti elnöke.
2006. május 17. 17:26 Az ügyvéd rálőtt a bírókra a tárgyalóteremben Ankarában tüzet nyitott egy éppen ülésező törvényszékre egy fiatal ügyvéd; a támadásban egy bíró meghalt, négy másik megsebesült. A tettest őrizetbe vették.
2006. május 17. 17:23 Egymilliárd eurónyi kötvényt bocsát ki az ÁAK Zrt. Jövő héten lezárja a tárgyalásokat a pénzinténzetekkel az Állami Autópálya Kezelő Zrt., a cég ezután megkezdi a több mint egymilliárd euró összegű kötvény kibocsátását. A régión belül ez lesz az első ilyen jellegű tranzakció.
2006. május 17. 17:08 A KDNP kész egyeztetni, de csak szakmai előkészítés után A kereszténydemokraták nyitottak az egyeztetésre a kormányoldallal, de csak a jól előkészített tárgyalásoknak látják értelmét - mondta az InfoRádiónak Lukács Tamás, a KDNP szóvivője, arra reagálva, hogy Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnök levélben ajánlott egyeztetést az ellenzéki pártoknak.
2006. május 17. 17:06 A kiigazítások miatt nőhet az infláció? Az inflációt is növelhetik a kormányzati kiigazító intézkedések. A 15 százalékos áfa-kulcs 20 százalékra emelése például önmagában 1-1,4 százalékkal magasabb inflációt eredményezne - mondta az InfoRádióban a Takarékbank elemzője. Suppan Gergely szerint amennyiben a pénzromlás mértéke 4 százalék fölé kerül, és a forint nem erősödik, a jegybank kénytelen lesz emelni az alapkamatot.
2006. május 17. 17:02 Jöhet az ingatlanadó A Világgazdaságnak nyilatkozó szakértők szerint nincsen technikai akadálya annak, hogy januártól törvény szabályozza az ingatlanadót.
2006. május 17. 16:59 Akár 100 milliárd forint is lehetett volna a kár Tíz év alatt épül ki a vésztározók rendszere, amelyek védelmet nyújthatnak az egyre nagyobb árvizekkel szemben - mondta az InfoRádiónak a környezetvédelmi és vízügyi miniszter. Persányi Miklós Gyurcsány Ferenc kijelölt miniszterelnökkel és Lamperth Mónika belügyminiszterrel Szelevényben tájékozódott az árvízi védekezés utómunkálatairól. A Fidesz szerint a kormány nem cselekedett időben.
2006. május 17. 16:53 Az orvosok megtagadhatják a művi meddővé tételt A Magyar Orvosi Kamara elfogadhatatlannak tartja, hogy júliustól minden 18 év feletti nő kérheti a művi meddővé tételt. A szervezet elnöke az InfoRádióban emlékeztett arra, hogy az Alkotmánybíróság tavaly semmisítette meg a korlátozásokat, júliusi hatállyal.
2006. május 17. 16:47 A horvátok a magyar házakkal kezdték a bontást A magyar ingatlanok bontásával kezdték meg munkájukat a szabálytalanul épült házak lerombolásával megbízott cégek a horvátországi Vir-szigeten - írta a HINA horvát hírügynökség a magyar befektetők helyszínen tartózkodó képviselőjére hivatkozva. A nap folyamán összesen négy házat döntöttek le, közülük kettő volt magyar tulajdonban.
2006. május 17. 15:33 A jobbközép ellenzék ellenfele gyengéit használja majd ki Olaszországban bemutatta balközép szellemiségű kormányát az új miniszterelnök. Romano Prodi 16 pártból álló koalíció élén irányítja az országot.
2006. május 17. 15:10 Egyre terjed a madárinfluenza Romániában Romániában újabb 26 településen mutatták ki a gyorstesztek a madárinfluenza vírusát a baromfiállományban. Húsz fertőzött helység Brassó megyében van, de román sajtóértesülések szerint a kór ma megjelent a szomszédos Szeben megyében is.
2006. május 17. 15:02 Bozsik: nyerni megyünk Manchesterbe A magyar labdarúgó-válogatott első, háromnapos edzőtáborozása után elégedetten nyilatkozott Bozsik Péter, a gárda szövetségi kapitánya.
2006. május 17. 14:56 A reálkeresetek 5,7 százalékkal emelkedtek Az idei év első három hónapjában a reálkeresetek 5,7 százalékkal nőttek, a nettó átlagkereset 112.500 forint volt. Ez az összeg - a januárban kifizetett 13. havi fizetések miatt - alacsonyabb az év első két hónapjában regisztrált átlagkeresetnél.
2006. május 17. 14:42 Sólyom eljárását bírálta a volt legfőbb ügyész Györgyi Kálmán volt legfőbb ügyész szerint Sólyom László köztársasági elnöknek egyeztetnie kellett volna a frakciókkal arról, hogy kit jelöl Polt Péter utódjának.
2006. május 17. 14:09 Még a rablók sem szereztek jegyet a BL-döntőre Dühös drukkerek róják Párizs utcáit a Bajnokok Ligája döntője előtt, mivel már lehetetlen - tisztességes áron - jegyhez jutni a Barcelona és az Arsenal esti összecsapására - írja a Times.
2006. május 17. 13:40 Az Európai Parlament elfogadta a költségvetést Az Európai Parlament megszavazta az unió 2007-2013-as költségvetési megállapodását. Az EP több hónapos egyeztetési folyamatot zárt le a voksolással.
2006. május 17. 13:17 Júliusra kiderül, mennyibe került az árvíz A tervek szerint július közepére készül el az árvíz okozta károk összegzése, a kabinet azután hozza meg a szükséges döntéseket - közölte az ügyvezető miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, hogy az árvízi helyreállításoknak nem lehet pénzügyi akadálya.
2006. május 17. 13:13 Még fél évig emelkedhet a munkanélküliség A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara felmérése szerint a következő félévben megáll a munkanélküliek számának növekedése, annak ellenére is, hogy a megkérdezett vállalatok körében nagy a bizonytalanság a kormány gazdaságpolitikáját illetően.
2006. május 17. 13:01 Magyar Bálinton múlik a koalíció? A koalíciós tárgyalások hivatalos kommunikációja szerint személyi kérdésekről egyelőre nem egyeztetnek. Ugyanakkor az InfoRádiónak Horn Gábor, a koalíciós tárgyalások szabad demokrata koordinátora úgy nyilatkozott: lehet személyi feltétele annak, hogy az SZDSZ koalíciót kössön az MSZP-vel.
2006. május 17. 12:37 Az Európai Bizottság magyar áramszolgáltatókra gyanakszik Megerősítette az Európai Bizottság, hogy versenyügyi ellenőrzéseket végzett magyar áramszolgáltatóknál. Ez azonban nem jelenti automatikusan azt, hogy a cégek megszegték a szabályokat.
2006. május 17. 12:07 Melltartó, páncélszekrény, szocializmus Egyre gyakrabban lehet találni olyan hirdetéseket, amelyekben internetes címeket, úgynevezett domain-neveket kínálnak eladásra azok, akik bejegyezték őket. Az egyik ilyen hirdetésben például a melltarto.hu, a pancelszerkeny.hu és a szocializmus.hu ötvenezer forintért vásárolható meg.
2006. május 17. 12:01 417 ezren ostromolták az egri várat Az elmúlt évben 417 ezer látogatót fogadott az egri vár. Ez azt jelenti, hogy a Dobó István Vármúzeum a leglátogatottabb vidéki múzeum Magyarországon.
2006. május 17. 11:52 Demszky ötödször is főpolgármester lenne Bejelentette indulási szándékát az őszi önkormányzati választáson Demszky Gábor főpolgármester, aki szívesen látná a kormányprogramban Budapest fejlesztését.
2006. május 17. 11:42 Horvát ingatlanbotrány: a magyar politikai elit is érintett? Magyar államtitkárok, minisztériumi dolgozók, polgármesterek ingatlanjait érintheti a horvátországi Vir-szigeti ingatlanbontás. A héten 48 olyan épületet bontanak le, amelyet szabálytalanul emeltek - túl közel a tengerparthoz. Zágrábi lapok szerint a magyar politikai elit 10 millió eurót, azaz mintegy 2.5 milliárd forintot fektetett be a szigeten. ahol az Inforádió értesülései szerint szerdán megkezdték a házak bontását.
2006. május 17. 11:29 Az unió 90 millió eurót követel Magyarországtól A visegrádi országok nem fizetik be a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek felhalmozása miatt kirótt bírságot az uniónak - erről kedden állapodtak meg a visegrádi agrárminiszterek.
2006. május 17. 11:24 Gyurcsány Ferenc reformokat ígért az EU-nak Az Európai Bizottság pénzügyi felelőse bejelentette, hogy ígéretet kapott Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnöktől és Veres János pénzügyminisztertől arra, hogy Magyarország szeptember elejére az uniós elvárásoknak megfelelően módosított konvergenciaprogramot nyújt be.
2006. május 17. 11:13 Elkészült a kormányprogram első változata Az igazgatás és az államreform ügyében már megállapodott az MSZP és az SZDSZ, de hamarosan dűlőre jutnak az egészségügy átalakítását illetően is - nyilatkozta az InfoRádiónak a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára. Gál J. Zoltán közölte: a kormányprogram első változata elkészült, jövő héten nemcsak a három ellenzéki párt vezetőivel, hanem a fontosabb társadalmi szervezetekkel is tárgyal a kijelölt miniszterelnök.
2006. május 17. 10:52 Visszatért a fegyveres rabló? Három hónapon belül másodszor raboltak ki egy takarékszövetkezetet Miskolcon. A tolvaj akkor is és most is gyalog távozott.
2006. május 17. 10:43 Az elnök legkínosabb ajándéka Mit ajándékoznak karácsonyra helyettesének, ha ön lenne az Egyesült Államok elnöke? Bármit is, tartsa titokban. Bush vagyonbevallásának ugyanis ez az egyik legkínosabb pontja.
2006. május 17. 10:40 Másfél millió eurós heroinfogás Másfél millió euró értékű heroint foglaltak le bolgár vámosok a bolgár-szerb határon.
2006. május 17. 10:27 Az árvízi károk helyreállításáról tárgyal a kijelölt kormányfő A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Szelevényre érkezett az ügyvezető miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc megbeszélést tart az árvízi károk helyreállításáról.
2006. május 17. 10:09 Gyilkossággal gyanúsítják a cselgáncsozót Gyilkosság gyanújával a grúz rendőrség őrizetbe vette David Margosvili kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes cselgáncsozót.
2006. május 17. 09:38 Cukorka aranyért Az iráni elnök elutasította az urándúsítási program leállításáért cserébe ajánlott könnyűvizes atomreaktor építését. Az Európai Unió tovább próbálkozik.
2006. május 17. 09:29 Tom Cruise párja depressziós Könnyekben úszik Katie Holmes. Úgy tűnik, a színésznő szülés utáni depresszióban szenved. Tom Cruise párja folyton fáradt és letört, amióta megszületett a kis Suri.
2006. május 17. 09:21 Kifütyülték a Da Vinci-kódot Kifütyülték a kritikusok a Da Vinci-kód című filmet a Cannes-i filmfesztivál szerdai megnyitás előtti vetítésén. A közönség helyenként nevetett a drámai jeleneteken.