Infostart.hu
eur:
360.16
usd:
309.88
bux:
0
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Júliusra kiderül, mennyibe került az árvíz

A tervek szerint július közepére készül el az árvíz okozta károk összegzése, a kabinet azután hozza meg a szükséges döntéseket - közölte az ügyvezető miniszterelnök. Gyurcsány Ferenc úgy fogalmazott, hogy az árvízi helyreállításoknak nem lehet pénzügyi akadálya.

A Jász-Nagykun- Szolnok megyei Szelevényen tartott megbeszélésen a márciusi árvíz idején legveszélyeztetettebb Körös-parti települések, Szelevény, Csépa és Tiszasas polgármesterei is részt vettek.

Lamperth Mónika belügyminiszter arról beszélt, hogy már elkezdődött az árvízi művek helyreállítása, az önkormányzatok a Belügyminisztérium vis maior keretéből kapnak segítséget.

Emlékeztetett arra, hogy a Duna mellett május 14-én, a Tisza mellett csütörtök kezdik meg a károk felmérését.

Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter azt közölte: 2010-ig megerősítik a tiszazugi térség gátjait.

Emlékeztetett arra, hogy a tárca árvízzel összefüggő kiadásai meghaladják a húszmilliárd forintot.

Címlapról ajánljuk
Sűrített járatokkal készül a BKK a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjére, lezárások is lesznek

Sűrített járatokkal készül a BKK a labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjére, lezárások is lesznek

Rengeteg buszra, sűrű villamos- és metróközlekedésre, számos útlezárásra, bizonyos városrészekben nagy tömegre számíthatnak a közlekedők a jövő hét vége környékén. A részletekről Kovács Bendegúz, a BKK szóvivője beszélt az InfoRádióban.

Reagált a Fidesz és a KDNP a Tisza-kormány Alaptörvény-módosítási javaslatára

A szerda este benyújtott javaslatban korlátoznák a miniszterelnöki pozíció időbeli betölthetőségét, rögzítenék, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyona nemzeti vagyon, valamint lépéseket tesznek a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Az AutoWallis is megszenvedte az erős forintot, javuló hatékonyság mellett lett veszteséges a cég

Az AutoWallis is megszenvedte az erős forintot, javuló hatékonyság mellett lett veszteséges a cég

Vegyes első negyedévet zárt az AutoWallis, a bevétel kismértékben csökkent, az eladott autók száma is enyhén visszaesett, miközben a működési hatékonyság javulása már látszik a számokon. Az EBITDA kétszámjegyű ütemben nőtt, a bruttó árrés javult, a nettó eredmény viszont veszteségbe fordult, elsősorban a kedvezőtlen árfolyamhatások, az újonnan indított márkák, kereskedések és üzletfejlesztések induló időszakot terhelő kezdeti költségei, valamint a közös vezetésű vállalkozások gyengébb teljesítménye miatt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×