Infostart.hu
eur:
359.85
usd:
309.45
bux:
131460.2
2026. május 21. csütörtök Konstantin

A szocialisták feltételekkel támogatnák Demszkyt

A szocialista pártot nem érte váratlanul a bejelentés, ugyanakkor nem tekinti túlságosan barátságosnak azt - mondta az MSZP budapesti elnöke.

Molnár Gyula hozzátette: ha az SZDSZ valóban közös jelöltet szeretne az MSZP-vel, akkor előzetesen egyeztetnie kellett volna a szocialistákkal.

A budapesti elnök elmondta, hogy a szocialista párt szeretné együttműködési készségét bizonyítani, ezért a következő napokban egy javaslatcsomagot nyújt át az SZDSZ-nek.

A csomag tartalmával kapcsolatban nem kívánt részletekbe bocsátkozni, de közölte, hogy abban szerepel az önkormányzati választási kampányt érintő együttműködés és több, a várost érintő kérdés.

Molnár Gyula azt mondta: amennyiben ezek a javaslatok elfogadhatók az SZDSZ számára, akkor támogatják Demszky Gábort, ha nem, akkor az MSZP kész önállóan megmérettetni magát a választáson.

Hozzáfűzte: a fővárosi tárgyalások nem érintik a most zajló koalíciós tárgyalásokat.

Címlapról ajánljuk
Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Benyújtotta az első Alaptörvény-módosítási javaslatát a Tisza Párt. A javaslat korlátozná a miniszterelnöki megbízatás hosszát. Emellett „lépéseket tesz” a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése felé, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.

Elon Musk sorban bukja a pereket, de nem áll le

Legyőzte volt mentorát a bíróságon Sam Altman, az OpenAI igazgatója. Elon Musk viszont nem hajlandó elfogadni a vereséget. A milliárdosnak akkora a vagyona, hogy megengedheti magának, hogy több pert is elveszítsen, vagy fellebbezzen.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×