2006. június 29. 18:29 Több mint 15 ezer embert bocsátanak el A közszférában 12.500-zal, a minisztériumokban 2.000-rel, az egyéb igazgatási intézményekben 800-zal lesz kevesebb álláshely - jelentette be a kancelláriaminiszter.
2006. június 29. 18:12 Emelkedik a kenyér ára Néhány napon belül 15-20 százalékkal emelik a pékek a kenyér árát.
2006. június 29. 18:10 Az üres irodaház előtt tüntetnek a szakszervezetek Jövő hétvégén hat országos szakszervezeti szövetség közösen tiltakozik a Gyurcsány-kormány tervezett intézkedései ellen a Képviselői Irodaház előtt. Az InfoRádiónak Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke azt mondta: azért nem hétköznapra szervezik a megmozdulást, mert nem akarják megzavarni a közlekedést.
2006. június 29. 18:01 Rémület és rettegés Budapest vezetésében "Úgy tűnik, a fővárost eddig irányító politikusok félni kezdtek, hogy a budapesti emberek a város élére olyan független vezetőt választanak, aki rendbe teszi Budapest ügyeit" - írta a Fidesz-frakció két képviselője közleményében.
2006. június 29. 17:55 Nem vezet több nemzetközi meccset a bakizó angol bíró A németországi labdarúgó-világbajnokságon közreműködött Graham Poll levonta a következtetést a Horvátország-Ausztrália mérkőzésen elkövetett durva hibájából, és úgy döntött, hogy nemzetközi szinten nem folytatja bírói pályafutását.
2006. június 29. 17:52 Útkereszteződésben ütötték el a kerékpárost Hódmezővásárhelyen közlekedési balesetben meghalt egy kerékpáros - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
2006. június 29. 17:49 Magyarország kész együttműködni az új szlovák kormánnyal Magyarország tiszteletben tartja a szlovákiai koalíciós tárgyalások eredményeként megalakuló kormány összetételét, a felálló új kabinetet konkrét gyakorlata alapján fogja megítélni. Erről Gál J. Zoltán, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára beszélt a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.
2006. június 29. 17:38 "Van olyan helyzet, amikor nem kell demokratikus egyeztetés" Sántít az a miniszterelnöki érvelés, miszerint nem várható el a politikusoktól, hogy "szentek" legyenek, ha közben az egész ország a kiskapukat keresi mindenben - mondta az InfoRádiónak Tóth István János. Az elemző szerint a hatalmas különbség az, hogy a kormányzat és a pártok hozzák a szabályokat. Ha jó és betartható szabályokat hoznak, akkor azt betartja a lakosság és az üzleti élet.
2006. június 29. 17:27 A tejtermelőket tönkreteheti az áfaemelés Tiltakoznak a tejtermelők az általános forgalmi adó kedvezményes kulcsának 15 százalékról 20 százalékra emelése miatt. A Tej Terméktanács nyílt levélben arra kéri az országgyűlési képviselőket, hogy a döntés ne érintse a tejtermelő és -feldolgozó szektort.
2006. június 29. 17:24 A Roland Garros versenyigazgatója vette át a Juventus irányítását A francia Jean-Claude Blanc-t nevezték ki a Juventus labdarúgóklub ügyvezető igazgatójává.
2006. június 29. 17:23 A vállalkozók szerint jön a feketemunka Nem ért egyet az évközbeni adómódosításokkal a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára.
2006. június 29. 17:16 Hány embernek nem lesz állása? Sokan nem tudják, hogy lesz-e még állásuk, több állami intézményben ugyanis ezt egyelőre nem közölték.
2006. június 29. 17:02 Az izraeli alakulatok tovább nyomulnak a palesztin területekre Nyolc palesztin minisztert és több tucat tisztségviselőt tartóztattak le az izraeli katonák Gázában. A palesztin elnök nemzetközi segítséget kért; az Európai Unió a térségbe küldi közel-keleti megbízottját. Az izraeliek és a palesztinok köszött akkor lett különösen feszült a viszony, amikor szélsőséges iszlám fegyveresek elraboltak egy izraeli katonát.
2006. június 29. 16:53 Rendőrökkel teszteltetnék a magyar vakcinát Rendőröket és katasztrófavédelmi dolgozókat is felkértek a madárinfluenza ellen Magyarországon gyártott vakcina tesztelésére. A testületek még nem döntöttek arról, hogy részt vesznek -e az oltóanyag tesztelésében.
2006. június 29. 16:33 Hatalmas viharok Nyugat-Magyarországon Viharzóna érte el az ország nyugati részét, Vas megyében pincéket öntött el a víz. A Balatonon dél körül csapott le a vihar, a vízimentőknek 7 embert kellett kimenteniük. Közben várhatóan egy hétig nem járnak a vonatok a salgótarjáni vasúti határátkelőhelynél a szlovák árvizi helyzet miatt.
2006. június 29. 16:32 Lemondott a miniszterelnök által is kritizált kapitány Lemondott Pawel Janas, a világbajnokságon már a csoportkör után kiesett lengyel labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
2006. június 29. 16:26 Mobilos parkolás a belvárosban Fél éven belül Budapest belvárosában is lehet mobiltelefonon keresztül fizetni a parkolásért. A több kerületben már működő rendszer előnye, hogy nem kell számolgatni és leszaladgálni, a parkolás kezdetekor egyszerűen küld az autós egy sms-t, majd amikor végzett, küld még egyet. A rendszer percre pontosan számol, és levon.
2006. június 29. 16:03 Megállíthatatlanul zuhan a forint, már 285 az euró! Török Zoltán, a Raiffeisen Bank elemzője szerint elkerülhetetlen, hogy a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa minimum 100 bázispontos kamatemelésről döntsön.
2006. június 29. 15:48 Miért késlekedik a monetáris tanács? Már kamatot kellett volna emelnie a monetáris tanácsnak - vélekedett Csaba László közgazdász azzal kapcsolatban, hogy csütörtök délelőtt az euró 283 forintig erősödött. Ezzel a sáv gyenge oldalára került a forint. A szakember szerint a megkésett, hiteltelen és rosszul kommunikált megszorító intézkedések is lefelé húzzák a forintot.
2006. június 29. 15:46 "Aki jól dolgozik, az jól keres" A németországi világbajnokságon negyeddöntős ukrán válogatott futballistái az eredeti ígéretekhez képest magasabb prémiumot kapnak. Ezt Hrihorij Szurkisz, az ukrán szövetség elnöke jelentette be.
2006. június 29. 15:42 Négy év után bronzérmet kap a magyar sprinter Az Európai Atlétikai Szövetség közzétette a Dwain Chambers kizárásával érintett versenyek eredménylistáját, így hivatalossá vált, hogy Németh Roland bronzérmet szerzett a 2002-es müncheni szabadtéri Európa-bajnokságon.
2006. június 29. 15:31 Kosárban vitte a pénzt a fogadóirodába a szerencsejátékos Minden idők legnagyobb értékű készpénzes sportfogadását tette meg Londonban egy arab mágnás, aki 200 ezer fontot, vagyis több mint 80 millió forintot tett fel az angol labdarúgó-válogatott világbajnoki győzelmére.
2006. június 29. 15:26 Igényeljen gázár-támogatást! Akár 20-30 százalékkal is kevesebb lehet a gázfelhasználása egy háztartásnak, ha megfelelő a ház és a nyílászárók szigetelése. Elsősorban tehát a megfelelő hőszigeteléssel spórolhat az, akinek az áremelések után túl magas lesz a gázszámla - mondta az InfoRádiónak Bartha Judit. A GKI Energiakutató Kft. kutatásvezetője szerint azoknak, akik nem ragaszkodnak a gáz nyújtotta kényelemhez, megoldás lehet visszatérni a fa- vagy szénfűtésre, vagy valamilyen megújuló energiaforrásra.
2006. június 29. 14:58 Tárgyalások a tandíjról Tárgyalások kezdődnek az oktatási tárca, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája és a Magyar Rektori Konferencia részvételével a fejlesztési részhozzájárulásról. Ezt az oktatási és kulturális miniszter közölte, miután a diákok képviselőivel tárgyalt.
2006. június 29. 14:54 Ma kerülnek vissza Sárospatakra a kollégium könyvei Ma kerülnek vissza Sárospatakra a Magyar Nemzeti Múzeumból a református kollégiumi könyvtár köteteit, amelyeket az idén adott vissza Oroszország.
2006. június 29. 14:44 A spanyol kormány béketárgyalásokat kezd az ETA-val José Luis Rodríguez Zapatero spanyol miniszterelnök bejelentette, hogy kormánya béketárgyalásokat kezd az ETA baszk terrorszervezettel.
2006. június 29. 14:40 Közeledik a vihar Budapesthez Fejér megyében a vihar fákat döntött ki, emiatt a 6-os és a 7-es főút több részén jelentősen lelassult a forgalom.
2006. június 29. 14:37 Magyar és szlovák kiengesztelődés A magyar és a szlovák nép közötti kiengesztelődés jegyében mutattak be szentmisét az esztergomi Bazilikában.
2006. június 29. 14:23 Czink Melinda kiesett Kiesett Czink Melinda az angol nyílt teniszbajnokságon, mivel a második fordulóban 6:2, 6:3-ra kikapott az amerikai Amy Fraziertől.
2006. június 29. 14:17 Fizessenek az alkoholisták az új májért! Egy felmérés szerint a nagy-britanniai orvosok 40 százaléka úgy véli, hogy a dohányzóknak és az alkoholistáknak hozzá kell járulniuk kezelésük költségeihez, mivel egészségi problémáikért jelentős részben saját maguk a felelősek.
2006. június 29. 14:15 Biztosan lesz várólista az egészségügyben A várólistával biztosan, a vizitdíjjal valószínűleg meg kell békélniük a magyar pácienseknek. A kormányzat arra számít, hogy a fekvőbeteg-ellátás átalakítása után a tervezhető műtétekre Magyarországon is várni kell a jövőben - jelentette ki a parlament egészségügyi bizottságának szocialista elnöke az InfoRádióban.
2006. június 29. 14:09 Életveszélyben van a Juventus sportigazgatója! Életveszélyes az állapota Gianluca Pessottónak, a Juventus 22-szeres válogatott futballistájának. A torinói klub sportigazgatója kedden öngyilkosságot kísérelt meg.
2006. június 29. 13:40 Veres: az euró és az egészségügy érdekli a külföldi befektetőket Az euró 2010-re tervezett bevezetéséről és az egészségügy átalakításáról beszéltek a magyar kormány vezetői Frankfurtban befektetők előtt - tájékoztatott a pénzügyminiszter.
2006. június 29. 13:32 Túlzsúfoltak a magyar börtönök A börtönök túlzsúfoltságának felszámolására szólította fel Magyarországot az Európa Tanács kínzásellenes bizottsága.
2006. június 29. 13:25 Tegyen panaszt, ha rövid a nyitva tartás! Ha jelentős számban érkeznek kérések, felülvizsgálja a budapesti strandok nyitvatartási rendjét a fürdőket üzemeltető Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Rt. - mondta az InfoRádióban a társaság osztályvezető-helyettese.