2006. július 21. 08:59 Gyurcsány "öt plusz egy" elve A magyar gazdaság egyensúlyi pályájának eléréshez "öt plusz egy"elvet" nevezett fontosnak Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Konvergencia Tanács első ülésén.
2006. július 21. 08:08 Autóbalesetet szenvedett az Oscarra jelölt színész Kórházba vitték a Hatodik érzékben nyújtott alakításáért Oscar-díjra jelölt Haley Joel Osment amerikai színészt, miután autóbalesetet szenvedett.
2006. július 21. 07:48 "Ne lehessen pofára fizetni" Az állami közszolgálat reformjának az a lényege, hogy a valódi feladatokhoz és teljesítményekhez igazítsa a benne dolgozók létszámát, illetve fizetését - mondta az InfoRádiónak az Államreform Bizottság alelnöke, miután tárgyalt a Szakszervezetek Együttműködési Fórumával.
2006. július 21. 07:27 Õrizetbe vették a makói lány felgyújtásával gyanúsított fiatalkorút A rendőrség őrizetbe vett egy fiatalkorút, aki alaposan gyanúsítható azzal, hogy gyúlékony anyaggal lelocsolt, majd meggyújtott egy 18 éves lányt Makó külterületén - közölte a rendőrség.
2006. július 21. 07:24 Tobzódik a kongresszusokban az MSZP Két kongresszust tart rövid időn belül az MSZP. A párt alelnöke az InfoRádióban elmondta: ősszel rendkívüli kongresszuson értékelik az idei választások eredményeit, jövő év elején pedig tisztújító kongresszust tartanak.
2006. július 21. 06:46 "A kormány hitelességi problémával küszködik" Szeptemberre világossá válik a megszorítások tartama és a miértje is - mondta a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. A közigazgatási leépítések során a minisztériumokban dolgozók negyedét, mintegy kétezer embert bocsátanak el.
2006. július 21. 06:35 Kevés magyar repült szabadságra A magyarok több mint kétharmada hazájában üdül, repülőre pedig jóval kevesebben szállnak, mint a közösségi átlag - derül ki egy európai uniós felmérésből, amely még 2004-es adatokon alapul.
2006. július 21. 06:21 90 milliárdba kerülhet ma az Orbán-kormány egyik "államosítása" A Népszabadság a Reptérper a büdzsé titka címmel közöl írást. A Ferihegyi reptér egykor kiebrudalt kanadai tulajdonosának számláját gazdagíthatja majd annak az összegnek a jelentős része, amely most "titkos" hiányemelő tételként szerepel a büdzsében.
2006. július 21. 06:11 Tombol a háború Libanonban Izrael ismét libanoni területeket bombázott. Egyes területeken a szárazföldi csapatok a Hezbollah ellenállásába ütköztek. Libanonból tömegesen menekülnek az emberek.
2006. július 21. 06:07 Kevesebb lesz a nyugdíja, mint gondolná! Az emberek többségének fogalma sincs arról, hogyan működik a nyugdíjrendszer, és azt sem tudja, miből él meg idős korában - derült ki abból a felmérésből, amelyet az egyik biztosítótársaság megbízásából végzett el a Medián Közvélemény-kutató Intézet. A megkérdezettek 56 százaléka azt sem tudja, hány év a nyugdíjkorhatár.
2006. július 21. 05:59 "Biztos jó lesz valamire" - BKV-abszurd 2002-2006 Az utóbbi évek egyik legnagyobb tömegközlekedési fiaskója a négy éve húzódó nagykörúti villamosberuházás. Az elmúlt években a BKV emellett még számos kétes üggyel és abszurd esettel szolgált.
2006. július 21. 05:56 Kivégeztek egy pedofil gyilkost Kivégeztek egy pedofil gyilkost méreginjekcióval az egyesült államokbeli Texas szövetségi állam huntsville-i fegyintézetében.
2006. július 21. 05:53 Meghalt a "Mészáros" Kambodzsában meghalt Ta Mok, az egykori vörös khmer kommunista mozgalom katonai parancsnoka. A csak "mészárosként" emlegetett, brutalitásáról hírhedt férfi 82 esztendős volt.
2006. július 21. 05:41 Csökkentse fűtésszámláját! A gázfűtéshez képest feleannyi az üzemeltetési költsége a Nyugat-Európában egyre népszerűbb hőszivattyús fűtő-hűtőrendszernek - mondta az InfoRádiónak a Torontói Egyetem vendégprofesszora. Léderer András fizikus és csapata Dunaharasztiban mutatja be az új módszert.
2006. július 21. 05:35 Válasszon: dupla járulék vagy adóellenőrzés Az október elejei fizetéseknél már a minimálbér duplája lesz a társadalombiztosítási járulék alapja minden munkaadónál és vállalkozónál. Ha a valós jövedelem ennél kisebb, akkor az után kell fizetni, ha a munkaadó vagy a vállalkozó ezt bejelentette az adóhivatalnak.
2006. július 20. 21:57 A Debrecené a Szuperkupa A Debrecen nyerte a labdarúgó Szuperkupát. A bajnoki címvédő a debreceni visszavágón 2-1-re győzött a Fehérvár ellen, és 3:1-es összesítéssel múlta felül a Magyar Kupa-győztes székesfehérváriakat.
2006. július 20. 21:26 Leszakadt a hullámvasút utolsó kocsija Huszonkilencen sérültek meg Nagy-Britannia legnagyobb vidámparkjában, miután eddig ismeretlen okból leváltak a hátsó kocsik az egyik hullámvasútról.
2006. július 20. 21:24 Mészöly Kálmán is tagja a licencbizottságnak Helmeczy László és Nemes Ferenc mellett Mészöly Kálmán a harmadik tagja a Magyar Labdarúgó Szövetség elsőfokú licencadó bizottságának.
2006. július 20. 21:17 Újabb magyar érem Bejutott a négy közé, így már biztosan érmet szerez a 64 kilogrammos Káté Gyula a plovdivi ökölvívó Európa-bajnokságon.
2006. július 20. 20:27 Folytatódik az aranybánya engedélyeztetési eljárása Romániában nem függeszti fel a környezetvédelmi minisztérium az erdélyi Verespatakon tervezett aranybánya engedélyeztetési folyamatát, mivel egy román bíróság elutasította a Greenpeace erre vonatkozó kérését.
2006. július 20. 20:24 Lefejezték a román titkosszolgálatokat Romániában lemondott a három legfontosabb titkosszolgálat vezetője a tavaly Irakban elrabolt román újságírók túszul ejtésének megszervezésével vádolt Omar Hajszam arab üzletember eltűnése miatt.
2006. július 20. 20:22 Rakétatámadás magyar katonák ellen Afganisztánban Rakétatámadás ért Afganisztánban egy magyar katonákat szállító autóbuszt, de senki nem sebesült meg - erősítette meg a Magyar Televízió értesülését a honvédelmi tárca szóvivője a Híradóban. Az eset két héttel ezelőtt történt, de a honvédelmi tárca eddig nem adott tájékoztatást róla.
2006. július 20. 19:26 Gyilkol a hőhullám Már 16 ember halt meg az Európát napok óta sújtó hőhullám miatt.
2006. július 20. 19:04 "Demszkyé a politikai felelősség" A fővárosi MDF szerint Demszky Gábor felelős a nagykörúti villamos felújításánál elkövetett hibák miatt. A párt szerint az átépítés a főpolgármester választási kampányának lett az áldozata.
2006. július 20. 18:47 Gyurcsány: "hívjuk nyugodtan tandíjnak" A miniszterelnök blogjában elismerte, hogy a felsőoktatásban bevezetendő fejlesztési részhozzájárulás nem egyéb, mint tandíj. Gyurcsány Ferenc annak kapcsán írt erről, hogy Zamárdiba, az egyetemisták és főiskolások találkozójára (EFOTT) készült, ahol később a hallgatói önkormányzatok vezetőivel találkozott.
2006. július 20. 18:23 Erdőtűz Bács-Kiskun megyében Kigyulladt a fenyves- és az akácerdő Bács-Kiskun megye északi részén, Ladánybene és Kunbaracs térségében.
2006. július 20. 18:19 Magyar a világ legjobb elméleti fizikusa Egy magyar diák lett a világ legjobb elméleti fizikusa a 37. Nemzetközi Fizikai Diákolimpián. Halász Gábor a budapesti Radnóti Miklós Gimnázium végzős tanulója. A magyar csapat - Kónya Gábor, Meszéna Balázs, Molnár András és Széchenyi Gábor - ezüstérmet nyert.
2006. július 20. 18:05 Újabb kereskedelmi lánc kapott sokmilliós büntetést A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 50 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki az Auchan Magyarország Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-re a fogyasztók megtévesztésére alkalmas reklámja miatt - mondta az InfoRádióban Zavodnyik József, a versenytanács tagja.
2006. július 20. 17:53 Volt pénzügyminiszter az ÁPV Rt. élén Az MTI értesülése szerint László Csaba volt pénzügyminisztert kérték fel az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójának, az elnöki poszt várományosa pedig Kamarás Miklós, aki korábban az ÁPV vezérigazgatója volt.
2006. július 20. 17:33 Eltiltották Zidane-t és Materazzit A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága Zinedine Zidane-t három, Marco Materazzit pedig két mérkőzésről tiltotta el a németországi világbajnokság döntőjében történt összetűzés miatt. A két játékos pénzbüntetést is kapott.
2006. július 20. 16:39 A hallgatók továbbra sem akarnak fizetni Továbbra sincs egyetértés a kormányzat és a hallgatók között a fejlesztési részhozzájárulás, vagyis a tandíj bevezetéséről. Ez abból a nyilatkozatból derül ki, amelyet a tervezettnél hosszabb, zárt körű megbeszélés után adott a sajtó képviselőinek Gyurcsány Ferenc kormányfő és Hiller István oktatási és kulturális miniszter, valamint Ekler Gergely, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának vezetője az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján Zamárdiban.
2006. július 20. 16:37 Az E.ON nem vonul ki Magyarországról Az E.ON megerősítette, hogy szélesíti tevékenységét a magyar energiapiacon, és nem kíván kivonulni Magyarországról.
2006. július 20. 16:32 Tasnádi: nehéz lesz pótolni Toller Lászlót Pénteken választja meg polgármester-jelöltjét a pécsi MSZP; a szocialisták helyi választmánya a Baranya Megyei Közgyűlés alelnökét javasolta a posztra. Tasnádi Péter az InfoRádióban azt mondta: vállalja a jelölést, de tudja, hogy nagyon nehéz lesz helyettesíteni az autóbalesetben súlyosan megsérült Toller Lászlót.
2006. július 20. 16:26 Fidesz: felszámoló biztos irányítja a honvédséget A Fidesz szerint nem szanálni, hanem konszolidálni kell a Magyar Honvédséget, ahol hétezer ember elbocsátására készülnek. Az MSZP jól mozgósítható, modern hadsereget szeretne.
2006. július 20. 16:05 Mezőgazdasági munkagéppel ütközött egy motor Budapesten Ketten súlyosan megsérültek, amikor mezőgazdasági munkagéppel ütközött Budapest XX. kerületében egy motorkerékpár - közölte a fővárosi tűzoltóság szóvivője.