2006. szeptember 4. 13:09 Elődöntős a magyar női vízilabda-válogatott A magyar női vízilabda-válogatott 22-4-re kiütötte a házigazda szerb csapatot, és így bejutott a belgrádi Európa-bajnokság elődöntőjébe.
2006. szeptember 4. 12:59 Több éves húst adott el az éttermeknek Németországban a Zöldpárt helyettes frakcióvezetője súlyos börtönbüntetés kiszabását sürgette azokra, akik romlott hússal kereskednek. Az ellenzéki politikus egyúttal súlyos mulasztást vetett a fogyasztóvédelmi miniszter szemére. A német agrárszövetség elnöke pedig azonnali működési tilalom kimondását követelte azon húsgyárak esetében, amelyek nem friss áruval látják el vevőiket.
2006. szeptember 4. 12:45 Alacsonyabb távhődíjemelést javasol a városüzemeltetési bizottság A városvezetés által javasolt 8,4 százalék helyett csak 6 százalékos lakossági távhődíjemelést támogatott a Fővárosi Közgyűlés Városüzemeltetési Bizottsága; a közgyűlés csütörtökön mindkét lehetőségről szavaz majd.
2006. szeptember 4. 12:42 Jövőre kerül a parlament elé a nemzeti parkokról szóló javaslat A jövő év első felében terjeszti az Országgyűlés elé a nemzeti parkokról szóló törvényjavaslatot a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium - közölte a tárca vezetője.
2006. szeptember 4. 12:39 Hiller tandíjjal nyitotta meg a tanévet A felsőoktatás átalakításáról szólva a fejlesztési részhozzájárulás, vagyis a tandíj bevezetésének fontosságát hangsúlyozta az oktatási és kulturális miniszter a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem 225. tanévnyitó ünnepségén, amelyen részt vett Sólyom László köztársasági elnök is.
2006. szeptember 4. 12:21 Tízmillió eurós beruházás a Dunaferrnél Befejezték az I. nagyolvasztó rekonstrukcióját a Dunaferr Zrt-ben.
2006. szeptember 4. 12:13 Berlinben kitüntetik Kertész Imrét Berlinben ma este adja át a Reuter-emlékérmet a város kormányzó polgármestere Kertész Imre Nobel-díjas írónak. A Reuter-emlékéremmel évről-évre olyan személyiséget tüntetnek ki, aki kimagaslót alkotott Berlin érdekében.
2006. szeptember 4. 12:08 Vétójogot adna a polgármestereknek a Fidesz A költségvetésről és a mindenkori nemzeti fejlesztési tervről egyeztetne a kormánnyal a Fidesz által felállítani javasolt Országos Önkormányzati Egyeztető Testület. A szervezetnek a megyei közgyűlések elnökei, a megyei jogú városok polgármesterei és a főpolgármester lenne a tagja. A szocialisták szerint újabb önkormányzati szövetségre nincs szükség, egy, a jelenlegieknél koncentráltabb szervezet azonban hatékonyabb lehet.
2006. szeptember 4. 11:58 Meghalt a Kennedy-gyilkosság utolsó túlélője Meghalt a Kennedy-gyilkosság utolsó túlélője. Nellie Connally, Texas állam egykori kormányzójának felesége férjével és a First Lady-vel ült Kennedy mellett a limuzinban, amikor az elnököt a halálos lövés érte.
2006. szeptember 4. 11:52 Hobo: "Faludy verseinek szabadsága közel áll hozzám" Olyan szabadság van Faludy György verseiben, ami közel áll hozzám - mondta az InfoRádiónak Földes László Hobo, aki lemezen és fellépéseken is népszerűsíti a költő verseit. A művész a Ballada a senki fiáról című est keretében emlékezett a 96 éves korában szombaton elhunyt Faludy Györgyre.
2006. szeptember 4. 11:45 Betiltott születésnapi torták Egyre több amerikai iskolában tiltják meg a gyerekeknek, hogy tortát, vagy süteményt hozzanak az iskolába születésnapjukra. Az Egyesült Államokban ugyanis szokás, hogy az ünnepelt szülei édességet küldenek, hogy az egész osztály közösen ünnepelhessen. A tilalom a járványszerűen terjedő gyermekkori elhízás visszaszorítását szolgálja.
2006. szeptember 4. 11:29 Kétszázmilliót is érhet Hitler íróasztala Egy millió dollárt, vagyis több mint kétszáz millió forintot is adhatnak egy Adolf Hitler müncheni luxuslakásából származó íróasztalért és székért, amelyet tulajdonosa eladásra kínált fel. A magát megnevezni nem kívánó amerikai gyűjtő azután jutott a bútorokhoz, hogy azokat az amerikai kormány eladta.
2006. szeptember 4. 11:16 Jön a malária Brit kutatók szerint a globális felmelegedés nyomán "vándorolni" kezdtek a világban az eddig a melegebb éghajlatokon előforduló fertőző betegségek. Európában például tengeri úszóversenyek résztvevői fertőződtek meg trópusi betegségekkel.
2006. szeptember 4. 11:09 Borúsak a jövő évi kilátások Idén és jövőre a gazdasági növekedés kissé lassul, az infláció jelentősen gyorsul, a hatalmasra duzzadt államháztartási hiány bővülése azonban lefékeződik - állapítja meg a GKI Gazdaságkutató előrejelzése.
2006. szeptember 4. 11:07 Paris Hilton félmeztelenül, kutyafejjel Szabotázs áldozata lett Paris Hilton: egy "gerilla művész" hamis CD-ket csempészett a hotelbirodalom-örökös nemrégiben megjelent albumának példányai közé több brit zenei boltban. A CD-ken Banksy saját remixei találhatóak, a borítón pedig Paris Hilton félmeztelen teste egy kutyafejjel.
2006. szeptember 4. 10:34 "Egypártrendszer" a Vajdaságban A Magyarországon tanuló vajdasági magyar fiatalok nem térnek vissza, emiatt fokozatosan kihal a délvidéki magyarság - hangzott el egy újvidéki vitafórumon. A tanácskozáson a Vajdasági Magyar Szövetséget azzal vállalták, hogy "rátette a kezét" a vajdasági magyar sajtóra, a nemzeti tanácsra és szinte egypártrendszert vezetett be.
2006. szeptember 4. 10:25 Késett a vonat, mert rossz szögből sütött a nap A brit vasúti ingázók azt hihették: már minden kifogást hallottak. Egy félórás késéssel küzdő szerelvény utasai azonban megdöbbenve tapasztalták: rosszul hitték. A reggeli csúcsforgalomban munkába igyekvőkkel ugyanis azt közölte a vonat vezetője: azért nem tudnak tovább menni, mert a nap rossz szögből süt az állomás tükreibe, és nem látja, hogy biztonsággal becsukhatja-e az ajtókat.
2006. szeptember 4. 10:09 Egynapos magánsebészeti központ nyílt A teljes közép-dunántúli régiót ellátó Egynapos Sebészeti és Rehabilitációs Központ nyílt Várpalotán. A magántulajdonban működő centrumban a többi között térd- és sérvműtéteket végeznek a társadalombiztosítás keretében, amelyhez plusz szolgáltatásokat lehet vásárolni.
2006. szeptember 4. 09:36 Rendőr lőtte meg a sportolót Egy szolgálaton kívüli rendőr rálőtt Steve Foleyra, a San Diego Chargers amerikaifutballistájára.
2006. szeptember 4. 09:31 207 milliárd forintot utaztunk el Az első fél évben 16,5 millió külföldi látogató érkezett Magyarországra, 75 százalékuk egy napra, 25 százalékuk több napra jött - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2006. szeptember 4. 09:13 Visszavitte a repülő, mert átaludta a kiszállást Egy tinédzser, aki Máltáról Bulgáriába repült, elaludt a járaton. Amikor felébredt, már ismét Máltán volt, a gép személyzetének ugyanis nem tűnt fel, hogy a gépen maradt.
2006. szeptember 4. 09:07 Egy év börtön házasságtörésért Kambodzsában egy új törvény alapján akár egyéves börtönbüntetésre is ítélhetik azt, akiről bebizonyosodik, hogy megcsalta házastársát. Az ellenzék, amely szerint egyszerű figyelemelterelés az új törvény, kivonult a szavazáskor a parlamentből.
2006. szeptember 4. 09:06 Tüskés rája ölte meg a Krokodilvadász sztárját Búvárbalesetben életét vesztette a Krokodilvadász című sorozat főszereplője, az ausztrál Steve Irwin.
2006. szeptember 4. 08:48 "Csökkenthetem Alonso előnyét" A megfelelő gumiválasztás döntő lehet a vasárnapi Olasz Nagydíjon - mondta Michael Schumacher, a Forma-1-es Ferrari pilótája. A német sztár és a maranellói csapat szurkolói a fontos bejelentések miatt is várják a hétvégét.
2006. szeptember 4. 08:18 A brit gyerekek korán kezdik Az öt év alatti nagy-britanniai gyerekek nagy része internetezik, tudja, hogyan kell e-mailt küldeni és mobil telefont használni. Csaknem 70 százalékuk a DVD-lejátszót is tudja használni - derül ki egy új felmérésből.
2006. szeptember 4. 08:01 Felrobbant az ellopott pénz a rabló alsónadrágjában Egy brit bankrabló vesztére alsógatyájába gyűrte az ellopott pénzt. A kötegek közé rejtett biztonsági szerkezet így ott robbant fel. A szemtanúk csak annyit láttak: füstöl a fájdalomtól összerogyó rabló nadrágja.
2006. szeptember 4. 07:45 "Zuhan a benzin ára" A furcsa koalíciók idejéről ír a közelgő önkormányzati választások kapcsán a Népszabadság. A lap szerint több ezer jelölt hiányzik a valódi választáshoz.
2006. szeptember 4. 07:44 Százhúsz milliót kérnek a rocklegenda házáért Eladó az a ház, ahol élete utolsó 25 évét töltötte el Syd Barrett, a Pink Floyd egyik alapító tagja. A legendás rockzenész mind a három hálószobát használta, a földszinten pedig alkotott.
2006. szeptember 4. 07:43 Rossz holttestbe varrták vissza a szerveket Egy ír férfi szívét és tüdejét a halottkémi vizsgálat után véletlenül egy angol turistába varrták vissza egy dublini kórházában.
2006. szeptember 4. 07:42 Jennifer Anistont otthonában, félmeztelenül kapta le a paparazzo Jennifer Aniston peren kívül megegyezett azzal a fotóssal, akit azért perelt be, mert titokban olyan képeket készített róla, amelyeken félmeztelenül látható. A megállapodás részleteit nem hozták nyilvánosságra.
2006. szeptember 4. 07:09 Elbiciklizett Kínába és vissza Egy író, aki hét évvel ezelőtt elhatározta, hogy soha többet nem ül repülőre, egyedül kerékpározott el Nagy-Britanniából Kínába, majd vissza.
2006. szeptember 4. 06:40 Újabb pokolgépes merénylet Törökországban A délkelet-törökországi Catakban két ember meghalt, 14-en megsebesültek, amikor pokolgép robbant egy teázóban.
2006. szeptember 4. 06:22 Távoznak a békefenntartók Szudánból A kartúmi kormány úgy határozott, hogy az Afrikai Unió békefenntartó csapatainak szeptember 30-ig el kell hagyniuk Szudánt.
2006. szeptember 4. 06:19 Légi csapás a menekülttáborra Légi csapást mért egy palesztin szélsőséges házára az izraeli légierő a gázai Dzsabalíja menekülttáborban. Szemtanúk szerint két ember megsebesült
2006. szeptember 4. 06:16 A légiblokád ellenére is indít járatot Bejrútba a Qatar Airways Az izraeli kormányfő sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a libanoni miniszterelnök elutasította ajánlatát egy béke-megállapodásra. A bejrúti kormány vezetője tagadja, hogy Ehud Olmert megkereste őt.