2008. szeptember 13. 14:29 Gyermektartási ügynökséget állítanának fel Megfelelő jogi szabályozást sürget a rendezetlen tartásdíjak ügyében a gyermeküket egyedül nevelő szülők érdekeit képviselő civil szervezet.
2008. szeptember 13. 14:09 Raúl kimaradhat a Real Madridból A válogatott mérkőzések után ismét a bajnokságoké a főszerep az európai futballban. A nagycsapatok egyúttal a jövő heti BL-rajtra is készülnek.
2008. szeptember 13. 13:32 Gyurcsány leszámol a magyar öszvérrel A parlamenti pártok programjait hiányolja az MSZP elnöke. Gyurcsány Ferenc a párt politikai évadnyitóján azt mondta: ma egyedül a szocialistáknak van leírt, rendezett és vitára alkalmas programja. A miniszterelnök szerint a következő két évben már érzékelhető lesz az elmúlt két év küzdelmének az eredménye.
2008. szeptember 13. 13:09 Az MSZP még mindig reménykedik a megegyezésben Az MSZP továbbra is megállapodásra törekszik az SZDSZ-szel. Erről Simon Gábor, a szocialisták országos választmányának elnöke beszélt a testület évadnyitó ülésén.
2008. szeptember 13. 12:39 Figyelmeztetés a mentős hanganyag miatt Írásban figyelmeztette az Országos Mentőszolgálat főigazgatóját Székely Tamás egészségügyi miniszter egy hanganyag engedély nélküli nyilvánosságra hozása miatt.
2008. szeptember 13. 12:19 Már a személyforgalom is megindult a La Manche alatt Részlegesen megindult a személyforgalom a Nagy-Britanniát Franciaországgal összekötő Csatorna-alagútban; a közlekedési folyosót csütörtökön zárták le egy tűzeset miatt.
2008. szeptember 13. 11:43 Fidesz: Friss kormányzásra van szükség A Fidesz szerint a kis- és közepes vállalkozások működését, valamint a családok megélhetését is veszélyezteti a kormány jövő évi adótörvény-javaslata.
2008. szeptember 13. 11:18 Hátramenetbe kapcsol az SZDSZ Ultimátumok helyett tárgyalni fog az SZDSZ, a párt partnert keres a megállapodásokhoz - írja a Népszabadság. Lapszemle.
2008. szeptember 13. 10:58 Megtámadták a magyar katonákat Afganisztánban Támadás érte az Afganisztánban szolgálatot teljesítő magyar katonák gépjárműoszlopát, a tűzharcban senki nem sebesült meg, anyagi kár sem keletkezett - közölte a Honvédelmi Minisztérium.
2008. szeptember 13. 10:51 "Hamarosan kiderül, meddig terjed Gyurcsány Ferenc rugalmassága" Az adótörvényekről szóló szavazás vízválasztó lehet - mondta az SZDSZ európai parlamenti képviselője az InfoRádió Aréna című műsorában. Szent-Iványi István hozzátette: ha az adótörvényeket nem fogadja el a parlament, akkor lehet, hogy a költségvetés decemberi benyújtására már új kormányt kell alakítani.
2008. szeptember 13. 10:31 Idénre jósolták Gyurcsány Ferenc bukását Korábban egy szocialista és egy fideszes politikus is erre az évre jósolta a kormányfő bukását. Matolcsy György, az Orbán-kormány gazdasági minisztere 2006 nyarán jelentette ki, hogy a miniszterelnök 2008-ban megbukhat. Két évvel ezelőtt egy szocialista választmányi tag, Sipos József is a kormányfő esetleges leváltásáról nyilatkozott.
2008. szeptember 13. 10:12 Képriport: bankjegykiadó automatát raboltak el Solymárról Kiszakítottak a helyéről és elvittek egy bankjegykiadó automatát hajnalban Solymáron, az elkövetők hátrahagyták a művelethez használt teherautót - mondta el az InfoRádiónak a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
2008. szeptember 13. 10:03 Szelídebben érte el az Ike Texast Elérte Texas partjait az Ike nevű hurrikán. A forgószél kettes fokozatúra enyhült, amikor lecsapott Galveston városára, de a hatóságok így is 5 méteres hullámokra számítanak, a széllökések sebessége elérheti a 175 kilométer/órát.
2008. szeptember 13. 10:00 Miért ismerjük meg a feleségünket, holott sosem látjuk ugyanúgy? Azt vizsgálták tudósok majmok segítségével, vajon miként ismerjük föl a tárgyakat, arcokat, miközben soha sem látjuk őket pont ugyanúgy, ahogyan korábban.
2008. szeptember 13. 09:55 Baleset és félpályás útzár a 6-os főúton Félpályán megindult a forgalom a 6-os főúton, amelyet egy baleset miatt reggel teljes szélességében lezárták Szekszárd mellett - közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.
2008. szeptember 13. 09:50 Feladtak egy megfigyelőpontot az oroszok Grúziában felszámolt az orosz hadsereg egy megfigyelő posztot Poti kikötőváros közelében. Ez az első ilyen létesítmény, amelyet Moszkva és az Európai Unió hétfői megállapodása alapján megszüntettek.
2008. szeptember 13. 09:41 Tömeges kivégzés Mexikóban Huszonnégy holttestet talált a mexikói rendőrség a főváros közelében.
2008. szeptember 13. 09:28 A hosszú élet titka: energiaital, kertészkedés és bifsztek vacsorára Brit kutatók kiderítették, hogyan lehet egészségesen élni idős korban. A lényeg: ne végezzünk megerőltető fizikai tevékenységet, igyunk energiaitalt, és fogyasszunk sok fehérjét.
2008. szeptember 13. 09:00 Megdőlt az öltözködés egyik alapszabálya Hamisnak bizonyult a divat és az öltözködés egyik alapszabálya, miszerint a függőleges csíkok karcsúsítják az embert, a vízszintesek pedig kövérebbnek mutatják.
2008. szeptember 13. 08:28 Vásárra viszik a költészetet a Gödör Klubban Ötödik alkalommal rendezik meg a Költészet Vásárát szeptember 14-én. Ezúttal a Deák téri Gödör Klub ad helyszínt az egész napos eseménynek, ahol az érdeklődőket gyermekprogramok, versek, dalok és dedikálások várják.
2008. szeptember 13. 08:00 "Bizarr védekezés" nyomán mentették fel a szexfüggő férfit Felmentették a vádak alól azt a brit iskolaigazgatót, akinek számítógén több ezer, gyerekekről készült pornográf felvételeket találtak rendőrök. A férfi megszállottságát egy gyógyszer mellékhatásaként magyarázzák.
2008. szeptember 13. 07:28 Az esküvőjén tett vallomást a vőlegény Német rendőrök vallomástételre kötelezték egy rablási ügy áldozatát - az esküvőjén.
2008. szeptember 12. 22:01 Veres: Megtorpanhat a magyar gazdaság A pénzügyminiszter szerint reális az esély arra, hogy 2010-ben az államháztartási hiány a hazai össztermék három százaléka alá csökkenjen.
2008. szeptember 12. 22:00 A hitelválság következményei: csapvíz, turkáló és vonatozás A franciák csapvizet isznak, a divatbolond olaszok turkálókban vásárolnak, az amerikaiak autózás helyett vonatra szállnak, a németek pedig a cikinek tartott szupermarketekben vásárolnak - így érinti a globális hitelválság a fogyasztókat.
2008. szeptember 12. 21:40 Elfogadják a lengyelek, hogy Jaruzelski a kisebbik rosszat választotta 1981-ben Hosszú huzavona után bíróság elé állították Lengyelország utolsó kommunista vezetőjét. Wojciech Jaruzelski tábornokot azzal vádolják, hogy bűncselekményt követett el, amikor 1981-ben a Szolidaritás mozgalom megtörésére szükségállapotot vezetett be.
2008. szeptember 12. 21:20 Szexuális zaklatás 7 éves korban: "normális gyerekkori viselkedés" Az ausztráliai Qeenslandben az egyik iskolában egy hétéves kislányt szexuálisan bántalmazta egyik diáktársa. Az igazgató szerint azonban ez normális gyerekkori viselkedés.
2008. szeptember 12. 21:00 Baktériumfertőzés is okozhat hirtelen csecsemőhalált? Baktériumfertőzés is okozhat bölcsőhalált - derül ki egy új kutatásból. Néhány szakértő szerint a kórokozó olyan méreganyagokat termel, amelyek hirtelen végezhetnek a csecsemőkkel.
2008. szeptember 12. 20:40 Licitálni lehet a Michael Jacksont átváltoztató csodaszerre Michael Jackson bőrfehérítő krémére is lehet licitálni az interneten az amerikai sztár relikviái között.
2008. szeptember 12. 20:39 Bálnamenhellyé válnak a chilei vizek Chile bálnamenhellyé nyilvánította teljes, öt és félezer kilométer hosszú Csendes-óceáni partvidékét.
2008. szeptember 12. 20:20 Szüzessége eladásából fizetné ki a tandíjat Az interneten árulja szüzességét egy amerikai egyetemista, hogy ki tudja fizetni a tandíját.
2008. szeptember 12. 20:16 Északon és délen is nyújtózkodik az orosz medve Oroszország megerősítette igényét az Északi-sarkvidék természeti kincseinek kiaknázására. A tervek nyomatékosítására az orosz nemzetbiztonsági tanács a sarkkörön belül tartotta ülését.
2008. szeptember 12. 20:00 Ön szereti a "dolce vitát"? Az olaszoknak kezd elegük lenni a beszélt nyelvben rendszeresen használt angol szavakból - vagy legalábbis némelyikükből - ez derült ki egy felmérésből. A nyelv tisztasága felett őrködő Dante Társaság pedig egyenesen az "angl-italiano" szavak elhagyásáért indított kampányt.
2008. szeptember 12. 19:53 Papíron kevesebb külföldi dolgozik Magyarországon Az első félévben 42 százalékkal csökkent a regisztrált külföldi munkavállalók száma Magyarországon az előző év azonos időszakához képest.
2008. szeptember 12. 19:46 Öt gyermeket nemzett saját lányának Legalább kilenc éve tartott fenn szexuális viszonyt a saját lányával egy lengyel férfi, a kapcsolatból öt gyermek született.
2008. szeptember 12. 19:39 Főszerepben a titkosszolgálat - a nap legfontosabb hírei Megerősítené a fontos létesítmények informatikai védelmét a Nemzetbiztonsági Kabinet; bírálta a szlovák oktatási miniszter magyar nyelvhasználattal összefüggő kijelentését Sólyom László államfő; Ráczkó Gitta és Sors Tamás is bronzérmes lett a pekingi paralimpián - a nap legfontosabb hírei.